Könnyed játék

Helyszín: Kaszások csarnok

Játékvezetők: Lázár György, Hamzi Virág

Nézők száma: 40

Mérkőzés időpontja: 2019-04-05 16:30:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
Parthus SE 13 6 6 11 36
Kadett I. (ffi) 24 21 27 20 92

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Óbudai KA: JÁVORSZKI 11, Finna 5/3, Bai 4, KORKIN 16/6, SZOBOSZLAI 11/3
CS: SEBŐK 6, CHABOT 11/9, Fey 5/3, Katona 4, CSOCSÁN 10, LÉH 6, Korpás 5/3

1. félidő

Bő két héttel az odavágó után ismét hazai pályán fogadtuk a solymári csapatot, teremproblémáik miatt hoztuk a meccset Óbudára. Az első egymás elleni találkozónkon, ugyan nagyon magas szerkezetű összeállításban, gyenge teljesítményt produkálva nyertünk 11 ponttal.
Nem lehetett más célunk, minthogy azt az összecsapást feledtetve, javítsunk.
4-4-ig együtt haladtak a csapatok, majd egy 16-0-ás futással jeleztük, hogy ez egy egész más meccs lesz a részünkről. A könnyű gólok mellett, jól járt a labda a zóna ellen, és jó volt a kinti benti kísérleteink aránya, valamint a dobószázalékunk is.

2. félidő

U-12-es rendszerben játszottuk le a mérkőzést, miszerint mindenki 2 negyedet játszott. Az elsőben és a harmadikban a 2003-asaink, a páros negyedekben 2004-eseink léptek pályára. Látszott az összeszokottság, könnyedén játszottunk, egy jó hangulatú meccs kerekedett belőle, és szerencsére most mindkét csapatot elkerülték a sérülések, nem úgy, mint két hete… !

Összegzés

Egy ilyen meccset így kell lehozni, gratula ezért a fiúknak! Jól játszottunk, dobtunk – szezoncsúcsnak számító – 9 triplát ( közte egy negyed végi, saját térfélről elengedett, Szoboszlai-palánkost! ), ennél most nem kívánhattunk többet!

Hasonló tartalmak

  • Idén a kadett csapattal elsődleges célunknak az országos főtáblára való került tűztük ki. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű dolgunk, hisz a csapat nagy részben átalalkult. Első meccsünket a Csata DSE fiatalabb tehetséges csapatával játszottuk. Igazi első meccs volt, sok izgulással és pontatlanággal. Az első félidőben meghatározó volt…

  • Bár innen is a továbbjutás és a 32-es főtáblára kerülés volt a célunk, meg kell jegyeznünk, hogy a legnehezebb csoportba kerültünk a sorsoláskor. Elenfeleink az előző szezonban „A” döntőben szereplő csapatok voltak, mi mégis hittünk benne, hogy tovább tudunk jutni. Volt olyan mérkőzés, ahol a tisztes helytállás…

  • Serdülő csapatunk jelentősebb változáson ment keresztül a tavalyi évhez képest, sok fiatal játékos csatlakozott és többen távoztak csapatunkból. Ennek fényében kezdtük meg az augusztus felkészülést. A célunk a selejtezőig egy olyan egységes harcias csapat kialakítása, ahol egy csapatként küzdve sikerrel vehetjük az első „akadályt” és be tudunk…