Fiú U16: Rossz kezdés, vereség idegenben

Helyszín: Zrínyi Ilona Gimnázium Tiszavasvári úti Tornacsarn

Játékvezetők: MOLNÁR PÉTER ZOLTÁN, OROSZVÁRI TAMÁS

Nézők száma: 26

Mérkőzés időpontja: 2022-12-16 16:00:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
Nyíregyházi Sportcentrum/A 22 22 12 19 75
Óbudai Kaszások U16 14 15 16 18 63

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Óbudai Kaszások: Horváth 10, Rónai 1. KRAJCSI 11, Lugossy 9, HIDVÉGI 12/9.
Cs: Goór 10, Herbák 10, Jarkas, Herczeg, Ruga, Daróczi, Léczfalvi.

1. félidő

Megint rosszul kezdtünk. Az első 3 pontot még mi szereztük, de erre egy 20:0-ás roham volt a válasz… Szerencsére utána mi következtünk és 11:2-vel válaszolni tudtunk, de egyértelműen rosszabbul jöttünk ki ebből a kaotikus első negyedből. A folytatásban is jellemző volt, hogy a támadásunk még egészen rendben volt, de persze arra is rányomta a bélyegét a védekezés. Nem voltunk elég kemények és a visszarendeződéssel is komoly gondjaink voltak. Túl sok kosarat kaptunk, ilyen védekezéssel nem lehet idegenben nyerni.

2. félidő

Azt gondolom, hogy a második félidőre sikerült kellően felkeményednünk. A harmadik negyedet meg is tudtuk nyerni és végre azt lehetett érezni, hogy esélyünk lehet megfordítani a találkozót. Azonban ahogy haladt előre a meccs, 1-2 momentumot leszámítva sajnos elmondhatjuk, hogy nem volt meg bennünk az átütő erő, hogy átvegyük a vezetést. Kulcs pillanatokban mindig volt egy hazai játékos, aki extrát tudott hozni, nálunk ez sajnos hiányzott. Mindent megtettünk, de a végén így sem maradt esélyünk a győzelemre.

Összegzés

Hazai pályájukon egyszerűen nem találtuk a Nyíregyháza ellenszerét. Bent a magas játékosukkal nem bírtunk (34 dobott bont!!!), de egy-két mezőny játékossal is meggyűlt a bajunk. Álmosan kezdtünk (megint!) és már nem tudtuk ledolgozni a meccs eleji hátrányunkat. A második félidő, már kifejezetten jó volt, nagy kár az első 10 percért. Az utóbbi időben többször is rosszul kezdtünk, ez mindenképpen egy olyan eleme a játéknak, amiben fejlődnünk kell. Szerintem jól jön most nekünk egy kis pihenés, hogy aztán újult erővel folytassuk a küzdelmeket! Köszönjük az egész éves szurkolást! Hajrá Kaszások!

Hasonló tartalmak

  • Őszintén nagyon sajnálom, hogy nem tudtuk kiharcolni a keresztjáték jogot, és számunkra itt lett vége az U21-es bajnokságnak. Összeségben azt gondolom, hogy alapszakasz során sok jó meccset játszottunk,…

    Bajnokság: NB1/B Piros csoport, Fiú U21

    Időpont: 2026-04-04 Kezdés: 15:15

  • A negyedik fordulót Debrecenben rendezték meg. Szombaton leutaztunk Debrecenbe, ahol az első mérkőzést a Nyíregyházi Sportcentrum csapata ellen játszottuk. Ezzel az ellenféllel még nem találkoztunk, ezért izgatottan vártuk, hogy milyen erőfelmérőnek bizonyul ez számunkra. Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, mind védekezésben, mind támadásban. Jó energiákkal játszottunk, szépen…