Nem sokon múlott!

Helyszín: CAMUGO® SportLab Kosárlabda Csarnok 1117 Budapest

Játékvezetők: Győri Ferenc, Kiss Bálint

Nézők száma: 0

Mérkőzés időpontja: 2021-02-21 14:10:00

Csapatok 1 2 Félidei büntető 3 4 Végeredmény
Budapesti Honvéd/B 12 2 2 0 12 28
Kaszás Minik 6 8 5 2 4 25

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Kaszás Minik: VEREBÉLY 5, CSONKA 5, OLLAI 5, Báti 3, JURÁNYI 1, Piller 2, Varga 2, Pataki 2

1. félidő

Az eddig fordulókhoz képest picit más összetétellel és Bubu személyében egy újonccal léptünk pályára vasárnap délután a CAMUGO SportLab Kosárlabda Csarnokban. Már az első mérkőzést megelőzően kiderült hogy két edzőmérkőzést fogunk játszani, mivel mind két Honvéd a minimum létszám alatt jelent meg a fordulón. Az első meccsen a négy fős Honvéd/ B csapata ellen játszottuk. Várható volt, hogy nem mi leszünk a mérkőzés esélyesei a mostani felállásban, de mindenkit arra biztattunk, hogy bátran és agresszívan vessük bele magunkat a játékba. Az első negyedben 12-6-ra a Honvéd tudott meglépni, majd Kolos, Peti és Bubu kosaraival sikerült átvennünk a vezetést köszönhetően a védekezésünknek.

2. félidő

A félidőben Barni, Andris, Kolos, Peti és Norbi is értékesítette a maga büntetőjét, így meglepetésre előnnyel sikerült fordulni a harmadik negyedre, ahol két dobott pont mellett ( Andris) sikerült ellenfelünket nullán tartani. Bizakodva kezdődhetett a záró játékrész, amely 7 percet ellenfelünk kezdte jobban és szép lassan átvette a vezetést, majd Zéti mezőny, és Peti higgadt büntetőivel 1 pontra zárkóztunk fel az utolsó 1 percben, ahol hiába volt lehetőségünk egyenlíteni, most nem sikerült, így szoros 28-25-ös végeredmény született az edzőmérkőzésen.

Összegzés

Rutintalanságunk ellenére nagyon bátran játszottunk, nem voltunk meglepődve a mérkőzés hangulatától, a végjátékban viszont meglátszódott hogy sokak lábában még kevés, vagy még egyáltalán nem volt mérkőzés. Gratulálok a csapatnak, mert mindenki igyekezett kihozni a legtöbbet magából! 🙂

Hasonló tartalmak

  • Idén a kadett csapattal elsődleges célunknak az országos főtáblára való került tűztük ki. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű dolgunk, hisz a csapat nagy részben átalalkult. Első meccsünket a Csata DSE fiatalabb tehetséges csapatával játszottuk. Igazi első meccs volt, sok izgulással és pontatlanággal. Az első félidőben meghatározó volt…

  • Bár innen is a továbbjutás és a 32-es főtáblára kerülés volt a célunk, meg kell jegyeznünk, hogy a legnehezebb csoportba kerültünk a sorsoláskor. Elenfeleink az előző szezonban „A” döntőben szereplő csapatok voltak, mi mégis hittünk benne, hogy tovább tudunk jutni. Volt olyan mérkőzés, ahol a tisztes helytállás…

  • Serdülő csapatunk jelentősebb változáson ment keresztül a tavalyi évhez képest, sok fiatal játékos csatlakozott és többen távoztak csapatunkból. Ennek fényében kezdtük meg az augusztus felkészülést. A célunk a selejtezőig egy olyan egységes harcias csapat kialakítása, ahol egy csapatként küzdve sikerrel vehetjük az első „akadályt” és be tudunk…