Skip to content
Utánpótlás
2016. október 31. ,
Találatok: 612


Figyelj oda mit tanítasz


Article Pic
Molnár Róbert


Figyelj oda mit tanítasz – Don Kelbick írása alapján (fordítás)


Amikor a pályára lépünk, hogy tanítsuk a játékosainkat, mit találunk a legfontosabbnak, mit kellene igazán tanítanunk? Léteznek tanulságok labdakezelésen vagy dobáson belül?

Az évek során nagy sikert értem el a játékosok javulásában. Dolgoztam együtt NBA All-Starokkal, főiskolásokkal, középiskolásokkal, de még fiatal tinédzserekkel is. Ha nem lettem volna sikeres, a játékosok nem jöttek volna vissza hozzám és nem lettek volna új játékosaim sem, hogy tanítsam őket.  

Nem hinném, hogy többet tudok a kosárlabdáról, mint bárki más. Azt sem gondolom, hogy jobb lennék benne, mint bárki. Csak azt tudom, mi az, ami nálam jól működik és azt, hogyan tudom rendkívül hatékonyan használni. A tanítási stílusom eltér a megszokottól. Mások a prioritásaim és ezért más metódusokat használok. Néhányan egyetértenek vele, mások nem. Nem azt mondom, hogy ez jobb lenne, mint a másoké, csak azt, hogy különbözik.

Míg mások azt tanítják, hogyan dobj tempót, vagy a labdakezelés alapjait, passzolást, stb., addig én valami mást próbálok átadni. Mindegy milyen szinten van a játékos, nemtől és kortól függetlenül, én egy dolgot tanítok nekik. Úgy gondolom ez talán a lehető legfontosabb tudás, amit egy játékos tanulhat. Megtanítom, hogy soha ne féljenek a kudarctól.

Hiszem, hogy a kudarctól való félelem a legnagyobb akadálya a tanulásnak és fejlődésnek. Úgy vélem, hogy az, ahogyan tanítjuk, amit tanítunk, talán segíthet elkerülni a félelem elültetését.  

Ugyan azon az egyszerű mondáson nőttem fel én is, mint mindenki: „Gyakorlat teszi a mestert”. Kicsit továbbfejlesztettem: „Csak a tökéletes gyakorlat teszi a mestert”.  Annyira elszántan hittem ebben, hogy a játékosaim féltek cselekedni.

Görcsösen ragaszkodtam ahhoz, hogy a játékosok tökéletesen játszanak, minden rádobás kosár legyen, a védők soha ne engedjenek pontot szerezni, egyre távolabb és távolabb sodortam őket a konkrét céltól. Úgy döntöttem lehet, át kellene gondoljam még egyszer a módszereimet.

Van néhány dolog, amit realizálnom kellett. Az a dobó játékos, aki a dobásainak 55%-át kihagyja, még jó dobójátékos. A baseball-ban, ha 70%-ban hibázol, még mindig van esélyed Hall of Famer lenni. A leghíresebb golf játékos, Tiger Woods is 79%-át elveszíti a versenyeinek. (Jack Niklaus nyerési aránya csak 9% - és ez a második legnagyobb nyerési arány). Összességében, a sport kudarcok gyakorlata. Azon múlik milyen jó játékos vagy, hogy hogyan kezeled a kudarcokat. Vagy félsz a kudarctól, és kerülöd őket, vagy elfogadod, hogy ez is része annak, hogy sikeres legyél.

Mikor észreveszek egy játékost, hogy egyre frusztráltabb és mérgesebb, mert kihagyott egy dobást, megkérdezem tőle, hogy „Ha tudnék adni neked egy tökéletes tanácsot 3 szóban, amit ha megfogadsz soha, de soha nem dobnál mellé, szeretnéd hallani?” Kivétel nélkül mindig igen a válasz. Rendben, a 3 szó: „Többé ne dobj.”

Ha soha nem dobsz rá, soha nem fogsz mellé dobni. Ha rádobod, mindig lesznek hibák. Ez része a dobásnak. Fogadd el, és lépj tovább. Mindig előfordulhatnak hibák, amíg játszol. Fogadd el, és lépj tovább. Dolgozz a következő lépésen.

Szerintem a legtöbbünk tudja követni ezt a gondolatmenetet. De, tesszük mi ezt, edzőként? Mi magunk abszolváltuk a kudarctól való félelmet? Ragaszkodnunk kell a „tökéletes edzéshez”, ami ezáltal minden alkalommal rámutat arra, hogy korántsem vagyunk tökéletesek? Elveszítjük a türelmünket játékosaink iránt, ha az ismételten tökéletlenül hajtja végre az utasításainkat? Rájuk förmedünk minden alkalommal, ha hibáznak? Szoktuk azt mondani játékosainknak, hogy ” Azt akarom, játssz nyugodtan, szabadon. Nem akarom, hogy miattam aggódj. Nem akarom, hogy úgy játssz, hogy mindig hátra kelljen nézned. ” Utána a legkisebb hibánál is ráförmedünk.

Nekünk, edzőknek, meg kell értenünk azt, hogy mi vagyunk a felelősek azért, ha a játékos félelemmel játszik. Olyan játékosokat akarunk, akik félnek a sikertelenségtől, így már attól is tartanak, hogy próbálkozzanak? A tanítás jegyében vajon a félelmet is elültetjük?

A tökéletesség egy nagyszerű eszmény, de célként használni a végtelen frusztrációba vezet, ráadásul ellenérzést fog kiváltani a játék iránt, mert senki sem tökéletes. Ha tökéletességre számítasz, mindig csalódni fogsz.

Egy nagyszerű példa erre a nagydöntő 7-ik meccsének hőse Ron Artest, a Los Angeles Lakers játékosa. Hallgattam őt a Dan LeBatard’s helyi rádió műsorában Miami-ban. Karrierről beszélt, a pszichiáteréről, illetve a rájátszásokról. A társalgás a 7-ik meccsbéli dobása miatt jött fel. Meggyőződéséről beszélt, hogy megcsinálja azt a dobást. Azt mondta, tényleg nem értette miért adta neki a labdát a csapat. Felhívta a figyelmet arra, hogy ő 40%-al dob a hárompontos vonalon túlról, ami az egyik legjobb a ligában (szóval 60%-a mellé megy a dobásainak, de meggyőződése hogy ő az egyik legjobb). Majd LeBatard azt mondta neki: „Lehet, de akkor is voltak emlékezetes mellédobásaid, baklövéseid nem igaz?” Mire Artest így felelt: „Igaz, de ez akkor sem jelenti azt, hogy nem tudom megcsinálni, ez csak annyit jelent, hogy nem vagyok tökéletes.”

Érdekes gondolatok.

 Forrás: Watch what you teach – by Don Kelbick (https://www.breakthroughbasketball.com/coaching/Watch-What-You-Teach.html)

 

 

Molnár Róbert
edző


Advertisement
 
Advertisement