Néhány ponton múlott

Junior (ffi)

Helyszín: Alkotás utca TF

Játékvezetők: Gruber Nikolett, Agócs Gábor

Nézők száma: 20

Mérkőzés időpontja: 2019-03-06 17:30:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
TFSE 18 15 14 17 64
Junior (ffi) 15 11 14 19 59

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Óbudai Kaszások: KOSZTRICZ 8, GÁLFALVI 10, Hegedűs 3, Simon, Chabot 4, MOLNÁR 15, Felfalusi, Bai 4, Finna, Sebők, KORKIN 16, Szoboszlai

1. félidő

Az első negyed első perceit nem kezdtük jól. Ellenfelünk több könnyű kosarat is szerzett a palánk alól elsősorban azért, mert védekezésben nem segítettünk egymásnak annyira amennyire kellett. Amint ezt javítottuk, és sikerült néhány kosarat dobni gyorsindításból, onnantól kezdve partiban voltunk ellenfelünkkel. Edzői szemmel azt láttuk a csapatunkon, hogy hajtottunk és küzdöttünk, de mintha a másik csapat mindent egy hajszállal jobban akart volna. Ez az eredményen is meglátszódott, így hét pontos hátránnyal fordultunk.

2. félidő

A második félidőben jobban magunkra találtunk, kicsit kiegyensúlyozottabban játszottunk. Egyértelműen látszódott, hogy amikor képesek voltunk saját tempónkban játszani akkor ment a szekerünk. Annak köszönhetően, hogy nem engedtük a TFSE csapatát tovább növelni előnyüket a második félidőben, egy szoros meccs alakult ki a végére. Sajnos a bravúros fordítás nem jött össze.

Összegzés

Nem tudtunk saját tempónkra felpörögni és álmosan, fáradtan játszottunk. Néhány játékosunk összeszedte magát és jól játszott, viszont voltak kulcsjátékosaink, akik bőven saját tudásuk alatt teljesítettek ma. Gratulálunk a TFSE csapatának, és izgatottan várjuk a visszavágót!

Hasonló tartalmak

  • Idén a kadett csapattal elsődleges célunknak az országos főtáblára való került tűztük ki. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű dolgunk, hisz a csapat nagy részben átalalkult. Első meccsünket a Csata DSE fiatalabb tehetséges csapatával játszottuk. Igazi első meccs volt, sok izgulással és pontatlanággal. Az első félidőben meghatározó volt…

  • Bár innen is a továbbjutás és a 32-es főtáblára kerülés volt a célunk, meg kell jegyeznünk, hogy a legnehezebb csoportba kerültünk a sorsoláskor. Elenfeleink az előző szezonban „A” döntőben szereplő csapatok voltak, mi mégis hittünk benne, hogy tovább tudunk jutni. Volt olyan mérkőzés, ahol a tisztes helytállás…

  • Serdülő csapatunk jelentősebb változáson ment keresztül a tavalyi évhez képest, sok fiatal játékos csatlakozott és többen távoztak csapatunkból. Ennek fényében kezdtük meg az augusztus felkészülést. A célunk a selejtezőig egy olyan egységes harcias csapat kialakítása, ahol egy csapatként küzdve sikerrel vehetjük az első „akadályt” és be tudunk…