Fiú U14: Házon belül győztünk

Helyszín: Kaszások csarnok

Játékvezetők: Tahin András, Szilágyi Zsolt József

Nézők száma: 30

Mérkőzés időpontja: 2022-12-14 16:40:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
Óbudai Kaszások/B 9 13 22 20 64
Óbudai Kaszások U14 26 26 9 26 87

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Óbudai Kaszások/A: RAJ MILÁN 26, Tóth Z. 15, Hamar A. 14, Zádor N. 12, Raj Zalán 6, Yang Zie 5, Kocsis E. 4, Hidvégi D. 4, Takács Á. 1, Felkai D. 0, Maurer 0

1. félidő

Másodjára találkoztunk a Kaszások/B csapatával. Tudtuk, hogy egy nagyon jó csapat, és mindig tudnak meglepetést okozni. Az első két negyedben sikerült támadásban érvényesíteni azt, amit megbeszéltünk. Tudtunk gyorsan indulni, a támadó lepattanókat visszatenni. Felállt védelem ellen is sikerült megvalósítani a kért figurát. Viszont védekezésben nagyon könnyelműek voltunk. Nem tettünk az ellenfélre nyomást. 2-3 méterre védekeztünk, miközben kartávolság a minimum a labdáson, és passzsáv a labdanélkülieken. Ebből kifolyólag sokszor megvertek minket egy leütésből, és mind a két negyed végén majdnem kaptunk egy dudaszos 3 pontost.

2. félidő

A 3. negyed egy mumus sok csapatnak. Sajnos nekünk is. Nem szabad ennyire kilazítani, még ha vezetünk is egy nagy előnnyel. Támadásban tudtuk folytatni, amit az első félidőben. Mentek a labdák sok esetben, és végre 3 passzból is tudtunk gyors kosarat szerezni. Viszont védekezésben nem tudtunk változhatni. Ha közel is mentünk, akkor is csak faulttal tudtuk megállítani őket. Az első félidőben kiépített előnynek köszönhetően nem voltunk bajban, de játék képileg sajnos igen..

Összegzés

A győzelemhez gratulálok srácok! DE! Rengeteg munka vár még ránk. A mérkőzés 40 percig tart. Az utolsó sípszóig kell hajtani. Aki a pályára kerül annak 110%-al kell pörögnie, és koncentrálnia. Mindenkinek van feladata, felelőssége a pályán. Nem szabad kibújni a feladatok alól. Támadásban tudtunk fejlődni az előző forduló óta. Sikerült a gyors indításokat végrehajtani, jó 1:1, és figurális játékunkat is meg tudtuk valósítani. Viszont a védekezésünk még messze van a jótól. Sokkal jobban kell nyomást helyezni az ellenfélre. A labdásra mindenképp, a labdanélküliekre is. Nem engedhetjük meg ezt a védekezést, mert ez ma lustaság volt… Mi ennél tudunk jobban is védekezni. Gratulálok a Kaszás/B csapatának is, mert remek támadójátékot láthattunk tőlük. És védekezésben is rendesen odatették magukat, ezzel is megnehezítve a mi dolgunkat.
Hajrá Kaszások!!!

Hasonló tartalmak

  • Őszintén nagyon sajnálom, hogy nem tudtuk kiharcolni a keresztjáték jogot, és számunkra itt lett vége az U21-es bajnokságnak. Összeségben azt gondolom, hogy alapszakasz során sok jó meccset játszottunk,…

    Bajnokság: NB1/B Piros csoport, Fiú U21

    Időpont: 2026-04-04 Kezdés: 15:15

  • A negyedik fordulót Debrecenben rendezték meg. Szombaton leutaztunk Debrecenbe, ahol az első mérkőzést a Nyíregyházi Sportcentrum csapata ellen játszottuk. Ezzel az ellenféllel még nem találkoztunk, ezért izgatottan vártuk, hogy milyen erőfelmérőnek bizonyul ez számunkra. Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, mind védekezésben, mind támadásban. Jó energiákkal játszottunk, szépen…