Hasznos felkészülés a Török Kupán

XXII. Török Kupa, U12

2021.09.11.  9.00 és 10.30 – Török Flóris Általános Iskola

 

1. Mérkőzés

Török Sasok – Kaszás Girls

52-56 (18-10, 13-13, 13-15, 8-18)

Örömmel fogadtuk el a meghívást a Török Kupára, hiszen mindenképpen szerettünk volna játszani a bajnokság kezdete előtt. Ellenfelünk hasonló erőket képviselt, így egy nagyon hasznos mérkőzésen vehettünk részt. Nehezen kezdtük a mérkőzést, rengeteg buta hibát vétettünk, így a saját magunk ellenfelei voltunk. Mindkét ötösünk a negyedek második felére tudott felébredni. A harmadik negyedtől kezdve viszont csodásan játszott a csapat, rengeteg dolog megmutatkozott az eddig tanultakból a pályán! A Törekvés szinte az egész meccs folyamán vezetett, azonban az utolsó negyedben végre sikerült legyőzni magunkat és kezünkbe vettük az irányítást, amelynek köszönhetően egy óriási véghajrá után a mi nevünk mellett állt a több pont a dudaszónál. Összességében elégedett vagyok mind a csapat teljesítményével, mind az egyéni teljesítményekkel mind a küzdéssel! Így tovább, Lányok!

Csapatlista: Berecz-Erdei, Ceglédi 2, Csoknyay, Fey 2, Horváth 2, Jasztrab, KADENSZKI 7, Maduagwu,  Mogyorósi 5, Polik, Reizmüller 7, SÁRVÁRY 13, STERBENZ 18

 

2. Mérkőzés

Kaszás Girls – Török Sasok

37-47 (14-8, 4-14, 14-12, 5-13)

Második mérkőzésünk a visszavágó volt a harmadik meghívott csapat lemondását követően. A gyakorlás céljából változtattunk az ötöseink eddigi összetételén. Az első-harmadik negyedes ötöseink szépen helyt tudtak állni, lendületesen és agresszívan játszottak. A második-negyedik játékrészes csapat azonban elfáradt fejben, nehézkesen ment a játék. A meccs végén ellenfelünk örülhetett a győzelemnek. Ezen a mérkőzésen mindenki nagyon sok játéklehetőséghez jutott, főként a meccsrutin megszerzése érdekében. Úgy gondolom, hogy a célunkat elértük, hiszen rengeteget tudtunk fejlődni és gyakorolni a két mérkőzés alatt. Köszönjük szépen a meghívást a házigazdáknak!

Csapatlista: Berecz-Erdei, Ceglédi 2, Csoknyay, FEY 6, Horváth 2, Jasztrab, Kadenszki 3, Maduagwu, Mogyorósi, Polik 2, REIZMÜLLER 12, Sárváry 2, STERBENZ 8






Hasonló tartalmak

  • Idén a kadett csapattal elsődleges célunknak az országos főtáblára való került tűztük ki. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű dolgunk, hisz a csapat nagy részben átalalkult. Első meccsünket a Csata DSE fiatalabb tehetséges csapatával játszottuk. Igazi első meccs volt, sok izgulással és pontatlanággal. Az első félidőben meghatározó volt…

  • Bár innen is a továbbjutás és a 32-es főtáblára kerülés volt a célunk, meg kell jegyeznünk, hogy a legnehezebb csoportba kerültünk a sorsoláskor. Elenfeleink az előző szezonban „A” döntőben szereplő csapatok voltak, mi mégis hittünk benne, hogy tovább tudunk jutni. Volt olyan mérkőzés, ahol a tisztes helytállás…

  • Serdülő csapatunk jelentősebb változáson ment keresztül a tavalyi évhez képest, sok fiatal játékos csatlakozott és többen távoztak csapatunkból. Ennek fényében kezdtük meg az augusztus felkészülést. A célunk a selejtezőig egy olyan egységes harcias csapat kialakítása, ahol egy csapatként küzdve sikerrel vehetjük az első „akadályt” és be tudunk…

  • Nagyon fiatal junior csapatunkkal szerettük volna azt a célt elérni, hogy bejussunk az országos főtáblára, de erre még jelenleg nem álltunk készen. Három mérkőzést játszhattunk ezen a hétvégén, ahol az erőviszonyokat ismerve tudtuk, hogy az első szombathely elleni mérkőzésen nagy esélyünk van győzni. Sajnos a mérkőzésen rengeteg…