Óbudai Mini Kupa – 4. forduló

Óbudai Mini Kupa – IV. forduló

2019. január 12., szombat 9:00

Hősök – Sólymok                            37:19 (6:0, 10:4, +5+5, 8:10, 8:0)

Farkas Bence, edző: Nagyon büszke vagyok a srácokra. Keményen védekeztek és ügyesek voltak támadásban. Úgy sikerült ezt a meccset megnyernünk, hogy mindenkinek jutott bőven játékidő és mindenki élt is a lehetőséggel, hozzátette a magáét a győzelemhez. A pontok is szépen megoszlottak, 8 játékosunk szerzett kosarat 🙂 Egy jó meccshez viszont 2 csapat kell, természetesen jár a gratuláció és a pacsi a Sólymoknak!

Aksar Axel 2, Csapár Márkó 2, Földes Ádám, Hidvégi Donát 3, Kállay Levente 9, Lenhardt Olivér, Mácza Mihály 7, Szombathelyi Marcell 6, Kiss Ádám 1, Sztojka Balázs, Yang Zi Le 4, Egri Alex 3

Kováts Bence, edző: Az előző fordulóban óriási harcban sikerült kiharcolni a feljutást, így a hétvégén ismét komoly ellenfelekkel csaptunk össze a IV. forduló B csoportjában. Az első meccsen a Hősök ellen csaptunk össze, akik már az első félidőben komoly előnyt halmoztak fel, viszont köszönhetően félidei büntetőzésünknek és harmadik negyedbéli harcos játékunknak még egyszer sikerült közelebb férkőzni elenfelünkhöz, de izgalmassá már nem tudtuk tenni a mérkőzést.  Gratulálok a fiúknak, hiszen egy rutinosabb gárda ellen is igyekeztek végrehajtani a kért feladatokat és bátran, okosan játszani. Gratuláció a Hősök csapatának a győzelemhez!

Balpataki Bence 3, Lontai Bálint, Varga Márton 5, Tóth Bernát 3, Dienes Attila 3, Somfai Zaránd 4, Varga Zétény 1, Rajnai Zénó

 

2019. január 12., szombat 10:00

Sólymok – Flamingók                     25:27 (4:3, 4:0, +4+5, 8:0, 5:19)

Kováts Bence, edző: A Hősök után egyből a Flamingó lányok ellen léptünk pályára. Nagy örömömre a fiúk ott folytatták a játékot, ahol az első mérkőzés második felében abbahagyták és többször is szemetgyönyörködtető megoldásokra voltak képesek. Az utolsó negyed kezdetéig 10 pontos előnyt is sikerült összehozunk, azonban ellenfelünk rutinos duójával már nem bírtunk a záró felvonásban és egy utolsó másodperces kosárral végül a Flamingók bizonyultak jobbnak 25:27 arányban. A vereségek ellenére ezen a fordulón játszottunk a leginkább tudatosan, aminek nagyon örülök, remélem a következő alkalommal is hasonlóan szép játéra leszünk képesek 🙂 Gratulálok mindenkinek, aki eljött, a betegeknek pedig jobbulást! Gratula a Flamingók csapatának!

Balpataki Bence 6, Lontai Bálint 1, Varga Márton 6, Tóth Bernát 1, Dienes Attila 5, Somfai Zaránd 4, Varga Zétény 4, Rajnai Zénó 1, Konecsnyik Bertin 1,

Keresztesi Dávid, edző: Kicsit álmosan kezdtük a negyedik fordulót a Sólymok csapata ellen, az első félidőben kapkodva, pontatlanul kosaraztunk, így a második felvonásra változtatnunk kellett felállásunkon, ami be is jött! A harmadik negyed 4-ese hősiesen tartotta a frontot és nem engedte nagyon ellépni a sólymokat, az utolsó etap alakulata pedig néha bravúros megoldásokkal hozott vissza minket a meccsbe és végül nem remegtek meg a kezek, így a győzelmet is sikerült megszerezni. Izgalmas, jó hangulatú, remek meccs volt! Gratulálok hozzá mindkét csapatnak, soha rosszabbat! Hajrá Flamingók!

Béja B. -, Bíró Sz. 1, Darabos L. -, Hajdú Zs. 1, Jasztrab A. 1, Juhász R. -, Krajcsovich J. 15, Sterbenz A. 9, Sterbenz V. -,

 

2019. január 12., szombat 11:00

Flamingók – Hősök              25:38 (6:8, 6:12, +3+5, 8:7, 2:6)

Keresztesi Dávid, edző: Pihenő nélkül következett a következő összecsapásunk, még pedig a Hősök csapata ellen. Az azonos székhelyről érkezett fiúk létszám, erő és magasság fölényben is voltak, így nem mi voltunk a mérkőzés esélyesei. Ehhez képest remekül helyt álltunk Bence bá csíkos óriásai ellen! Bátran és keményen kosaraztunk, több periódusban is volt, hogy mi irányítottuk a meccset és ugyan a győzelmet nem sikerült megszerezni, de több ízben is meglepetést tudtunk szerezni erősebb ellenfelünknek! Gratulálok a Hősöknek a győzelemhez, nekünk pedig a bátor és egyre színvonalasabb játékhoz! Csak így tovább, hajrá Flamingók!

Béja B. -, Bíró Sz. -, Darabos L. -, Hajdú Zs. 1, Jasztrab A. -, Juhász R. 2, Krajcsovich J. 13, Sterbenz A. 8, Sterbenz V. 1,

Farkas Bence, edző: A Flamingók csapata rendre fiúkat meghazudtoló teljesítményt nyújt. Néztem a meccsüket és rögtön arra gondoltam, hogy bizony nagyon nehéz dolgunk lesz ellenük. Szerencsére a védekezésünk a helyén volt, néhány nagyon szép megmozdulástól eltekintve, nem hagytuk ellenfelünket kibontakozni. Támadásban 11 HŐS szerzett pontot! Nagyon elégedett és büszke vagyok a srácokra! Sok sikert a Flamingóknak a folytatásban, várjuk a következő fordulót!

Aksar Axel 3, Csapár Márkó 3, Földes Ádám, Hidvégi Donát 6, Kállay Levente 10, Lenhardt Olivér 1, Mácza Mihály 1, Szombathelyi Marcell 2, Kiss Ádám 2, Sztojka Balázs 1, Yang Zi Le 2, Egri Alex 7

 

2019. január 12., szombat 12:00

Zebrák – Kisfarkasok                      38:17 (6:8, 17:0, +3+1, 6:6, 6:2)

Tóth Janina, edző: Az első negyedben félénken, álmosan kezdtünk, de a második negyedtől egy nagyon jó, pörgős mérkőzést játszottunk és az előző forduló nehézségei után újra az igazi arcunkat mutattuk. A második negyedtől a sorozatos labdaszerzéseinkkel és a szép passzokkal át tudtuk venni a vezetést.

Pontszerzők: Balassa Viktória 4, Behringer Richárd, Fülöp Roland 5, Horváth Ádám 1, Kiss Viktória, Mogyorósi Míra 8, Réthy Hajnalka 5, Schőn Sarel 10, Szántó Bálint, Tas Botond 4

Tiba János, edző: Egy csoportot feljebb lépve kíváncsian vártuk, mire lesz elég a tudásunk! Szépen helyt álltunk rutinosabb ellenfelünk ellen, helyenként igazán szép megoldásokat mutatva. Ebben a csoportban jóval szorosabb ember fogást, gyorsabb, magabiztosabb labdavezetést tapasztaltunk ellenfelünktől, szép lassan nőtt a pontbeli különbség. Büszke vagyok a csapatra, mert az eredmény alakulása cseppet sem törte meg a lendületünket, végig nagy elánnal és kedvvel játszott mindenki, erre a szellemiségre mindenképp szükségünk lesz a folytatásban.

Pozsonyi D.-, Menyhárt D.-, Lukácsi B.-, Keresztesi P. 4, Strbik R.-, MARTON H. 8, FISHER D. 5

 

 

2019. január 12., szombat 13:00

Kisfarkasok – Ördög Aligátorok                           26:18 (10:3, 4:2, +2+6, 4:1, 6:6)

Tiba János, edző: Pihenő nélkül következett a második meccs a kis létszámú farkasfalkának, kváncsian vártam mire jutunk az Aligátorokkal, akkiel már korábban találkoztunk, szoros meccsen kikaptunk. Jól kezdtünk, ez megadta az egész meccs alaphangját. Kemény labdaszerzések, pontos dobások jellemezték a játékunkat. Ellenfelünk húzóemberei nélkül volt kénytelen játszani, így még könnyedebb dolgunk volt a végjátékban is. Győzelmet arattunk, amely értékes eredménye a csoportban maradás! Gratulálok!

Pozsonyi D.3, Menyhárt D.2, Lukácsi B.-, Keresztesi P. 9, Strbik R.-, MARTON H. 12, Fisher D. 5

Keresztesi Dávid, edző: Első ellenfelünk nem volt ismeretlen számunkra, hiszen már találkoztunk Jani bácsiékkal és akkor nekünk sikerült megszerezni a győzelmet. Ezúttal rutinos játékosaink nélkül kellett felállnunk, ami meg is látszott a csapat teljesítményén. Sajnos mindenki gyengébb napot fogott ki, így amikor el is jutottunk helyzetig legtöbbször pontatlan volt a befejezés.  Ennek eredményeként igen pontszegény meccset játszottunk, de ami pozitívum, hogy ellenfelünket is sikerült kevés ponton tartani. A hibákon dolgozni fogunk és újult erővel térünk majd vissza a következő fordulóra! Hajrá Aligátorok!

Alkchina A. 1, Hargitai R. -, Kemény A. 2, Kovács P. 2, Lukács Á. 5, Nyúl B. 1, Szabó P. 2, Tóth N. 1, Vikár A. 4,

 

2019. január 12., szombat 14:00

Ördög Aligátorok – Zebrák                        11:23 (2:5, 0:2, +3+4, 2:6, 4:6)

Keresztesi Dávid, edző: Sajnos az előző meccsen mutatott gyenge formát átmentettük erre az összecsapásra is, kevés kidolgozott helyzet és kimaradt ziccerek jellemezték a játékunkat. Azonban nem adtuk fel, az akarat és a kemény védekezés most is meg volt, ami fontosabb, mint az aktuális forma! Sajnos ez nem a mi napunk volt, van ilyen, legközelebb remélhetőleg több szerencsével, de ami biztos, ügyesebben és győzelemre éhezve térünk vissza! Hajrá Aligátorok!

Alkchina A. 1, Hargitai R. -, Kemény A. 2, Kovács P. -, Lukács Á. 3, Nyúl B. -, Szabó P. 1, Tóth N. 2, Vikár A. 2,

Tóth Janina, edző: Pihenten tudtuk kezdeni a második mérkőzésünket, de az Aligátorok kemény védekezése komoly feladatot jelentett nekünk. Viszont ez volt az első mérkőzésünk, ahol a lepattanószedést komolyan vettük, így, ha többszöri próbálkozásra is, de be tudtunk találni. Egyre bátrabban visszük végig a ziccereinket és bízom benne, hogy ehhez a bátorsághoz kellő gyakorlás mellett hamarosan a pontosság is társul.

Pontszerzőink: Balassa Viktória 1, Behringer Richárd, Fülöp Roland, Horváth Ádám 2, Kiss Viktória 1, Mogyorósi Míra 2, Réthy Hajnalka 3, Schőn Sarel 5, Szántó Bálint, Tas Botond 7, Vitéz Botond 2

 

2019. január 12., szombat 15:00

Gepárdok – Delfinek                         38:28 (8:6, 10:6, +4+5, 10:0, 6:11)

Kováts Bence, edző: Az előző forduló után, nem lehetett más a cél, mint ismét megpróbálni mind két meccset behúzni, de ehhez először a komoly játékerőt képviselő Delfinek ellen kellett bizonyítanunk.  Ahogy várható volt, egyik csapat sem tudott komoly előnyre szert tenni, minden kosárra hamar érkezett a másik oldalról a válasz, így 18-14 es félidei állással fordultak a csapatok. A harmadik negyedben azonban sikerült egy 10-0-ás rohammal leszakítanunk ellenfelünket, akik hiába hajráztak hatalmasat, már nem tudták ledolgozni hátrányukat. A vége 38-28 ide, mindkét csapat hatalmasat küzdött. Gratula!!

Kiszely Kristóf 8, Horváth Áron 11, Szabados Mátyás 7, Kurucz Martin 5, Lengyel Zsolt 4, Dósa Zsombor 4, Kőhegyi Vince 1, Faragó Sándor, Konta Magor

Ondima Olivér, edző: Először is, gratulálok a Gepárdoknak nagyon szépen, ügyesen játszottak. Végig kiélezett meccs volt, egy percig se foghattuk vissza magunkat. Ezáltal viszont sok védekezési hibát ejtettünk, amit ellenfelünk ki is használt. Sok védekezési hiba a 3. Negyedben látszott meg igazán és sajnos a dobások is kimaradtak, emiatt az ellenfelünk olyan előnyre tett szert,amit már nem tudtunk visszahozni.

Zádór Nimród 13, komáromi Gergely 2, Kapeller Ákos 2, Czirkos Ákos 9, Molnár Lili 1, Tóth Dani 1, Paár Ákos, Krupa Szabolcs, Bíró Balázs, Vágvölgyi Bence, Ollai Péter, Sussmann Bulcsu, Jezerniczky liza

 

2019. január 12., szombat 16:00

Delfinek – Farkasok                     35:39 (2:14, 7:10, +4+2, 11:10, 11:3)

Ondima Olivér, edző: Második meccsen könnyedebben játszottunk, próbáltuk kijavítani az előző meccs hibáit. Jó kezdés miatt irányítani tudtuk a meccset és végig magabiztosan csináltuk dolgainkat. Második félidőt jól kezdtük, viszont a farkasok is felszívták magukat, ezért fel kellett kötnünk a gatyát. Szerencsére az egész meccs alatti vezetés miatt, az utolsó negyedes gyenge játékunk ellenére is tudtunk nyerni.Gratula!!

Zádór Nimród 11, Czirkos Ákos 12, Paár Ákos 6, Kapeller Ákos 6, Komáromi Gergely 1, Bíró Balázs 2, Molnár Lili, Krupa Szabolcs, Vágvölgyi Bence, Ollai Péter, Sussmann Bulcsu, Jezerniczky Liza

Tiba János, edző: Az elmúlt fordulók mindig felemás képet adtak a játékunkról, 1 győzelem és 1 vereség volt a mérlegünk minden alkalom után. Mindenki azon igyekezett, hogy végre tornagyőzelmet ünnepelhessünk a forduló végén… Elképesztő görcsösen akartunk mindezt. A vége természetesen nem lehetett siker. Nyoma sem volt felszabadult játéknak, helyette idegeskedés, sok sok hiba jellemezte a játékunkat. Az első félidőben csak ellenfelünk akarata érvényesült. Mindezek ellenére hatalmas pozitívumokat is bemutattunk! A gyenge első félidő után össze tudtuk szedni magunkat és kiegyensúlyozottabb játékkal a hajrára közel kerültünk a Delfinekhez, ezért a munkáért mindenképp jár a dicséret.

Fülöp V. 9, Jendrolovics M. 5, Marosfalvi M. 5, Jánosi G. 1, Kadenszki G.-, Csikós M.-, TAKÁCS Á. 4, Hrubi D. 2, Ujhelyi D. 2

 

2019. január 12., szombat 17:00

Farkasok – Gepárdok                                 20:30 (2:12, 10:8, +3+4, 1:0, 4:6)

Tiba János, edző: Félretéve az előző meccs kudarcát, annak második félidejéből építkezve ugrottunk neki a Gepárdoknak. A kezdés megint nagyon görcsösre és bátortalanra sikeredetett, az első félidő végére megint tetemes hátrányt halmoztunk fel. Az sem volt elég, hogy a harmadik negyedben lenulláztuk az ellenfelet, képtelenek voltunk kihasználni a temérdek helyzetet. Ez egy ilyen nap volt. Ellenfeleink kirabbanó formát mutattak, hatalmas győzni akarással és remek helyzet kihasználással, mi szerény dobó formát, és bátortalan játékot mutattunk… Sajnos zsinórban mindkét meccsen. Köszönöm mindenkinek, tudom, hogy mindenkinek egy cél lebegett a szeme előtt, de ezt túl görcsössé tette a csapatjátékot! Legközelebb érezzétek tényleg jól magatokat és JÁTSZATOK! Hajrá Farkasok!

Fülöp V. 10, Jendrolovics M. 1, Marosfalvi M. 1, Jánosi G.-, Kadenszki G. 2, Csikós M.-, TAKÁCS Á. 2, Hrubi D.-, Ujhelyi D. 2

Kováts Bence, edző: Az első mérkőzés utáni pihenőt követően újból összecsaptunk a Farkasok csapata ellen. Az első negyedben a nagyszerű dobó formát kifogó Kiszely Kristóf és Horváth Áron kosarainak köszönhetően 12-0 val kezdhettük a második felvonást, amely végén 24-15-tel fordultak a csapatok. A lila-fekete Farkasok a harmadik negyedet is elhappolták elöllünk, de az utolós ötös újból növelni tudta a különbséget, így sikerült ismét dupla győzelemmel zárunk a hétvégét. Hatalmas gratula mindenkinek, aki részt vett a meccseken, remélem következőnek teljes csapattal tudunk kiállni. Gratula a Farkasoknak is akik hatalmasat küzdöttek a második mérkőzésükön is!

Kiszely Kristóf 9, Horváth Áron 5, Szabados Mátyás 5, Kurucz Martin 4 Lengyel Zsolt 0, Dósa Zsombor 1, Kőhegyi Vince 0, Faragó Sándor 1, Konta Magor, Vámos Barnabás 6,

       

2019. január 13., vasárnap 9:00

Kobrák – Kisgepárdok                    25:12 (16:0, 0:0, +3+2, 4:2, 2:8)

Juhász Nikolett, edző: Lelkesen kezdtük a mérkőzést, szinte minden dobásunk be is ment. Aztán a büntető dobásokból is sikerült pontokat szereznünk. De a második félidőre alább esett a lelkesedés és alig dobtunk pontot. Viszont sikerült megnyerni ezt a mérkőzést. Csak így tovább!

Baján Dominik 4, Bisztricsány Botond 2, Bonczi István 4, Felkai Dávid 9, Gálik Roland 5, Henglár Adél 0, Szabó Krisztina 1,

Solti Fanni, edző: Az első meccs elején nagyon fáradtan kezdtünk, de szerencsére ezen hamar felül tudtunk kerekedni és a félidőre már egy felpörgött csapat várta a mérkőzés folytatását.

Balogh Konrád 4, Balogh Martina, Katona Lénárt, Tóth Kamilla, Bally Bendegúz 1, Vasali Dénes 2, Szirmay Zsuzsi 2, Dalloul Márk, Varga Janka, Verebély Máté 4, Boga Vince, Báti Barnabás, Benes Emma

 

2019. január 13., vasárnap 10:00

Bilingual Villámok – Bárczi Gazellák        44:11 (10:4, 18:3, +2+2, 14:2, 0:0)

Taylor Mark, edző: The first game we started very well but then had a little let down early on. Luckily this was very short and we continued to play very well on both the offensive and defensive side. I was very glad that in the last quarter even though we didn’t score the players did everything I asked of them.

Az első mérkőzésen nagyon jól kezdtünk, de aztán volt egy kis kiengedés. Szerencsére ez csak egy nagyon rövid ideig tartott és utána folytattuk a jó játékot mind támadásban és védekezésben. Külön örültem, hogy a negyedik negyedben annak ellenére, hogy nem dobtunk pontot teljes mértékben azt csinálták a játékosok, amit kértem tőlük.

Scheuring Eszter, edző: Nagyon álmosan játszottunk ezen a mérkőzésen, még mindig nehezen szokjuk a meccsek hangulatát, sokat izgulunk fölöslegesen. Ha előbb meg tudunk nyugodni és sokat dolgozunk, jobb eredményeket fogunk elérni!

 

2019. január 13., vasárnap 11:00

Kisgepárdok – Bárczi Gazellák                             7:34 (3:4, 2:8, +2+2, 0:12, 0:8)

Solti Fanni, edző: Alig lett vége az első mérkőzésünknek a Kobrák ellen már következett is a második meccsünk a Gazellák ellen. A lelkesedésünk és a bátorságunk kitartott a második meccsre is, nagyon szépen küzdöttünk. A végére ugyan elfáradtunk, de nem adtuk fel, hajtottunk végig. Hatalmas gratula mindenkinek, aki eljött a meccsre. Izgatottan várjuk a következő mérkőzéseinket ugyanilyen elszántsággal és lelkesedéssel. Hajrá Kisgepárdok!

Balogh Konrád, Balogh Martina, Katona Lénárt, Tóth Kamilla, Bally Bendegúz, Vasali Dénes 4, Szirmay Zsuzsi, Dalloul Márk, Varga Janka 1, Verebély Máté 2, Boga Vince, Báti Barnabás, Benes Emma

Scheuring Eszter, edző: Sokkal bátrabban, pontosabban játszottunk, levetkőztük a kezdeti izgalmakat, így ennek meg is lett az eredménye. Gratulálok a csapatnak, csak így tovább!

 

2019. január 13., vasárnap  12:00

Bilingual Villámok – Kobrák                       43:11 (8:4, 6:1, +4+2, 7:4, 18:0)

Taylor Mark, edző: We started the second game a little slower than the first but our defense was amazing with lots and lots of steals. The only problem I had with the team is our shooting percentage as we missed so many open shot and layups. This changed however in the last quarter where we pulled away from the other team.

A második meccset egy kicsit lassabban kezdtük, de a remek védekezésünknek köszönhetően nagyon sok labdát szereztünk. Az egyetlen problémánk az a dobó százalékunk volt mert nagyon sok üres helyzetet és ziccert hagytunk ki. Szerencsére ez az utolsó negyedben változott és sikerült egy tisztes távba kerülnünk az ellenfelünktől.

Köszönjük az ismételt lehetőséget a részvételre.

Juhász Nikolett, edző: Mikor a pályára léptünk tudtuk, hogy ez egy nehéz mérkőzés lesz. Az első negyedben helyt álltunk és futottunk, védekeztünk, akartunk játszani. Majd elfáradtunk és elveszett a lelkesedésünk. Kimaradtak a büntető dobások mert nem tudtunk koncentrálni, és így szétesett a játékunk. Az edzéseken kijavítjuk ezeket a hibákat. Gratulálunk ellenfelünknek!

Baján Dominik 0, Bisztricsány Botond 0, Bonczi István 0, Dalnoki Hanna 0, Felkai Dávid 8, Gálik Roland 2, Henglár Adél 1, Szabó Krisztina 0,

 






Hasonló tartalmak

  • Egy 4 csapatos Basket Girls tornára kaptunk meghívást, ami nagyon jó gyakorlási és tapasztalat szerzési lehetőségnek bizonyult a következő kenguru fordulóig.

    Pár nappal a torna előtt lemondta a programot a pécsi csapat, majd alap embereink közül hárman betegek lettek. Fiatalokkal egészítettük ki a csapatot, mert lemondani nem…

  • Előzetesen számítani lehetett arra, hogy a DEAC ellen egy újabb izgalmas – megjósolhatatlan végkimenetelű mérkőzés vár ránk, de a hazai pálya inkább a debreceniek esélyét növelte. Ennek megfelelően kezdődött az összecsapás és a hazai csapat magabiztosan, lendületesen és agresszívan kezdett. Eltelt egy kis idő, mire felvettük a…

  • U12 Fiú
  • Gratulálok a csapatnak a győzelemhez, igaz versenysport szempontból sok értelme nem volt az összecsapásnak, de gyakorlásnak és önbizalomszerzésnek hasznos volt, illetve örültem, hogy a srácok végig komolyan vették…

    Bajnokság: U12 Budapesti Régió

    Időpont: 2024-03-24 Kezdés: 16:00