Fiú U11/B: Két szép győzelem!

 2026.02.22 – Vasárnap             Darázsfészek kosárlabda csarnok

               Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Bárány Levente, Ablonczy Csaba (László Zsolt Károly)

 

  1. meccs  14:00   Óbudai Kaszások/B – Kőbányai Darazsak/B  71-69 (12-19,33-26,7-9,19-15)

Erről a meccsről oldalakat lehetne írni, különösen az utolsó 2 percről… Ebben minden benne volt ami a kosárlabdában előfordulhat: szép kosarak, óriási hibák, utolsó másodperces kosár, sérülés, vitatkozás, reménytelenség, végül hatalmas fordítás! A Darazsak fiatal csapata gyors összeszedett játékot játszott, ráadásul hazai pályán voltak, és komoly szurkolást is kaptak a szülőktől. Mi viszont nagyrészt idősebbek voltunk, így ezt kellett kihasználnunk. Bizonyos totális következetlenségeket egyáltalán nem értettem –ahogy mások sem a teremben- de igyekeztünk nem ezzel foglalkozni. Az első negyedben képtelenek voltunk megfogni az ellenfél legügyesebbjét, aki 10 perc alatt 18 pontot rámolt be a gyűrűnkbe… Ez nem megengedhető semmilyen formában. Háromszor sikerült jól eléállnunk amikor betört, ebből három labdát szereztünk. Hétközben megbeszéljük, hogy többet ilyen ne fordulhasson elő. A második játékrészben ledolgoztuk a hátrányt szép kosarakkal, és a magasságbeli fölényünk érvényesítésével, így a büntetőkkel együtt egál volt az állás a szünetben. (45-45) A látottak alapján mindkét edző megpróbált taktikázni a 2. félidőre, és átszerveződtek a négyesek. Nekünk ez alapján a 3.negyedben kellett volna ellépnünk, de ez nemhogy nem sikerült hanem elveszítettük 2 ponttal. Az utolsó játékrészben fokozódott az addig sem csekély hangulat, mindkét fél szülői részéről komoly buzdítás jött. Rengeteg játékmegszakítás, büntetők, és az izgalomban elkövetett sok hiba tarkította ezt a 10 percet. Egy edző addig nem adja (nem adhatja fel) amíg az órán 0:00 nem áll, de azért van realitás is. Kettő perc sem volt hátra amikor is 61-68 állt az eredményjelzőn. Nehéz visszaidézni az utolsó 2 perc történéseit, mert ilyenkor már annyira felfokozott a hangulat, hogy az adrenalin irányít mindent, és mindenkit. Mindenesetre nehéz elfelejteni azt a jó messziről bezúdított hárompontost Lénárt Matyi részéről ami visszahozta a reményt, illetve akkor még csak reménysugarat. Ekkor egy játékmegszakításnál tudtam Jimenez-Varga Siminek odasúgni pár intelmet, aki úgy tett ahogy kértem, és sikerült egy faultot kiharcolnia 3-pontos kísérlet közben. Ebből kettőt be is dobott így már csak 2 pont volt a hátrány. Ettől az ellenfél kissé megzavarodott, és elkövetett egy támadó szabálytalanságot, amivel a legjobbjuk kiszállt! Simi továbbra is bátor maradt, és újabb kosarat szállított! (68-68) Majd a Darazsak újabb bizonytalanságát kihasználva Veres Vili duplájával már nálunk volt az előny!!!  Több mezőnykosár nem, de 1-1 büntető még bepottyant így óriási küzdelemben, és még nagyobb fordítással (utolsó 2 perc 10-1 IDE!) behúztuk a győzelmet!!!

 

Óbudai Kaszások/B: Lénárt 15/12, Jimenez-Varga 14, Vincze-Pap 10/3, Góman 7, Kamareddine 7, Fülöp 6, Jex 4, Xuan 3, Veres 3, Bányai 2, Dombóvári

 

  1. meccs   15:30   Zuglói Sasok – Óbudai Kaszások/B   39-53  (12-12,12-14,9-10,6-17)

Az előző mérkőzés annyira elhúzódott hogy mire lepacsiztunk az ellenféllel mindössze 5 perc volt hátra a következő kezdetéig. Mivel mindenkiben tombolt az adrenalin, vagy éppen teljesen elfáradtak a fordításban ezért melegítés nélkül kezdtük el a 2. meccset. Egy pici beszédre maradt idő, amiben a Gratuláció mellett, igyekeztem nyugtatni őket, és felkészíteni mindenkit arra, hogy a fáradtságuk most sokszor rossz döntésekben fog kijönni, ezért próbáljunk megfontoltabban, higgadtabban, játszani, és nem feltétlenül rohanni. Ezt csak hellyel-közzel sikerült megvalósítani, de 10-11 éves játékosoktól még nem elvérható az ilyen jellegű rutin, így cserékkel, pihentető időkérésekkel igyekeztem ezt menedzselni. Jóval kevesebb kosár esett ezen a meccsen, a félidőben 24-26 volt ide. A harmadik negyedben sikerült tartani az egál körüli eredményt, így okkal reménykedtünk, hogy a végét már mi fogjuk jobban bírni, és így is lett. Fülöp Boti „megérkezett” a meccsbe, és szép kosarakkal, jó szervezéssel kezébe vette a dolgokat. Csak az utolsó 4-5 percben lett megnyugtató az előnyünk, de tekintettel arra hogy mi dupláztunk ez a győzelem is hatalmas teljesítmény a maga nemében! Folytatás nem is olyan sokára két ismert ellenfél ellen.

 

Óbudai Kaszások/B: Fülöp 10, Jex 8/3, Bányai 8, Vincze-Pap 8/6, Jimenez-Varga 6, Kamareddine 5, Veres 3, Lénárt 2, Góman 2, Dombóvári 1, Xuan

 






Hasonló tartalmak

  • Az utolsó fordulóban változott a csapatok sorrendje. Az előző fordulóban mindkét meccset megnyerve (!), most az első helyről, elsőként kezdhettünk. Ilyen az egész szezonban nem volt, hogy pihenten kezdjünk a Beac-cal szemben. Nagy riválisunk ellen először akadozva majd Cilinek köszönhetően egyre értékelhetőbben kezdtünk játszani. Az egész első…

  • A bajnokságot a C csoportban, a 11. helyen fejeztük be, gratulálok a lányoknak az egész éves munkájukért, a mérkőzéseken való részvételért.

    A szombati első meccsünk a KLKS ellen sajnos túl simán, vereséggel zárult. Visszafogottak voltunk, nem haratunk, a védekezésünk szellős volt, a Kölökös lányok átszaladgáltak rajtunk. Győzelmük…

  • Elérkezett a szezonbeli utolsó U-12-es forduló. Azonban az első találkozón, a TFSE ellen nem tudtunk U-12-es színvonalon játszani. Sem támadásban, sem védekezésben egyszerűen nem voltunk elég jók. Védekezésben nem voltunk elég agresszívek, nem ütköztünk eleget, nem ütöttünk elég faultot ahhoz, hogy megállítsuk a TF jó felépítésű, magas,…