Fiú U11: Értékes meccsek, értékes tapasztalatok

Szomorú és egyben dühítő az, hogy a másik csapat, jelen esetben első ellenfelünk, a Honvéd gárdája jobban harcol, nagyobbat küzd, mint mi. Agilisabbak voltak, rengeteg támadó lepattanót szedtek, gyorsabban reagáltak a szabad labdákért való küzdelemben. Gyors lábú csapatot alkotnak a piros-fehérek, sebességben nem tudjuk velük felvenni a versenyt, éppen ezért kéne akaratban, agresszivitásban föléjük kerekednünk! Megérdemelten nyertek és jó is, hogy így alakult, mert ez egy tanulságos lecke lesz nekünk! Erre a meccsre mindig vissza lehet majd utalni!

Már a Honvéd-meccs második felében is volt mentális javulás, a lányok ellen pedig már jóval nagyobb elánnal küzdöttünk, úgy, ahogy az elvárható! A Csatások kb. 1 fejjel magasabbak nálunk, így ezen a mérkőzésen nem a sebesség, hanem a méretek okoztak nehézséget. De szinte mindenki üzemi hőfokon égett, jól lepattanóztunk, így ebből nem tudott előnyt kovácsolni szépen játszó ellenfelünk. Egész jól teljesítettünk a pálya mindkét oldalán, sok-sok szép megoldással! Schletter Boti hatalmas tripláival még akár a nevünk mellett is állhatott volna több pont a dudaszó pillanatában, de aztán a lányoknak is beesett a meccsnyerő tripla…!

De, nem kell ezen keseregni, ez egy nagyon értékes meccs volt!

Bő másfél hónapja ugyanezzel a két csapattal játszottunk és komoly jelzés, hogy most jóval gyengébb összetételben is szoros, jó meccseket tudtunk velük játszani, úgy, hogy ők nagyjából ugyanazzal a kerettel érkeztek! Bár, ahogy a fentiekben is szerepelt, azért van hiányérzet, főleg az első meccs miatt, összességében nagyon pozitív volt ez a fordulónk, és ez a lényeg!

 

 

2026. március 07. szombat

Darázsfészek Kosárlabda Csarnok

 

Első mérkőzés

Bp. Honvéd/A – Óbudai Kaszások/A 57-53 (12-7, 19-20, 10-6, 16-20)

Bánkuti, Dalloul 3/3, Dorka 7, Fülöp 1, Háry 8/3, Jani 2, Kamareddine 1, Radácsi 5, Schletter 21/3, Tamás 5/3

 

 

Második mérkőzés

Csata Garfield – Óbudai Kaszások/A 61-57 (21-14,14-26, 8-8,18-9)

Bánkuti 5, Dalloul 3, Dorka 8, Fülöp 3, Háry 5, Jani 7, Kamareddine 4, Radácsi 2, Schletter 18/6, Tamás 2

 






Hasonló tartalmak

  • Őszintén nagyon sajnálom, hogy nem tudtuk kiharcolni a keresztjáték jogot, és számunkra itt lett vége az U21-es bajnokságnak. Összeségben azt gondolom, hogy alapszakasz során sok jó meccset játszottunk,…

    Bajnokság: NB1/B Piros csoport, Fiú U21

    Időpont: 2026-04-04 Kezdés: 15:15

  • A negyedik fordulót Debrecenben rendezték meg. Szombaton leutaztunk Debrecenbe, ahol az első mérkőzést a Nyíregyházi Sportcentrum csapata ellen játszottuk. Ezzel az ellenféllel még nem találkoztunk, ezért izgatottan vártuk, hogy milyen erőfelmérőnek bizonyul ez számunkra. Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, mind védekezésben, mind támadásban. Jó energiákkal játszottunk, szépen…