Skip to content
U12 Budapesti Régió
2017. november 11. , 17:40 2. forduló U12 Budapesti Régió
Találatok: 266


Másodszorra nagyobb különbséggel

Gödi SE Farkasok _ Kaszás Minik
12 43


Helyszín: Újpest, Erzsébet u.
Vezette: Komlódi Benedek, Ürögi Zsolt
Nézőszám: 30
Csapatok 1. 2. Félidei büntető 3. 4. Végeredmény
Gödi SE Farkasok 4 2 2 4 0 12
Kaszás Minik 10 15 4 2 12 43
Beszámoló a mérkőzésről
Article Pic
Két meccs, két győzelem
1. félidő
Szombat este ismerős ellenféllel hozott össze bennünket a sorsolás, az előző forduló után ismét a Gödi Farkasokkal játszottunk. Az első „randinkon” egy igazán jó negyed döntött a részünkre, szerettünk volna most egy erősebb produkciót bemutatni. A kezdettől fogva mi voltunk a határozottabb csapat, az első nyolc percben hat, a másodikban pedig 13 egységgel bizonyultunk jobbnak. Mindkét negyedben 4-4 játékosunknak is összejött a pontszerzés és az egy félidő alatt kapott hat ponttal is elégedettek lehetünk. Mivel a fejlődésünk a cél, ezért fontosnak tartom megírni, hogy azért többször előfordult, hogy lemaradtunk vagy rosszul helyezkedtünk, de a gödiek még nem voltak annyira képzettek, így a hibáink több esetben belefértek.

2. félidő
A büntetőzésre írhatnám, hogy elrontottuk, de a távolság és a gyűrű magassága felment minket ez alól. Bebizonyítottuk már, hogy képesek vagyunk négynél többre, törekednünk kell arra, hogy a jövőben mindkét mérkőzésen rendre 6-7-8 találatunk legyen legalább. A harmadik negyed volt a szombati napunk „fekete negyede”. Érthetetlenül visszaestünk támadásban, elsősorban a tájékozódás és a megfelelő döntés kiválasztása nem ment. A negyedik negyedben aztán újra visszataláltunk a helyes útra, és egy 12:0-s eredménnyel jeleztük, hogy a harmadik negyed csak kisiklás volt. A legutóbbi 19 pontos különbséget most 31-re tornáztuk fel, és újra egy csoporttal feljebb léphettünk. Gratulálok!

Összegzés
Az U12-es bajnokságba azért neveztünk, hogy gyakoroljunk. Nagyobb, de jellemzően képzetlenebb ellenfelek ellen, akik jellemzően nem edzenek úgy vagy annyit, mint mi. Beszélgettünk erről az öltözőben, de szeretném ezúton is kihangsúlyozni, hogy szeretném, ha mindenki megdolgozna az ilyen gyakorlási lehetőségért, mert ez nem csak úgy jár. Remélem, hogy vettük az üzenetet. Nem csak ezzel kapcsolatban, hanem a többi témában is. Nagyok az elvárásaim a fiúkkal szemben, de biztos vagyok benne, hogy nem alaptalanul. Rengeteget kell fejlődnünk, ez ma is bebizonyosodott. Patrik eredményes játéka mindenképp szót érdemel, bízom benne, hogy a jövőben is látunk tőle számos hasonló produkciót. Jövő héten Kenguru Kupa! Mindent bele, hajrá Kaszások!  Köszönjük a Taivainen családnak a szurkolást! Bence, örülünk, hogy láttunk, gyere máskor is! :)

 
Pontszerzők
(a névre kattintva az adatlap jelenik meg)



Medve Milán
edző




Advertisement
 
Advertisement