Fiú U13: Fegyelmezetten gyakorolni

Helyszín: Kaszások csarnok

Játékvezetők: Komáromi Brigitta, Puskás Ágnes

Nézők száma: 50

Mérkőzés időpontja: 2023-11-19 12:30:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
Malév Zsiráfok 5 5 6 10 26
Óbudai Kaszások U13 21 16 29 26 92

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Óbudai Kaszások/C : JÁNOSI G 16/3, OLLAI P 12, Bánd D 2, Buss Á, Köcse K 7, Sándor F 8, Zentai P 11, BERLINGER M 13, Pál S 7/3, Dévai M 6, Bataki B 5, Udvardi-L G 7

1. félidő

November közepén kezdetét vette számunkra a Budapest B bajnokság. Nagyon vártuk a rajtot, hiszen kevés mérkőzés lehetőségünk adódik az első 3-4 hónapban, így viszont végre mindenki megfelelő játéklehetőséghez jut, így tudunk élesben is gyakorolni, ami láthatóan nagyon hiányzik számunkra, hiszen egy dolog, hogy edzésen valami hogy megy, de azt átültetni verseny helyzetben, idén úgy tűnik, nehezebben megy mint azt vártuk.
Jó melegítéssel, de döcögősen kezdődött a mérkőzés, ahol rengeteg helyzetünk maradt ki az első negyedben, így összesen 21 pontot sikerült szereznünk, közte egy Jánosi Gergő dudaszós hárompontossal. Sajnos a második ötös is csak 16 pontot szorgoskodott össze, így hiába volt megnyugtató a félidei előny, nem lehettünk igazán elégedettek magunkkal.

2. félidő

A második félidőre külön feladatot kapott a csapat, ahol cél volt a fegyelmezettség és a felállt játékunk gyakorlása. A vártnál nehezebben hangolódottunk össze erre a feladatra, de a negyed második felére mindenki átszellemült és szebbnél szebb megoldások születtek csapat szinten. A második félidőben is mindenki megfelelő játéklehetőséghez tudott jutni és majdnem mindenki beállt a sorba, ami a fegyelmezett feladatvégrehajtást illeti, amiért gratulálok.

Összegzés

Ellenfelünket dicséret illeti a harcias játékért, a srácaimnak pedig a mérkőzésen belüli fejlődéshez gratulálok. Vasárnap, majd jövő hét hétfőn, két alkalommal is Kőbányára látogatunk a bajnokság keretein belül, ahol szeretnénk folytatni, amit elkezdtünk.
A szülőknek köszönjük a szurkolást ismételten!
Hajrá Kaszások!

Hasonló tartalmak

  • Az előző meccsünkhöz hasonlóan sokkal több koncentrációra van szükség, mert amikor koncentrálunk hatékonyak tudunk lenni.

    Bajnokság: Regionális Junior Bajnokság

    Időpont: 2025-03-17 Kezdés: 18:30

  • Ezen a reggelen nem sikerült felébrednünk. Álmosan, motiválatlanul kezdtünk a BEAC ellen. Ők szoros védekezéssel lehetlenítették el labdavezetéseinket és passzainkat. Sajnos minden részletében gyengék voltunk a mérkőzésen, védekezésünk átjáróház volt, lepattanók nem érdekeltek minket. Csapatunk vegyes, ha a korosztályos játékosaink nem mutatnak jó vagy extra teljesítményt, akkor…

  • U16 Leány
  • A mérkőzés megmutatta, hogy szükségünk van a koncentráció fenntartására a teljes játékidő alatt. A következő edzéseken kiemelten foglalkozunk a védekezési fegyelemmel és a támadásbefejezések pontosításával.

    Bajnokság: OKB Országos Főtábla

    Időpont: 2025-03-16 Kezdés: 11:00