Leány U14: Megvan az első győzelem

LEÁNY SERDÜLŐ BAJNOKSÁG KÖZÉPHÁZ IV. FORDULÓ

 

A hétvégén serdülő csapatunk lejátszotta az Alapszakasz utolsó fordulóját a Középházban. Az első mérkőzésünket a DVTK AKADÉMIA/B csapata ellen játszottuk, akikkel másodszor találkoztunk, így szerettünk volna meglepetést okozni nekik. Nem titok, a fordulót megelőzően célként tűztük ki magunk elé, hogy szeretnénk megszerezni első győzelmünket a Középházban. Én személyesen betegség miatt sajnos nem tudtam jelen lenni a mérkőzésen, csak itthonról tudtam figyelni a meccs történéseit, de Mau remekül felkészítette a lányokat a találkozóra. A mérkőzés első percétől agresszívan és hatalmas akarattal küzdöttünk, ami aztán meg is hozta a várva várt sikerünket! Megnyertük első mérkőzésünket a Középházban! Már az előző fordulóban is közel jártunk első sikerünk megszerzéséhez, de talán mostanra értünk meg erre. Számomra még így „távolról” megélni is hatalmas élmény volt, mert a számítógépem képernyőjén keresztül is éreztem, hogy milyen erősen egy irányba evezett a csapatunk az egész mérkőzésen, nagyon büszke vagyok a lányokra!

A második mérkőzésen a Csata DSE/B volt az ellenfelünk. Az első meccsen mutatott bátor és agresszív játékunk a második mérkőzésre már alábbhagyott, sajnos. A Csata a játék minden elemében felülmúlt minket, így nagyarányú vereséget szenvedtünk. Úgy gondolom, hogy fontosak és tanulságosak ezek a mérkőzések is, hiszen ilyenkor érezhetjük igazán, hogy mennyi minden tennivalónk és tanulnivalónk van még az elkövetkezendő időszakban. Az első mérkőzés után egy picit talán el is fáradtunk, de ez semmit sem von le ellenfelünk érdemeiből.

Összességében nagyon büszke vagyok a csapatomra, főleg az első mérkőzésen tanúsított lehengerlő játékunk miatt. Hiszem, hogy a kemény munka meghozza gyümölcsét, s most a lányok saját bőrükön tapasztalhatták ezt meg. Bízom benne, hogy jó hozzáállással és ehhez hasonló bátor játékkal 2023-ban még több sikert ünnepelhetünk majd így együtt!

 

Első mérkőzés

DVTK AKADÉMIA/B – ÓBUDAI KASZÁSOK 42:77 (13-21, 10-10, 11-17, 8-29)

Kaszások: KRAJCSOVICH 29, Szűcs 3, Ceglédi, Fey 4, BERECZ-ERDEI 17, Cs: Németh 3, Sterbenz 6, Reizmüller 5, Réthy 2, Csóli 8, Szabó.

 

Második mérkőzés

ÓBUDAI KASZÁSOK – CSATA DSE/B 20:110 (4-35, 2-20, 6-35, 8-20)

Kaszások: Krajcsovich 3, Szűcs, Fey 1, Ceglédi 1, Berecz-Erdei 1, Cs: Sterbenz 7/3, Réthy, Reizmüller 2, Csóli 3, Michel 2, Szabó.






Hasonló tartalmak

  • Hosszú hétvége van mögöttünk, amelyet egy szerdai Kőbánya elleni rangadó és egy hétvégi Országos forduló követ. Mindenkire nagy szükség lesz, hiszen 8 nap alatt 5 meccset játszunk, amely…

    Bajnokság: Serdülő/B Bajnokság [Bp]

    Időpont: 2024-02-25 Kezdés: 11:00

  • Ellenfelünknek gratulálok a kemény játékhoz, de magunknak is győzelemhez. Tanulásgos lesz remélem a mérkőzés fegyelem és figyelem szempontjából. Szülőknek köszönjük a szurkolást!

    Bajnokság: Serdülő/B Bajnokság [Bp]

    Időpont: 2024-02-24 Kezdés: 16:30

  • Lassan kezdtünk, de sikerült felpörögni, melegítésünket komolyabban kell vennünk, a védő teljesítmény azonban megsüvegelendő!

    Bajnokság: Regionális Junior Bajnokság

    Időpont: 2024-02-24 Kezdés: 12:00