A hétvégén serdülő csapatunk lejátszotta első fordulóját a Középházban. A selejtezőket követően sejtettük, hogy nem lesznek könnyű mérkőzéseink a Középházban, az első mérkőzésünket ráadásul a csoport egyik favoritjával kezdtük, a Csata DSE-vel. Ellenfelünkről tudni kell, hogy hosszú évek óta dominál a leány vonalon gyakorlatilag minden korosztályban, aminek megfelelően nagyarányú győzelmet arattak felettünk. Az eredmény ellenére úgy gondolom, mindig tanulságosak az olyan mérkőzések, amelyeket jobb csapatok ellen játszunk, sokat tanulhatunk belőle. A mérkőzésen a legnagyobb problémánk véleményem szerint az volt, hogy „túlságosan” tiszteltük ellenfelünket, bízom benne, hogy a következő fordulókra le fogjuk tudni vetkőzni megilletődöttségünket.
A második mérkőzésünket a Zsíros Akadémia csapata ellen vívtuk. Ezen a mérkőzésen volt egy-egy bátrabb, agresszívabb felvillanásunk, aminek nagyon örültem, azonban ellenfelünk a mérkőzés nagy részében agresszív egészpályás védekezésével sok-sok eladott labdát kényszerített ki, amit aztán meg is büntettek a Zsíros Akadémia játékosai.
Véleményem szerint 2 nagyon tanulságos mérkőzést játszottunk. Összességében nézve úgy gondolom, hogy a második mérkőzésünk lehetett volna szorosabb, ha picivel bátrabban játszunk, ugyanakkor pozitívan tekinthetünk előre, mert ezeken a meccseken jó ellenfelekkel van szerencsénk kosárlabdázni, amiből rengeteget tanulhatunk. Bízom benne, hogy a hétről-hétre elvégzett munka idővel be fog érni és szorosabb mérkőzéseket is fogunk tudni játszani a jövőben.
Első mérkőzés
CSATA DSE/B – ÓBUDAI KASZÁSOK 116:19 (32-3,19-6,36-6,29-4)
Kaszások: Horváth. Réthy 2, Krajcsovich 6, Fey 2, Kosztyu, Cs: Ceglédi, Németh 6, Sterbenz 3, Szűcs, Berecz-Erdei, Szabó, Márfai.
Második mérkőzés
ZSÍROS AKADÉMIA– ÓBUDAI KASZÁSOK 74:35 (23-8,26-14,15-6,10-7)
Kaszások: Horváth, Krajcsovich 7, Szűcs 2, Kosztyu, Fey 2. Cs: Reizmüller 2,, STERBENZ 12, Ceglédi 2, Németh 6, Berecz-Erdei, Márfai, Szabó 2.