Skip to content
Utánpótlás
2015. augusztus 20. ,
Találatok: 2252 Hozzászólás (1)


A gyerek-szülő-edző háromszög


Article Pic
Balogh Zoltán

Edzői publikáció   Balogh Zoltán – A gyerek-szülő-edző háromszög  


Érdekes témát választottam, mondhatni sikamlós területre tévedtem.
Ezen témakör ott van a mindennapokban, meghatározza a kapcsolatokat, de sokszor tabutéma, nyíltan nem sokan mondanak véleményt róla.

A „háromszög szereplői” között működhet rosszul is és nagyon jól is a „kémia”. Erről szeretnék néhány gondolatot megosztani.  

Még mielőtt belefognék a gondolat-áramlásba, szeretném leszögezni, hogy minden, amit papírra vetettem, az pozitív és előremutató háttérrel van megáldva, szeretnék hozzátenni a kapcsolatok fejlődéséhez és hozzáadott értékkel szolgálni ezen a területen.  

Mindennek az alapja a mai rohanó világ, a folyton változó társadalom. A folyamatosan változó közeg egyre kevésbé pozitív sajnos, elég, ha csak este bekapcsoljuk a tv-t és megnézzük a Híradót. Manapság szinte már csak a negatív híreknek van hatása.  

Ebben a rohanó világban sajnos egyre jobban lazul a szülő-gyerek kapcsolat, szomorú, de egyre kevesebb idő, energia és figyelem jut a gyerekekre.
Természetesen tisztelet a kivételnek!
Sok összetevőnek köszönhetően a társas kapcsolatok egyre jobban elértéktelenednek, az emberek napról-napra nehezebben tudnak egymásra hangolódni.  

Ez hatással van a gyerek-szülő kapcsolatokra is.  

Az érzések/érzelmek egyre felszínesebbek, nem könnyű felismerni egymás érzéseit és arra jól reagálni.  

Régen sokat hallottam az idősebbektől:
„ A mi időnkben…”
„Régen…”  

Manapság eljutottunk oda, hogy mi is hasonlóan tudunk elkezdeni néhány mondatot. Főleg, amikor az ALÁZAT és a TISZTELET szavak kerülnek felszínre.  

Régen (ugye mondtam…), sokkal erősebb volt az elköteleződés saját céljaink, szüleink, tanáraink, edzőink, klubunk, csapattársaink (és még hosszan lehetne sorolni) iránt.
Manapság ezek már nem jönnek olyan erővel belülről, mint ami elvárható lenne.

Ezt kéne felerősíteni kívülről. Mint tudjuk a külső motiváció nem annyira erős, mint a belső motiváció, úgyhogy a kívülről való irányítás, az nem a legjobb út, de a semminél több. Azt kéne elérni a gyerekeknél, hogy célt és példaképeket találva a saját motivációjukat erősítsék, és ezen az úton a szülő és az edző támogassa előbbre jutásukat.  

A probléma onnan (is) fakad, hogy nincs cél és nincs példakép…
Sajnos…

Nem olyan régen olvastam valahol, hogy a szülők fejében „rendet kell rakni”, mi is az igazi cél, amikor a gyermekük sportol. Az első kérdés, hogy kinek a célja? A gyereké? A szülőé? Az edzőé? A klubé?

Közös a cél, mindenkinek hozzá kell tennie a maga részét.  

Mindenki sikeres akar lenni.


De mi is az, hogy SIKER?  

Fejlődés? Győzelem? Első hely? Ne otthon legyen a gyerek? Már néha ez is sikernek számít.

Azt gondolom, hogy akkor beszélhetünk sikerről, ha minden szereplő a legjobbat tudja nyújtani.

Mennyi erőfeszítést kell ezért tenni? Milyen hatékony a munka vagy a közös tenni akarás?  

A siker elengedhetetlen feltétele a BIZALMI LÉGKÖR.
A megfelelő kommunikáció.
Egymás kölcsönös tisztelete.

Sajnos ez sok esetben nincs meg.

Úgy gondolom, ha ez már megvan, működik, akkor a jövőben sok probléma már meg sem fog jelenni, ami más szülő-edző kapcsolatokban szinte mindennapos.  

Sok esetben halljuk manapság azt a kifejezést, hogy KOMPETENCIA.  
Tisztában kell lenni a feleknek azzal, hogy kinek meddig terjed a kompetenciája, hol vannak a határok. Ezeket minden esetben rendbe kell tenni.  

Minden edző tudja (sőt abban is biztos vagyok, hogy minden szülő is), hogy nincs elfogulatlan szülő. Mindenki többet lát bele a gyermekébe, mint a valóság.
Megint csak hozzáteszem, tisztelet a kivételeknek, mert van olyan is!  

A szülők lelkesek, néha túl lelkesek. Elvárásaik vannak a gyermekeikkel, illetve az edzőkkel szemben. Egy dolgot soha sem szabad szem elől téveszteni.
Az edzők több évet/évtizedet áldoztak az életükből szeretett sportágukra. Rengeteg lemondással járt az, ahová eljutottak. Visszaemlékeznek anno mit csináltak edzéseken, mérkőzéseken. Képzésekre járnak, próbálnak szakmailag épülni. Könyveket olvasnak, szakmai lapokat nézegetnek, videókat tanulmányoznak azért, hogy nap, mint nap többet tudjanak erről a játékról. Sokszor hétvégéket és a szabad idejüket áldozzák fel azért, hogy a lehető legtöbbet adhassák át a gyerekeknek.

Mert ezt szinte kivétel nélkül minden edző a hivatásának tekinti. Nem csak kosárlabdázni tanítja meg a gyerekeket, hanem hozzátesz az „életre nevelés” című részhez is.  

Ha már említettem az imént a SIKER szót, az edzőnek az az igazán nagy siker, ha a keze alól kikerülő gyerekekből tisztességes felnőttek, EMBEREK válnak, akik jó érzéssel emlékeznek majd vissza évek múltán, mit is kaptak anno kedvenc edzőjüktől/edzőiktől.  

Sajnos sok szülő ezt nem gondolja át…
Vagy lehet, hogy igen, de a szülői magatartás nem ezt tükrözi.
Természetesen, akinek inge- inge, akinek nem-nem…  

Az edző tudja, mit akar, mit-miért csinál, csináltat. Ő tudja mit vár/várhat el a gyerekektől. Ő van azzal tisztában, hogy a különböző életkorokban mik az életkori sajátosságok, mennyire terhelhető/nem terhelhető a gyerek.

A különböző programokban (mint nálunk az Akadémiai Programban) minden egyes korosztályra meghatároztuk a „kimeneti követelményeket”.
Addig szeretne eljutni az edző, amit az a korosztály még „elbír”.  


A szülők sportági felkészültsége nagyon változó.

Néhányan nem sportoltak életükben egy percet sem, többen még tv-ben sem nagyon láttak sporteseményt, de természetesen nagyon sokan ennek ellenpéldájaként azért viszik el sportolni a gyermeküket, mert anno ők is sportoltak.
Aki sportolt valaha, tisztában van azzal, hogy milyen rengeteg jó hatása van a sportnak az emberi fejlődésre.

Érdekes tapasztalat, hogy azon szülők, akik anno magasabb szinten sportoltak, azok szólnak bele legkevésbé az edzők munkájába és mutatnak irányt, mit is kéne csinálni, hogyan kéne csinálni. Mondhatni hagyják őket dolgozni.  

Érdekes kérdések merülnek fel ezen a vonalon továbbmenve…

Minden szülő tisztában van a sportág szabályaival? Az életkoroknak megfelelő szabályokkal? Tudják azt, hogy edzésen milyen gyakorlatok és feladatok vannak? Ezeket a feladatokat az ő gyermekük, hogy végzi el? A többiekhez képest hogy végzi el? Ismerik az adott korosztály kimeneti követelményeit? Van arról ismeretük, hogy mi szerepel az edzéstervekben?

Ugye nem…

Meg kell adni a tiszteletet minden edzőnek és a legfontosabb: BÍZNI kell bennük.

Azért dolgoznak nap, mint nap, hogy sportág specifikus személyiségfejlesztésen menjen keresztül a gyermekük, társas közegben a lehető legjobban szocializálódjanak és értékeket kapjanak.  

A szülőnek természetes módon a saját gyermeke a legfontosabb.
Az edzőnek a 15-18-20-25 gyermeke, játékosa a legfontosabb. Ezt tudni kell és el kell fogadni, hogy nincs egy csapatban egyenlő és egyenlőbbek.  

Egy dolgot még fontosnak tartok. Az edzők a jövőért dolgoznak a mindennapokban.
A szülők nagy többsége azonnal eredményt akar látni a jelenben. Sokszor akkora drámaként élnek meg egy-egy kihagyott kosárra dobást vagy elveszített meccset, hogy azt nehéz leírni.

Adódik a kérdés, kinek a drámája ez ?! Újra visszakanyarodhatunk a célokhoz? Kinek a célja? Kinek mi a célja?  


Zárszóként elérkeztünk oda, hogy minden szülő a legjobbat akarja a gyerekének.
De mi a legjobb?

Ahogy azt már írtam, mi is megöregedtünk, már én is tudok úgy mondatot kezdeni, hogy régen…

„Anno, a mi gyerekkorunkban” hatalmas dolog volt, ha valakinek magas szárú cipője volt. Az már nagy király volt, akinek kínai dorkója, esetleg Tisza cipője volt.
Manapság egy-két kivételtől eltekintve 15-20-30-50-60 ezer forintos cipőkben járnak edzésre a gyerekek. Értékrendek…
De ez egy hosszabb téma, most erről nem írnék részletesebb véleményt.  

A gyerek azért jár le edzésre, mert szeret sportolni, imád kosárlabdázni, csípi a haverjait a csapatban, jó móka meccsekre járni és néhány extrém esetben-kosaras akar lenni.

Az edző az egész életét feltette arra, hogy irányt mutasson, és jó példával járjon el afelé, hogy tisztességes emberek legyenek a kis csetlő-botló lurkókból.

A szülők legfőbb feladata támogatni gyermekeiket minden körülmények között.

Drukkoljon neki a lelátón, hozza-vigye edzésre és meccsekre, ha lehet, sokszor dicsérje, erősítse a belső motivációját, de legfőképpen mutasson jó példát.

Meg fogják hálálni.

Mindezt azért írom le ilyen bátran, mert én hasonló nevelést kaptam Szüleimtől és edzőimtől, akiknek a mai napig hálás vagyok ezért, és nagy-nagy köszönettel tartozom nekik.  

Kívánom sok-sok gyerkőcnek, hogy hasonló érzésekkel gondoljon vissza gyermekéveikre és kívánom sok-sok szülőnek, hogy hasonlóan cselekedjen, amikor büszkén nézi végig gyermekének kamaszodását, majd felnőtté érését és fussa át belül egy gondolat, hogy anno XY edző bácsi és a sport maga mennyit hozzáadott a gyermeke emberré válásához.

Balogh Zoltán
Edző


Hozzászólás (1):
- 2015-08-21 08:17:11

Nagy érdeklődéssel olvastam Zoli bácsi publikációját. Már az első sor is sokatmondó volt..."sikamlós terület"..én inkább "vékony jégnek" hívnám, amikor már szólnak hogy veszélyes rálépni..
Szülőként maximálisan tudom igazolni, hogy mennyire fontos a szülő-gyerek(ek) közti kapcsolat, ami nem csak a kötelező
napi számonkérésből kell hogy álljon és a közhelyes kérdésekből..mi volt a suliba? milyen volt az edzés? tanultál?...stb..
Azt gondolom, hogy ebben az írásban azért a fő mondanivaló inkább a sport irányából közelítendő...
A gyerekek az iskolában igen nagy elvárásoknak kell hogy megfeleljenek és ha emellett még a sportban is eredményesek, akkor azt maximálisan értékelni kell az őket körülvevő felnőtteknek...tanárok, szülők,edzők,stb..
Eredményesek? Azt gondolom igen, hiszen az a 10-11-12 vagy idősebb gyerek aki az iskola és az otthoni tanulás mellett a sportot választja, akár heti 5 edzés és hétvégi meccsek teljesítésével az már hatalmas eredmény...persze itt jön elsősorban a szülő felelőssége, hiszen azt először otthon kell észrevenni ha egy gyerek túlterhelt, kevés a tanulásra maradó idő...nincs két egyforma gyerek, ezért egy edzőnek tényleg nagyon "éles szeműnek" kell lenni hogy megfelelő kapcsolatot tartson a tanítványokkal..az edzések néha hullámzó teljesítményének is millió oka lehet...ezeket az okokat az edzőnek szülői segítség nélkül nehéz feltárni és esetleg segíteni benne...
csak magamból tudok kiindulni..BIZALOM az edző felé..maximális--de, mi van akkor amikor a bizalom ellenére a másik oldalról érzi a szülő hogy "cserbenhagyták" a gyereket...Zoli bácsi szavaival élve: akinek inge-inge, akinek nem-nem...ilyenkor a szülő feladata a gyerekkel ezeket a helyzeteket megoldani..
Ezek a kis emberek sokszor sokkal érzékenyebbek, mint gondolnánk és még ha kifelé nem is látszik teljesen rajtuk, de belül bennük van minden...a legkisebb kivételezést, a legapróbb igazságtalanságot is tökéletesen érzékelik...
Értékrendek...érdekes rész az írásba...nagyon nem mennék bele, de azt gondolom, hogy ha a szülőnek meg kell oldani hogy egy edzőtábor (6 nap) utazással, egy kis fagyi pénzzel 40 ezer ft körüli összeg gyerekenként, akkor a mindennapos edzésekre, hétvégi meccsekre használatos cipő ára lebontva kb 8-10 hónapra vállalható, még akkor is ha esetleg jobb minőségű, drágább darab...esetleg egy híres játékos által jelzett...remélem,hogy az én gyermekeim örömmel fogják az elkövetkező éveket az egyesület színeiben eltölteni, de ezért NEM CSAK a szülőnek és a gyereknek kell tenni.

Advertisement
 
Advertisement