• Hétvégén a BasketBoyz Superchallenge II. fordulóját rendezték meg, ahol 14 játékossal neveztünk az Inter Bratislava és a Komárno csapata ellen. A Komárom csapata vegyesen tartalmazott idősebb 2010-es serdülő és 2011-es saját korosztályos játékosokat, ennek megfelelően ők diktálták a játék tempóját az elejétől kezdve. Sajnos nem álltunk azon…

  • Kaszásdűlői területi csapatunk is megkezdte szereplését az idei Kenguru Bajnokságban. Nem tudtuk, hogy mire számíthatunk, milyen esélyekkel indulunk az előkelő „C” csoportban, a célunk az volt, hogy pályára vigyük azt a mentalitást, ami már az edzéseken is kezdett meghonosodni az elmúlt másfél hónapban. Azt lehetett sejteni, hogy…

  • Nehéz helyzet

     

    Sajnos a fordulót megelőző felkészülési szakaszra még jóindulattal se lehet azt mondani, hogy jól alakult volna számunkra. A „sors”, a „sérülés”, a „betegség” állította össze a csapatot, pedig jó úton haladtunk!

    Az első mérkőzés ennek ellenére fantasztikusan kezdődött számunkra, hiszen az idősebbeink ellen remekül…

  • A bajnokság első fordulóját az „I” csoportban kezdtük, lány csapatok ellen. Az ellenfelek a korosztály fiatalabb játékosaiból álltak, míg nálunk a csapat vegyes korosztályú volt. Fizikai fölényünk mindkét mérkőzésen végig érezhető volt.

    Kőbányai Kisdarázslányok ellen kezdtünk, határozottan, jól védekezve, sok kosarat értékesítve. A második félidőben a rutinosabb…