Fiú U11: Jó mulatság, csapatmunka volt!

Mondhatjuk már-már szokásosan mi nyitottuk a termet a Gyermek Kupa mérkőzéseihez, ezúttal a Lázár Ervin Iskola tornatermét. Első ellenfelünk Budapesti Legyőzhetetlen Feketék csapata volt, akik ellen próbáltuk megkísérelni a nevükből adódó lehetetlent. Mint majdnem mindig, most is kellett egy kis idő, hogy felpörögjünk a meccsre, de amint ez megtörtént, kezünkbe vettük a meccs irányítását. Ami nagy öröm volt számomra, hogy szépen járt a labda, és szinte majdnem mindig eljutottunk üres helyzetig, az más kérdés, hogy az első félidőben ezeket csak néha sikerült pontra váltani. Viszont a második félidőre javult a helyzet, egyrészt mert már mindenkinek sikerült kicsit belerázódnia a meccsbe, megszokni a palánkot stb., másrészt mert a fiúk megfogadták az edzői tanácsokat a dobásokkal kapcsolatban. A jobb dobóformának és továbbra is határozott védekezésnek köszönhetően a második félidőben pontokban is megnyilvánult a fölényünk és sima győzelmet arattunk, az egyébként nagyon szépen küzdő BLF ellen.

A második meccsünket a többnyire U11-es lányokból álló Csata Villámokkal játszottuk. Nem kellett bemutatni ellenfelünket, hiszen az U11-es bajnokságban már  mindkét csapatunk játszott a nevükhöz méltó harcias és jól képzett lányokkal. Nagyon pörgősen és jól kezdtük a meccset, ezúttal látszott a frissesség, amit az egy meccsnyi pihenő adott. Azonban az első etap közepén kicsit beragadtunk, de a negyed vége ismét a miénk volt, így minimális vezetéssel adta át az első 6-os a stafétát a másodiknak. Nagy küzdés zajlott a két fél között, egyik csapat sem hagyta a másikat kényelmesen kosárlabdázgatni, ez még inkább arra sarkallta fiainkat, hogy ne egyedül, hanem csapatként játszanak, ami szépen meg is valósult! A gyenge félidei büntetőzésünkkel felhoztuk a lányokat egálra a szünetben, így minden kezdődhetett elölről. Annyi különbséggel, hogy az első félidőben beütött buta faultokat vittük tovább, így többen is fault problémába ütköztek a továbbiakban, a 4. negyed végén például Züminek ki is kellett szállnia. Ahogy a meccs a végéhez közeledett mindkét csapat egyre idegesebben játszott, egyre több hibával, így igazi idegtépő ”csata” alakult ki a meccs végére. A védekezésünk ingadozó volt, nem mindig sikerült fejben, vagy technikában megfelelően védekezni. Szerencsére a lányoknak is összegyűlt a csapat faultjuk a 4. negyed végére, így nem csak ők, de mi is minden hibáért dobhattunk. Az utolsó két perces büntetőpárabaj döntetlennel zárult, így hosszabbítás következett, ahol szintén minden szabálytalanságért dobás volt a retorzió. A játékvezetőknek sem volt könnyű dolga, a túlórában kevésbé engedték a kontaktot, így ebben a játékrészben is a büntetőké volt a főszerep, amiből mi többet és pontosabban is dobtunk, mint a lányok, így egy hajszállal ugyan, de sikerült megnyernünk a mérkőzést! Gratulálok a csapatnak a további veretlenséghez az U12-es bajnokságban! Ma azonban nem csak a győzelemnek, hanem a javuló védekezésünknek és az önzetlen csapatmunkának is örülhettünk, amit a pontok eloszlása remekül mutat. Továbbá az is megsüvegelendő, hogy sokan az első hosszabbításos meccsünkön is erősek tudtak maradni mind fejben, mind lélekben! Bravó srácok, hajrá Kaszások!

Első mérkőzés:

2023. január 21., 8:00 – Lázár Ervin Általános Iskola

BLF KK/A – ÓBUDAI KASZÁSOK BOYS 21:53 (3:10; 2:4;{4:2} 7:17; 5:20)

Kaszások: GYŐR 10, Nagy, OLÁH 3, HELFER 2 , Fekete 6, Királyi-Kárpáti, KISS-HINDULÁK 8, MERKL 8, NÉMET 2, Bognár 7, JAKAB, Méhes 7,

 

Második mérkőzés:

2023. január 21., 10:40 – Lázár Ervin Általános Iskola

ÓBUDAI KASZÁSOK BOYS – Csata Villámok 41:40 (9:7; 12:12;{6:4}6:7; 5:4;5:4)

Kaszások: GYŐR 5, NAGY 3, Héczei 3, Fizesan, BALÁZS 4, KIRÁLYI-KÁRPÁTI 4, KISS-HINDULÁK 7, MERKL 3, Német 3, BOGNÁR 4, Vecseri 3, MÉHES 4,






Hasonló tartalmak

  • Viki is bevethető volt, ami nagy erősítést jelentett a csapat számára. Kezdünk hozzászokni a korai indulásokhoz, így már sokkal gördülékenyebben indul a napunk. Az első mérkőzés végre más kimenetellel zárult, ami hatalmas lendületet adott nekünk. Mindhárom meccsen elképesztő akarattal és hatalmas szívvel küzdöttünk, ami meg is hozta…

  • Ismét EYBL részvételre kapott lehetőséget U19-es csapatunk! Az előző lehetőség rengeteg fejlődési és gyakorlási lehetőséget biztosított, így csütörtökön bele is vetettük magunkat a nemzetközi torna sűrűjébe!

    Első ellenfelünk a Holy Trinity School volt, angol kihívóink ellen a mérkőzés egy nappal előbb került megrendezésre, vendégcsapat kérésére, így az…

  • A támadójátékunk végre gyorsult, hamarabb kerül fel a labda a támadó harmadba erre lehet építeni! A helyzetkihasználás lehetett volna pontosabb is, de ez most nem osztott nem szorzott.…

    Bajnokság: Serdülő/B Bajnokság [Bp]

    Időpont: 2025-02-09 Kezdés: 10:00


  • A kitűzött 50 ponthatár feléig jutott a másik csapat, minden negyedben 10 pont alatt tudtuk tartni őket. Örülök, hogy túl tudtunk lendülni a múlt meccsen, ezt az önbizalmat…

    Bajnokság: Országos Serdülő Bajnokság

    Időpont: 2025-02-08 Kezdés: 13:00