Skip to content
Egyesület
2015. szeptember 20. ,
Találatok: 920


Mondzinger Márk - PUBLIKÁCIÓ


Article Pic
Mondzinger Márk

A másodedző szerepe-munkája utánpótlás korosztályoknál.    

Úgy gondolom, a téma egy elég érdekes szelete a sportágnak mivel nem szokás vagy nem volt szokás két edzőt foglalkoztatni utánpótlás korosztályoknál. Legalább is nem állandó jelleggel. Persze a nagyobb eseményeken, korosztályos országos nyolcas döntőn, külföldi tornán, voltak ketten, de év közben ez egyáltalán nem volt jellemző.   
Az utóbbi időben beindult, kosárlabda akadémiák felépítése szerint, ez szükséges is mindenféle, de elsősorban szakmai szempontból!   Kezdem is mindjárt ezzel. Alapvető követelmény a megfelelő végzettség, de utánpótlás edzőnek lenni más, mint felnőtt játékosokkal foglalkozni. Nagyon más. Ebből a szempontból is jó, ha ketten foglalkoznak a fiatalokkal. Már eleve a két kolléga sem egyforma emberi tulajdonságokkal rendelkezik, így a gyerekek szélesebb motivációt kaphatnak.  
Alapvető azonban hogy a két egymás fölé-mellé rendelt edző, egyikében se legyen semmilyen sértődés, viszonyuk kizárólag építőjellegű legyen. Szakmai problémáik, vitáik, egymásra tartoznak. Az edzéseken és a mérkőzéseken, csak egyfajta elv, szemlélet látszódjon, érvényesüljön.  
A másodedző nem másod osztályú edző, akadémiákon pláne. Tapasztalt sok mindent megélt főedző mellé eddig is szokás volt fiatal újonc edző tanoncot tenni. Tanuljon szakmát, lessen el olyan dolgokat, amit csak gyakorlatban lehet, az előadásokon nem. Ez azonban nem öltött hivatalos formát. A két edző lehet azonos végzettségű, akár azonos korú, de a szerepük más. Szakmai rész éves összeállítását egyeztetik, közös nevezőre hozzák a szakmai igazgató iránymutatását. A végrehajtás, a gyakorlatok, az edzések lebonyolítása, tartalommal való megtöltése, parányi részletek átadása a gyermekek felé, viszont mindkettőjük közös munkája.  
Mindketten felelősek a gyakorlati lebonyolításért, amibe rengeteg apróság tartozik. A szakmai elképzelés megvalósítása főleg a felkészülés első hat hetében, sok problémába, akadályba ütközhet. A segédedző nagy szerepet tud válalni a felmerült, kiszámíthatatlan, véletlenszerű problémák gyors és hatékony kezelésére-megoldására.  
Augusztusban, szeptemberben, kell először (hat hónapi érvényesség lejárta előtt) újra a sportorvosi vizsgálatot is megoldani. Erre időpontot kérni, a szülőket értesíteni, tájékoztatni. A tárgyi dolgok ellenőrzése, biztosítása szintén feladatköre (ebben nemcsak a pálya a labdák öltöző tartoznak bele hanem az emberi oldala is). Iskolai és esetleg felmerülő egyéb probléma esetén is tud segíteni a másodedző a megoldásban. Esetleges vidéki edzőtáborok, vidéki mérkőzések, utazások során felmerülő kérdések és szervezési feladatokban is nagy segítséget nyújthat ha a másodedző is részt vesz a szervezésben. Az idény eleji és az idény végi szülői értekezleten is részt kell vennie a másodedzőnek. A szülők is lássák kikell, milyen edzőkkel készül a csapat. 
 Korosztálytól függetlenül óriási előny az edzések tartalmasabb, lebonyolításában hogy a gyermekek két oldalról folyamatos kontroll alatt vannak. Meg sem próbálnak elbliccelni, lazsálva végrehajtani egy-egy gyakorlatot. Holtidők szinte eltűnnek, mert mindkét palánknál ugyanaz a munka folyik folyamatos javításokkal. Egy egy feladat változtatásnál, a gyerekek maradjanak, a két edző cseréljen oldalt. Így más-más benyomás éri őket, még több apróbb hiba javítására van mód. Általánosnak látszó hibánál mindkét oldal figyeljen, bármelyikük is szól. A helyezkedési hibák többféle nézőpontból látható egy palánkos játék esetén, hiszen ketten figyelik őket. Lényeges a 100% -os ellenőrzés a büntetődobásoknál. A figyelem koncentrálása, a javítása, a dobások beállítása (kéz-láb-törzs-tekintet) folyamatos felügyelet alatt történik, mindeképpen lényegesen jobb hatásfok érhető el.  
A foglalkozások befejezése után az edzők átbeszélik az elvégzetteket, átgondolják a folytatást, az esetleg ki vagy félbemaradt gyakorlatok pótlását, véglegesítik a másnapi edzés anyagát. Érdemes a soron következő edzés elejéből néhány percet az előző értékelésére szánni. Ilyenkor még olyan észrevétel is elhangozhat, ami ott éppen akkor nem történt meg. Az edzés végén fáradtan már nem biztos, hogy említésre került, viszont a következő edzés elején (amikor frissek a gyerekek) újból felidézzük hogy mit rontottunk el, és ma mire kell figyelni jobban, hogy ne kövessük el újból és újból ugyan azt a hibát.  
A mérkőzéseken már más a helyzet, a szabályok előírása szerint a mérkőzés közben csak egy edző állhat a kispad előtti kijelölt területen. A mérkőzés előtti utolsó eligazításon mindketten részt vesznek, elmondják az elvárásokat. Másodedző feladata lehet a mérkőzés közben a statisztika vezetése. A másodedző kispad mellett van mérkőzés közben, igen hasznos információkkal szolgálhat, nagymértékben segítheti kollégája és ezzel együtt a csapat teljesítményét is. 
A vezetőedző „meccsel” de segítője észrevehet jelzésértékű apróságokat amiket megoszt a vezetőedzővel. A másodedző az éppen pályán nem tartózkodó játékosok figyelméért, fegyelméért is felelős. A mérkőzések után az edzők együtt dolgozzák fel a tanulságokat, elemzik a statisztikát. Az ezekből kialakított, a játékosokra tartozó-vonatkozó végeredményt, a mérkőzés végén vagy a következő foglalkozáson ismertetik velük.

Mondzinger Márk
edző


Advertisement
 
Advertisement