Skip to content
2006. szeptember 29. ,

ImageSajnos viszonylag korán kiderült, hogy  több játékosunk  ( családi, munkahelyi és iskolai

gondok miatt ) nem tud száz százalékosan rendelkezésre állni, így az edzések terhelését

fokozott figyelemmel kellett a fiúk  mindenkori állapotához igazítani.

 

A felkészülés második felében  hét edzőmérkőzést játszottunk,  sorrendben  : MAFC. Budafok,  Honvéd,  Elite Basket,   MAFC, Budafok, és az ukrán BC Khimik  csapataival.

Ebből öt hazai pálya volt; két játékvezetővel, teljes asztal személyzettel. Ezeken a mérkőzéseken folyamatosan változtattam a kezdő ötöst, és mind a tizenkét játékost pályára küldtem . Ezzel az volt a célom  hogy valamennyi játékosunk a lehető legjobb formába kerülhessen és taktikában  is  alkalmazkodhasson a változó  körülményekhez. Sajnos az idegenben játszott edző mérkőzések  körülményei szegényesek voltak az is mondhatnám hogy primitívek   ( nem volt jegyzőkönyv, a  személyi hibákat nem jegyezték  stb. ) ami nem feltétlen az ellenfél  játékosainak a terhére irható .

 

Eredmények  :

 

KASZÁSOK – MAFC                                         80 -  87

KASZÁSOK -  BUDAFOK           69 - 61                                                                                                                                           

KASZÁSOK – HONVÉD                                    92 -  85

MAFC         - KASZÁSOK                                 92 – 88

KASZÁSOK - Elite BASKET                              91 – 65

BUDAFOK  - KASZÁSOK                                 72 – 84

KASZÁSOKBC KHIMIK                                 80 – 68

 

 

Az eredményekből mesze vezető következtetést nem vonnék le, de talán megkockáztathatjuk

Hogy a Sebi –Drevi – Tiba- Kasza – Mike- Krisztián – és Jean  mellé   Szöki, Gáspár Zoli, Milán és Milaán   mellett  helyet követel magának Roccó, Kovács Gábor és Veres Balázs is  a csapatban. És akkor nem említettem  a Tóth Leventét  aki hál’ Istennek rohamosan gyógyul  és Sallai tábornok urat.

 

Kellő szerénység mellett lehet optimistának lenni .



Advertisement
 
Advertisement