Edzőmeccs a másodikon is

Helyszín: CAMUGO® SportLab Kosárlabda Csarnok 1117 Budapest

Játékvezetők: Győri Ferenc, Kiss Bálint

Nézők száma: 0

Mérkőzés időpontja: 2021-02-21 15:30:00

Csapatok 1 2 Félidei büntető 3 4 Végeredmény
Budapesti Honvéd-Bakáts-Molnár 15 10 4 14 14 57
Kaszás Minik 11 2 4 2 6 25

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Kaszás Minik: Verebély, Csonka 4, OLLAI 9, Báti 1, Jurányi 1, Piller 3, VARGA 5, Pataki 2

1. félidő

A Honvéd /B meccset követően rögtön a Honvéd- Bakáts csapata ellen léptünk pályára, akik sajnos 6 fővel tudtak ma megjelenni. Az első negyedben sikerült ugyan azzal a lendülettel játszanunk, mint az első mérkőzésen, ráadásul a kezdő négyes ( Peti, Petra, Zéti, Bubu) minden tagja kosarat tudott szerezni. A második negyedben sajnos már nem sikerült pontgazdagra és ellenfelünk szép lassan növelni kezdte az előnyét.

2. félidő

Félidőben Barni, Petra, Zéti és Norbi volt eredményes, a harmadik negyedben pedig ismét Peti tudott mezőnykosarat szerezni. A végére teljesen elfáradt a társaság, de Kolos és Zéti révén így is tudtunk pontot szerezni.

Összegzés

A végeredmény ezen a meccsen másodlagos, de gyakorlás szempontjából fontos volt. A biztos hogy szoknunk kell a két meccset egymás után, láthatólag elfáradtunk a második félidőre 🙂 Gratulálok mindenkinek, főleg az első mérkőzésen nyújtottakhoz, remélem a következő fordulóban picit többen megjelenve, már rutinosabban, ismét jó meccseket tudunk majd játszani!

Köszönet a Szülőknek a támogatásért!

Hajrá Kaszások!

Hasonló tartalmak

  • Idén a kadett csapattal elsődleges célunknak az országos főtáblára való került tűztük ki. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű dolgunk, hisz a csapat nagy részben átalalkult. Első meccsünket a Csata DSE fiatalabb tehetséges csapatával játszottuk. Igazi első meccs volt, sok izgulással és pontatlanággal. Az első félidőben meghatározó volt…

  • Bár innen is a továbbjutás és a 32-es főtáblára kerülés volt a célunk, meg kell jegyeznünk, hogy a legnehezebb csoportba kerültünk a sorsoláskor. Elenfeleink az előző szezonban „A” döntőben szereplő csapatok voltak, mi mégis hittünk benne, hogy tovább tudunk jutni. Volt olyan mérkőzés, ahol a tisztes helytállás…

  • Serdülő csapatunk jelentősebb változáson ment keresztül a tavalyi évhez képest, sok fiatal játékos csatlakozott és többen távoztak csapatunkból. Ennek fényében kezdtük meg az augusztus felkészülést. A célunk a selejtezőig egy olyan egységes harcias csapat kialakítása, ahol egy csapatként küzdve sikerrel vehetjük az első „akadályt” és be tudunk…

  • Nagyon fiatal junior csapatunkkal szerettük volna azt a célt elérni, hogy bejussunk az országos főtáblára, de erre még jelenleg nem álltunk készen. Három mérkőzést játszhattunk ezen a hétvégén, ahol az erőviszonyokat ismerve tudtuk, hogy az első szombathely elleni mérkőzésen nagy esélyünk van győzni. Sajnos a mérkőzésen rengeteg…