Az eddigi legjobb meccsünk!

Helyszín: Kaszások csarnok

Játékvezetők: Simon Kristóf, Süveges Zalán

Nézők száma: 40

Mérkőzés időpontja: 2020-02-15 18:00:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
Elite Basket 1 21 9 13 44
Serdülő U13 27 20 19 18 84

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Óbudai KA/C: HORVÁTH 10, NÉMETH 23/3, Köcse 4, JÓJÁRT 8, Lovas 2, Gergely 4, SÁRVÁRY 7, Kőszeghy 8, LUGOSSY 6, Dózsa, Lückl 4, NESZMÉLYI 8.

1. félidő

Nehéz szavakat találni erre a negyedre. Ha a címben azt írtam, hogy ez volt az eddigi legjobb meccsünk, hát akkor egészen biztos, hogy ez volt az eddigi legjobb negyedünk. Hihetetlen volt, amit a srácok a pályán műveltek. Támadásban és védekezésben is abszolút az történt a pályán, amit mi szerettünk volna. Mindezt egy nálunk fizikálisan erősebb összeállításban játszó csapat ellen. Megfogalmazni nehéz, de a számok önmagukért beszélnek: 27:1-re nyertük meg a nyitó negyedet! Bár a második 10 perc kiegyenlített küzdelmet hozott, egyszerűen már nem volt éle az összecsapásnak.

2. félidő

Ugyan az öltözőben elhangzott, hogy ez a meccs még nincs meg, valójában az igazság az volt, hogy egyszerűen elképzelhetetlennek tűnt, hogy ellenfelünk megfordítsa ezt a találkozót. Biztos, ami biztos, a srácok behúzták mindkét második félidei negyedet így a vége egy 40 pontos sima győzelem lett. Igaz, ellenfelünkben ekkor talán már nem volt meg a kellő tűz, ugyanakkor a mérkőzés ezen fázisában, mi minden gond nélkül forgathattuk pályára játékosainkat, akik köszönték szépen, egytől-egyig éltek is a lehetőséggel.

Összegzés

Ez a mérkőzés bizony már az első percekben eldőlt. Hihetetlen volt még számunkra is, amit a fiúk műveltek. Pedig előzetesen elképesztően nehéznek ígérkezett ez a találkozó. Láttuk ellenfelünket, ahogy az első meccsükön hihetetlen fizikalitással, gyakorlatilag átgázoltak a másik csapaton. Tették mindezt egy nálunk magasabb, erősebb gárda ellen. Az sejthető volt, hogy képzettebbek vagyunk, de féltem, hogy egyszerűen nem tudjuk majd felvenni a kesztyűt. Hát alábecsültem magunkat, mert bizony már az első percekben megrogyasztottuk őket.

Igazi csapatként nyertünk, hiszen mindenki hozzátette a magáét ehhez a sikerhez! Köszönjük a buzdítást, Hajrá Kaszások!

Hasonló tartalmak

  • Az utolsó fordulóban változott a csapatok sorrendje. Az előző fordulóban mindkét meccset megnyerve (!), most az első helyről, elsőként kezdhettünk. Ilyen az egész szezonban nem volt, hogy pihenten kezdjünk a Beac-cal szemben. Nagy riválisunk ellen először akadozva majd Cilinek köszönhetően egyre értékelhetőbben kezdtünk játszani. Az egész első…

  • A bajnokságot a C csoportban, a 11. helyen fejeztük be, gratulálok a lányoknak az egész éves munkájukért, a mérkőzéseken való részvételért.

    A szombati első meccsünk a KLKS ellen sajnos túl simán, vereséggel zárult. Visszafogottak voltunk, nem haratunk, a védekezésünk szellős volt, a Kölökös lányok átszaladgáltak rajtunk. Győzelmük…

  • Elérkezett a szezonbeli utolsó U-12-es forduló. Azonban az első találkozón, a TFSE ellen nem tudtunk U-12-es színvonalon játszani. Sem támadásban, sem védekezésben egyszerűen nem voltunk elég jók. Védekezésben nem voltunk elég agresszívek, nem ütköztünk eleget, nem ütöttünk elég faultot ahhoz, hogy megállítsuk a TF jó felépítésű, magas,…

  • Vasárnap játszotta a korosztályos versengés záró alapszakasz fordulóját az U12-es fiú csapatunk. Meggyőző és lendületes játékkal egy vereséggel és egy győzelemmel zárták a szereplést az A csoportban.

    Büszke vagyok a csapatomra, mert a mai teljesítményükkel megmutatták hogy a főváros legjobbjai közé tartozunk.Mindent viszont láttam tőlük abból amit…