Egy jól eső győzelem

Helyszín: Kaszások csarnok

Játékvezetők: Korompai Zsolt, Kutrik Andrea

Nézők száma: 0

Mérkőzés időpontja: 2021-05-16 11:00:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
MAFC/B 10 14 22 6 52
Serdülő U14 16 13 22 6 57

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Óbudai KA/A: Neszmélyi 2, Dózsa 3, OROSHÁZI 10, Lovas, Herczeg 6, GERGELY 16/6, LUGOSSY 6, TÓTH 9, Mihályi 1, Zádor 4.

1. félidő

Jó iramban kezdődött a meccs és rögtön az elején látszódott, hogy fontos szerepe lesz a visszarendeződésnek, hiszen mindkét csapat igyekezett gyors támadásokkal, könnyű kosarakat szerezni. Sajnos az elején meg-meg lepett bennünket a vendégcsapat, de azt gondolom, hogy idővel sikerült erre odafigyelnünk és minimalizálni tudtuk, hogy ilyen esélyek nyíljanak a Mafc számára. Bár a második tíz percet 1 pontocskával elvesztettük, így is 5 pontos előnnyel mehettünk a félidei szünetre, aminek azért is örültem nagyon, mert cserék nélkül, 10 játékossal tudtuk elérni ezt a teljesítményt.

2. félidő

Nagyon jól kezdtük a harmadik negyedet! 5 perc eltelte után 10 ponttal vezettünk, de ekkor magasabb fordulatszámra kapcsoltak a vendégek és bizony túl sokat hibáztunk. Három perc alatt, egy nyolc pontos rohanással 2 pontra zárkóztak fel, így téve teljesen nyílttá ismét a küzdelmet. Szerencsére az utolsó percben kicsit megráztuk magunkat, így döntetlenre mentettük ezt a negyedet és ismét öt volt közte. A folytatásban ellenfelünk továbbra is nyomást helyezett ránk, de képesek voltunk tartani a tempót. A színvonal és a kosarak száma, talán a fáradásnak is köszönhetően visszaesett, vezetésünk azonban állandósult. Ez a negyed is döntetlennel zárult, így egy szoros és kiélezett meccset sikerült megnyernünk.

Összegzés

Azon kívül, hogy egy jó csapatot győztünk le, azért is tartom fontos sikernek, mert előző nap egy fájó vereséget kellett megemésztenie a srácoknak. Végig szoros volt a meccs, gyakorlatilag végig 10 pontot belül, fej-fej mellett haladt a két csapat. Ez a találkozó volt az igazi példa arra, hogy miért is jó ez a bajnokság. Biztos vagyok benne, hogy az eredménytől függetlenül mindkét csapat sokat tanult ezen a találkozón! Természetesen gratulálunk ellenfelünknek! Szervezetten és jól játszottak. Várjuk a folytatást, reméljük hasonló meccsek várnak még ránk!

Hasonló tartalmak

  • A legutóbbi fordulóban sikerült megszereznünk első győzelmünket a Honvéd/B csapata ellen, bár mindkét oldalon hiányzott több kulcsjátékos is! Most is több játékosunk segítette a bajnokságban előrébb jutó U14-es csapatunkat, ellenfelünk viszont „nagyot nőtt” és az eddigi legerősebb keretével vágott neki az utolsó fordulónak. Nagy meglepetés nem született,…