Nehezen érthető rövidzárlat a második félidőben

Helyszín: Kaszások csarnok

Játékvezetők: Balogh Kristóf, Korhetz Szilárd

Nézők száma: 35

Mérkőzés időpontja: 2020-02-11 19:45:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
Budapesti Honvéd/B 12 17 21 21 71
Junior (ffi) 24 20 11 8 63

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Óbudai Kaszások: HEGEDŰS 17/3, Konta 4, BAI 17/9, Finna 2, Szoboszlai
Cs: Jávorszky 7, Gálfalvi 6, ORBÁN 10, Bulyovszky, Malbasa

1. félidő

Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, rögtön az első 7 percben 22:5-re léptünk el. Ami a támadást illeti, szinte hibátlanul játszottunk. Minden támadásunknál agresszívan támadtuk a gyűrűt első sorban Hegedűs Milán által. Ha viszont nem tudtuk befejezni, akkor járattuk a labdát és nagyon jól kialakítottuk a dobóhelyzeteket, amiket Bai Ádám hidegvérrel értékesített, első negyedbeli 14 pontjából 2 hármas is beakadt. Védekezéssel voltak problémák, nem zavartuk ellenfelünk külső dobásait megfelelően, ennek ellenére a Honvéd játékosok nem igazán jó százalékkal találgattak be kintről. Egyértelműen mi domináltuk az első negyedet. Padról beszálló játékosaink is jól játszottak, a fiatal kadet Orbán Patrik 10 ponttal és jó védekezéseivel segítette a csapatot. A második negyedet is megnyertük, ez viszont már szorosabb lett. Ellenfelünk kihasználva védekezésbeli figyelmetlenségeinket rendre betaláltak, leginkább közelről. A támadásunkkal itt sem volt különösebb probléma, 20 pontot szereztünk ebben a játékrészben, és a játékkép hasonlított az első negyedhez.

2. félidő

A 3. negyed első 5 percében azonos számban gyarapodtak a csapatok pontjai, viszont az 5. perc után rövidzárlatot kapott a csapatunk és egy 11:2-es rohanással fejezték be a negyedet a piros-fehérek. A negyedik negyed hasonlóan kezdődött, 7:0 után sikerült betalálnunk. Egyszerűen nem találtuk azt a ritmust, amivel az első félidőben játszani tudtunk. Tempónk lelassult, nem voltak gyorsindításaink, ha mégis szereztünk egy-két labdát, akkor az emberfölényes helyzeteinket nem tudtuk pontokra váltani, felállt védelem ellen teljesen lelassult, agresszió nélküli játékot vittünk a pályára, és hiába a sok védekezésbeli taktikázás a tempó felgyorsítására, a támadásunk katasztrófává vált. Betöréseink alig voltak, külső dobásaink nem ültek, benti pozícióba nem juttattuk be a labdát, támadó lepattanókat nem tudtunk szedni, teljesen meghalt a játékunk. Ezen ellenfelünk még jobban felcsigázta magát, és több lehetetlennek tűnő dobással ostoroztak minket, sajnos lehetőséget adtunk számukra, hogy extázisba kerüljenek. Folyamatosan csökkentették a különbséget, átvették a vezetést, és nyertek.

Összegzés

Remélni tudjuk csak, hogy ebből tanulunk mind edzői mind játékos oldalról, és ha legközelebb ilyen helyzetbe kerülünk, akkor jobban fogunk tudni kezelni egy ilyen helyzetet. Az első negyedbeli produkciónk jó volt, a második negyeddel már kevésbé vagyunk megelégedve, és a 3. és 4. negyed elszomorítóan katasztrofálisra sikerült. Mindenképpen több koncentrációra van szükségünk 40 percen keresztül, és meg kell tanulnunk, hogy egy lendületbe kerülő ellenfelet hogyan kezeljünk. Újabb gyengeségre mutató terület nyílt meg előttünk, amin prioritásba kell venni, és keményen dolgoznunk kell rajta. Gratulálunk a Honvédnak!

Hasonló tartalmak

  • Idén a kadett csapattal elsődleges célunknak az országos főtáblára való került tűztük ki. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű dolgunk, hisz a csapat nagy részben átalalkult. Első meccsünket a Csata DSE fiatalabb tehetséges csapatával játszottuk. Igazi első meccs volt, sok izgulással és pontatlanággal. Az első félidőben meghatározó volt…

  • Bár innen is a továbbjutás és a 32-es főtáblára kerülés volt a célunk, meg kell jegyeznünk, hogy a legnehezebb csoportba kerültünk a sorsoláskor. Elenfeleink az előző szezonban „A” döntőben szereplő csapatok voltak, mi mégis hittünk benne, hogy tovább tudunk jutni. Volt olyan mérkőzés, ahol a tisztes helytállás…

  • Serdülő csapatunk jelentősebb változáson ment keresztül a tavalyi évhez képest, sok fiatal játékos csatlakozott és többen távoztak csapatunkból. Ennek fényében kezdtük meg az augusztus felkészülést. A célunk a selejtezőig egy olyan egységes harcias csapat kialakítása, ahol egy csapatként küzdve sikerrel vehetjük az első „akadályt” és be tudunk…

  • Nagyon fiatal junior csapatunkkal szerettük volna azt a célt elérni, hogy bejussunk az országos főtáblára, de erre még jelenleg nem álltunk készen. Három mérkőzést játszhattunk ezen a hétvégén, ahol az erőviszonyokat ismerve tudtuk, hogy az első szombathely elleni mérkőzésen nagy esélyünk van győzni. Sajnos a mérkőzésen rengeteg…