Ezüstérem a 63. Viharsarok Kupán

Óbudai Kaszások KA (NB1)

Helyszín: Békéscsaba, Sportcsarnok

Játékvezetők: Varga Zoltán, Borgula György, Papy Zsolt

Nézők száma: 50

Mérkőzés időpontja: 2019-09-07 17:00:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
Cegléd KE 26 9 18 20 73
Óbudai Kaszások KA (NB1) 26 9 11 24 70

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Óbudai Kaszások: Ondima 16/6, Vámos 24/18, Bencsik 14/3, Vígh 6, Jenei G. 7
Cs: Bea, Bajalinov, Jenei K., Kovács 1, Koflanovics, Hegedűs, Reiter 2.

1. félidő

A Cegléd tavaly a NB/II-t megnyerve került fel a Zöld csoportba, nagyon jó, illetve erős játékosokat szerzőtettek le, és nagy tervekkel futnak neki ennek a bajnokságnak. Az eddigi felkészülési meccsek eredményei is azt bizonyítják, hogy jogos az elvárás velük szemben, hiszen csupa nagyarányú győzelmet arattak akár a piros csoportos ellenfelük ellen is. Az első napon majdnem 30 ponttal sikerült megverni a házigazda Békést, és így kerültek döntőbe. Azt beszéltük a fiúkkal, hogy nem foglalkozunk azzal, hogy milyen erős az ellenfelünk, illetve mit csinál, mi megpróbáljuk a saját játékunkat játszani, és rájuk erőltetni a mi játék stílusunkat. A bemelegítés során hamar kiderült, hogy az amerikai magas emberük sérülés miatt nem fog játszani…. Sajnos az első 5 percben nem sikerült megvalósítani a tőlünk megszokott agresszív kosárlabdát, meg is volt az eredménye, mert az ellenfelünk meglépett közel 10 ponttal. Az első említésre való agresszív védekezésünket a második 5 percben lehetett látni, az első negyedben, viszont onnan pár jól sikerült védekezésünk után ráéreztük arra, amit csinálnunk kell, és onnantól kezdve fokozatosan feljöttünk. A negyed végén 26-26-ra kiegyenlítettünk. Bár a második negyed nagy részen is kézben tudunk tartani a meccset és inkább a mi akaratunk érvényesült, az utolsó pár percben kijött rajtunk a fáradtság és nem tudunk összeszedett, illetve eredményes támadásokat vezetni. Pontszegény negyedet követően (9-9) egyenlő állásban mentünk az öltözőbe.

2. félidő

Sajnos nem tudunk megújulni a harmadik negyedben sem. A támadásaink továbbra sem voltak annyira eredményesek. Próbáltam sokat cserélni és megtalálni azt az 5 játékost, aki fel tudja venni a versenyt az ellenféllel, kevés sikerrel. Kezdett állandósulni a kb. 10 pontos előnyük. A negyedik negyed utolsó 3-4 percben, lábra kapott a csapat, és 3 pontra megközelítettük őket, de megfordítani nem volt már idő.

Összegzés

Azt gondolom, hogy ezen a tornán 2 nagyon hasznos meccset játszottunk, sok mindenben sikerült előrelépni, arról nem beszélve, hogy a rövid utazásunk során nagyon összekovácsolódott a csapat, és ez a közeljövőben remélhetőleg jó irányba viszi a csapatot.

Hasonló tartalmak

  • Majdnem 2 hónapig nem játszottunk a serdülő bajnokságban, vártuk a fordulót! Persze addig se ültünk tétlenül, mert volt min javítanunk és az utóbbi időszak ilyen szempontból nagyon jól sikerült. A kadett korosztályban vitézkedve nagyon hasznos tapasztalatokat gyűjtöttünk és úgy érzem, ez most megtérült.

    A kaposvári együttes fizikailag…

  • A végeredmény 63 – 57 oda. Az idei szezon legjobb játéka volt ez, de még messze van az a szint amit szeretnénk elérni. Daru ismét húzó ember volt…

    Bajnokság: Serdülő/B Bajnokság [Bp]

    Időpont: 2023-11-27 Kezdés: 19:10