Skip to content
Egyesület
2016. november 10. ,
Találatok: 483


A Határok Áttörése


Article Pic
Arnold Schwarzenegger guggolás közben

   Eltelik sok edzés úgy, hogy utána elégedetten sétálunk hazafelé azzal az érzéssel, hogy mi mindent megtettünk. Nem is gondolunk bele, hogy mit hagytunk magunk mögött az edzésen. Sok esetben elvégezzük a kiszabott bármilyen típusú edzést és pont. Jól is érezzük magunkat. Azt gondoljuk, hogy ez elég. Ami talán elég is valamire, szinten tartásra, és olykor fejlődünk is. Emlékezzünk vissza edzéseken, mérkőzéseken amikor eljön az a pont amikor már nagyon "ég" a lábunk, a karunk, a mindenünk.  Hányszor mondtuk magunknak, hogy "elég lesz", vagy "ez most nem megy", és sorolhatnám tovább a kifogásokat.
Szeretünk a komfortzónában maradni, ott érezzük biztonságban magunkat. Az a baj ezzel, hogy elveszítjük azt az edzésidőt, amikor lehetőségünk lenne áttörni a határokat, hogy  még jobbak legyünk edzésről edzésre és idővel a legjobbak közé emelkedjünk fel. Ezeket a határokat az agyunk állítja elénk, hogy megvédjen.

Engedjétek meg, hogy megosszak veletek egy Arnold Schwarzenegger sztorit, amit az egyik könyvében olvastam. Rámutat arra, hogy mi történik ha átlépjük azt a bizonyos határt.


A HATÁROK ÁTTÖRÉSE

Amikor igazán komolyra fordulnak a dolgok, akkor mindig az ember szelleme törik meg először, nem pedig a teste. Erre a legjobb példa, ami az eszembe jut az, amikor egy nap Franco és én a Gold’s Gymben guggoltunk. Franco beállt a 200 kiló alá, leguggolt, és nem tudott felállni. Megragadtuk a rúd két oldalát, és segítettünk neki visszarakni az állványra. Aznap, úgy látszik, a 200 kiló sok volt neki; egyetlen ismétlést sem tudott csinálni. Ebben a pillanatban négy-öt New Yorkban élő olasz kivándorlógyerek lépett be a terembe. „ Hű, odanézz – kiálltották -, ott van Franco! Hé, Franco!” Teljesen oda voltak érte, és már alig várták, hogy edzés közben láthassák – csakhogy Franco épp akkor készült ki a guggolástól, és a jelek szerint a következő sorozatban sem volt többre képes. Félrevontam Francót,  és így szóltam hozzá: „Franco, ezek a srácok úgy gondolják , hogy te vagy a király. Nem csinálhatod meg velük, hogy odaállsz a 200 kiló alá, aztán lent maradsz.” Az arckifejezése hirtelen megváltozott. Elkerekedett a szeme, rám nézett, és rájött, hogy reflektorfénybe került. Aztán odament az állványhoz, felszívta magát, vett egypár mély lélegzetet, és a guggolásra koncentrált. Beállt a rúd alá, kiemelte, és az előírt 6 ismétlés helyett 8-szor leguggolt és felállt, de olyan könnyen, mintha nem is lenne súly a rúdon!  Aztán halál lazán kisétált a rúd alól, mintha mi sem történt volna. Franco izmai nyilvánvalóan nem erősödhettek meg ennyire az eltelt pár perc alatt; a változás az agyában ment végbe, megváltozott a hozzáállása, a motivációja és a céltudatossága.  Az ember akaratlanul is elképedt azon, hogy mennyire fontos a szellem ereje a test formálása közben.


 Forrás: Arnold Schwarzenegger - A TESTÉPÍTÉS NAGY ENCIKLOPÉDIÁJA

Csernai Zoltán József
edző


Advertisement
 
Advertisement