Leány U16: Visszavágtunk!

U16 Leány

Helyszín: Kaszások csarnok

Játékvezetők: Pohánka Balázs, Szentpáli-Gavallér Csaba

Nézők száma: 30

Mérkőzés időpontja: 2022-12-04 11:00:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
BEAC-Újbuda KA/B 13 9 8 10 40
Óbudai Kaszások U16 Leány 24 12 12 8 56

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Kaszások: BABAY-BOGNÁR 26/3, Csocsán 9/9, Mahmoud 8/6, Sterbenz 3, Kerékgyártó 8 Cs: Krajcsovich, Takács, Nádasdy 2, Udvardi-Lakos, Léh

1. félidő

Álmosan kezdtük a mérkőzést, de néhány percnyi játék után, ritmust váltottunk és már az első negyedben kiépítettünk több mint tíz pontos előnyt. A második tíz percben ugyan csak kilenc pontot szerzett ellenfelünk, de mégsem lehetünk elégedettek a védekezésünkkel. A kizárás elmaradása miatt sok második esélyt adtunk nekik.

2. félidő

A második félidőben tartottuk az előnyünket, de növelni nem tudtuk, mert nem voltunk igazán élesek támadásban. A mérkőzésbe az is belefért, hogy több olyan ötös is fent legyen a pályán, ami nem összeszokott.

Összegzés

Nem haraptunk annyira ezen a mérkőzésen, mint amennyire szerettem volna. Győztünk, nem volt látványos játék, de nem is lehet mindig. Ebből a mérkőzésből is tudunk tanulni, például azt, hogyan kell kizárni a pálya szélén álló „szurkolókat”…

Hasonló tartalmak

  • Őszintén nagyon sajnálom, hogy nem tudtuk kiharcolni a keresztjáték jogot, és számunkra itt lett vége az U21-es bajnokságnak. Összeségben azt gondolom, hogy alapszakasz során sok jó meccset játszottunk,…

    Bajnokság: NB1/B Piros csoport, Fiú U21

    Időpont: 2026-04-04 Kezdés: 15:15

  • A negyedik fordulót Debrecenben rendezték meg. Szombaton leutaztunk Debrecenbe, ahol az első mérkőzést a Nyíregyházi Sportcentrum csapata ellen játszottuk. Ezzel az ellenféllel még nem találkoztunk, ezért izgatottan vártuk, hogy milyen erőfelmérőnek bizonyul ez számunkra. Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, mind védekezésben, mind támadásban. Jó energiákkal játszottunk, szépen…