Skip to content
Serdülő/A Bajnokság [Bp]
2018. május 19. , 9:00 12. forduló Serdülő/A Bajnokság [Bp]
Találatok: 112


Második félidőben elhúztunk

Budapesti Honvéd _ Kaszások Serdülő I.
45 70


Helyszín: Simon János Sportcsarnok
Vezette: Nagy István, Adjudani Pezsman
Nézőszám: 30
Csapatok 1. 2. 3. 4. Végeredmény
Budapesti Honvéd 15 12 8 10 45
Kaszások Serdülő I. 14 16 13 27 70
Beszámoló a mérkőzésről
Article Pic
Safranka Márton
1. félidő
A szezon utolsó Budapest bajnoki mérkőzésünket a Budapesti Honvéd csapata ellen játszottuk idegenben. A lélektani előny nálunk volt, hiszen két héttel előtte győzni tudtunk szintén náluk az Országos „B” Döntőbe jutásért. Első negyed kiegyenlített küzdelmet hozott. Mindkét oldalon voltak pontatlanságok. Állás 15-14 oda. Második negyedben a második ötösünk most önmagukhoz képest jobban játszottak. Sikerült egy nüansznyi előnyt kiépíteniük, az eddigi „-10” helyett.  Félidő állása 27-30 ide.

2. félidő
Harmadik negyedben nagyot javultunk, főként védekezésben. Eredménye, hogy 10 pont alatt tartottuk őket a negyedben. Állás 35-43 ide. Záró részben maradt a szorításunk. Mindenki beletette a munkát a védekezésbe, ami után várható módon a támadásunk is feljavult. A negyed végére felőröltük őket. A mérkőzést magabiztosan 45-70-re megnyertük.

Összegzés
Gratulálok a csapatnak, hogy újra sikerült megkaparintani a győzelmet. Kiemelném Safranka Mártont. Safi újra bebizonyította, hogy képes a csapat élére állni és húzóemberré válni. Bravó!

 
Pontszerzők
(a névre kattintva az adatlap jelenik meg)



Csernai Zoltán József
edző




Advertisement
Advertisement