Értékes győzelem

Kadett I. (ffi)

Helyszín: Kaszások csarnok

Játékvezetők: Tahin András, Miháczi Ádám

Nézők száma: 30

Mérkőzés időpontja: 2020-02-09 10:00:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
Budapesti Honvéd/C 17 18 16 8 59
Kadett I. (ffi) 11 19 22 15 67

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Óbudai KA: Medveczky 4, Marossy 3/3, KATONA 8, VERMES 25, Duránszkai 6
CS: SZABADOS 12, Sárkány 4, Kocsis 2, Kolozsvári 3/3, Márkus

1. félidő

Nehéz meccsre számítottunk a budapesti szinten komoly játékerőt képviselő Honvéd harmadik számú csapata ellen, akik bár a középmezőnyben állnak a tabellán, letudták már a keményebb ellenfeleiket, és az alapszakasz végére oda fognak érni az első 5-6 csapat közé.
Kezdettől fogva egy kellemetlen 3-2-es zóna ellen kellett fölvennünk a harcot, és mivel a piros-fehérek a megszerzett labdákkal nagy sebességgel indultak meg a gyűrűnk felé és ezekből a lerohanásokból eredményesek is voltak az első percekben, korán világossá vált, hogy, bizony, ez tényleg egy nehéz meccs lesz.
Nem lehet azt mondani, hogy rosszul játszottunk volna a zóna ellen, egész jól járt a labda, jó volt a kinti-benti játék aránya is, de a befejezéseknél elképesztő szerencsétlenkedést rendeztünk… ! Komédiába illő jelentek zajlottak a Honvéd gyűrűje alatt, mikor is sokszor tiszta helyzetekből dobálták át a gyűrűt játékosaink. Emiatt nem is volt igazán ritmusunk és a vendégek irányították a játékot az első félidő nagyobb részében. Örülhettünk, hogy „csak” 5 pontos hátrányban voltunk a szünetben.

2. félidő

Koncentrációban kellett elsősorban sokat javulnunk ahhoz, hogy meg tudjuk fordítani ezt a meccset, és a második félidőben a csapat előrébb tudott lépni ezen a téren.
Jóval pontosabbá váltunk elől és ez azt is eredményezte, hogy át tudtuk venni a vezetést. Vermes volt a meccs embere, aki, amikor higgadtan a játékra koncentrált, elöl és hátul is nagyon sokat tett a közösbe. Mellé még a lendületesen játszó, ponterős Szabados és a nagyon hasznosan ténykedő Katona jó teljesítménye társult, és mivel csapatszinten is feljavultunk, a negyedik negyed elejére el tudtunk húzni a Honvédosoktól.
De ők nem hagyták ennyiben, nagyobb sebességi fokozatra kapcsoltak, így gyorsan elfogyott a nyolcpontos előnyünk. A végjáték, 4 perccel a vége előtt egálról indult, innentől azonban egy csupa szív védekezésre alapozva már csak mi voltunk eredményesek, és ez győzelmet ért egy kemény, izgalmas meccs végén.

Összegzés

Tudtunk váltani és fejlődni a mérkőzés folyamán, ami elismerésre méltó, jár a gratuláció a fiúknak. Tovább tart és immáron 8 meccses a győzelmi szériánk a Budapest-bajnokságban! Még van 3 erőpróbánk az alapszakaszból, jó lenne, minél jobb pozícióból kezdeni a rájátszást!

Hasonló tartalmak

  • Idén a kadett csapattal elsődleges célunknak az országos főtáblára való került tűztük ki. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű dolgunk, hisz a csapat nagy részben átalalkult. Első meccsünket a Csata DSE fiatalabb tehetséges csapatával játszottuk. Igazi első meccs volt, sok izgulással és pontatlanággal. Az első félidőben meghatározó volt…

  • Bár innen is a továbbjutás és a 32-es főtáblára kerülés volt a célunk, meg kell jegyeznünk, hogy a legnehezebb csoportba kerültünk a sorsoláskor. Elenfeleink az előző szezonban „A” döntőben szereplő csapatok voltak, mi mégis hittünk benne, hogy tovább tudunk jutni. Volt olyan mérkőzés, ahol a tisztes helytállás…

  • Serdülő csapatunk jelentősebb változáson ment keresztül a tavalyi évhez képest, sok fiatal játékos csatlakozott és többen távoztak csapatunkból. Ennek fényében kezdtük meg az augusztus felkészülést. A célunk a selejtezőig egy olyan egységes harcias csapat kialakítása, ahol egy csapatként küzdve sikerrel vehetjük az első „akadályt” és be tudunk…

  • Nagyon fiatal junior csapatunkkal szerettük volna azt a célt elérni, hogy bejussunk az országos főtáblára, de erre még jelenleg nem álltunk készen. Három mérkőzést játszhattunk ezen a hétvégén, ahol az erőviszonyokat ismerve tudtuk, hogy az első szombathely elleni mérkőzésen nagy esélyünk van győzni. Sajnos a mérkőzésen rengeteg…