Magasságbeli hátrány döntött

Helyszín: Simon János Sportcsarnok

Játékvezetők: Kovács Róbert Márió, Gere Kálmán Richárd

Nézők száma: zárt kapu

Mérkőzés időpontja: 2021-11-06 14:00:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
Vasas akadémia/B 22 21 23 10 76
Serdülő U14 11 5 12 14 42

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

ZÁDOR 14, PAÁR 5, Mihályi 1, Raj M. 3, ÁCS 5/3
Demeter-Nyitrai 4, Halász 4, FARKAS 6/3, Tóth, Grósz, Kocsis, Konta

1. félidő

Nagyon jól indult a mérkőzés számunkra, ugyanis kemény védekezésünknek és agresszív támadójátékunknak köszönhetően megleptük ellenfelünket, és 8:2-re a Vasastól. Ezután kezdett ébredezni ellenfelünk, és egyre jobban rájöttek, hogy hogyan tudják kihasználni magasságbeli fölényüket. Az első negyed második felétől kezdve tudatosan a magas játékosukat kereste a Vasas csapata, és ennek meg is lett az eredménye számukra; 3 perc alatt 12 pontot kaptunk alsó posztról, és ezzel az első negyed végére már ellenfelünk vezetett 11 ponttal. A második negyedben bizakodtunk a felzárkózásban, viszont ebben a negyedben a támadójátékunk akadozott, és ez a védekezésre is rátette a bélyegét.

2. félidő

A második félidőben továbbra sem tudtuk hatástalanítani ellenfelünk magas emberét, palánk alól folyamatosan kaptuk a kosarakat. Így hiába gyorsultunk fel és hoztunk jobb döntéseket támadásban, a két csapat közötti számszerű különbséget csökkenteni nem tudtuk, csak tartani. Az utolsó negyedet sikerült megnyernünk, ami igaz, hogy csak részsiker, viszont nagyon kellett a pozitív befejezés a következő mérkőzésünk lélektani állapotához.

Összegzés

A mérkőzésen nagyon hullámzóan teljesítettünk mind támadásban, mind védekezésben. Igaz, hogy ellenfelünk magas játékosát nem tudtuk tartani, aki 34 pontot szerzett a palánk alól, viszont a 2. negyedbeli gyenge teljesítményünkre ez abszolút nincs kihatással, akkor kellett volna visszakapaszkodnunk, hogy szorosabban tudjuk tartani a meccset. A nagy különbségű végeredmény ellenére egy viszonylag jó mérkőzést játszottunk, és voltak biztató akcióink illetve több jó egyéni teljesítmény is a mérkőzés egyes szegmenseiben. Gratulálunk a Vasasnak!

Hasonló tartalmak

  • Az utolsó fordulóban változott a csapatok sorrendje. Az előző fordulóban mindkét meccset megnyerve (!), most az első helyről, elsőként kezdhettünk. Ilyen az egész szezonban nem volt, hogy pihenten kezdjünk a Beac-cal szemben. Nagy riválisunk ellen először akadozva majd Cilinek köszönhetően egyre értékelhetőbben kezdtünk játszani. Az egész első…

  • A bajnokságot a C csoportban, a 11. helyen fejeztük be, gratulálok a lányoknak az egész éves munkájukért, a mérkőzéseken való részvételért.

    A szombati első meccsünk a KLKS ellen sajnos túl simán, vereséggel zárult. Visszafogottak voltunk, nem haratunk, a védekezésünk szellős volt, a Kölökös lányok átszaladgáltak rajtunk. Győzelmük…

  • Elérkezett a szezonbeli utolsó U-12-es forduló. Azonban az első találkozón, a TFSE ellen nem tudtunk U-12-es színvonalon játszani. Sem támadásban, sem védekezésben egyszerűen nem voltunk elég jók. Védekezésben nem voltunk elég agresszívek, nem ütköztünk eleget, nem ütöttünk elég faultot ahhoz, hogy megállítsuk a TF jó felépítésű, magas,…