Óbudán készültek az U11-esek

Augusztus 5. és 9. között került megrendezésre az U11-es korosztály napközös edzőtábora, ahol napi két edzésen készültek az ifjú kosarasok az előttük álló Kenguru Kupa szezonra. Majdnem mindegyik előkészítős csapatból érkeztek gyerekek a Szérűskert utcai iskolába, ahol a megszokott edzésrendhez képest jóval intenzívebb, ugyanakkor jó hangulatú foglalkozásokon igyekeztünk minél több tudást átadni a 20 lelkes résztvevőnek.  

 

A heti 10 foglalkozás (9:00-10:30 és 13:30-15:00) alkalmával kiemelt figyelmet kapott a dobótechnika fejlesztése, valamint az 1-1 elleni szituációk megoldása, ahol is igyekeztünk minél színesebb feladatokkal fejleszteni a kis kosarasokat. A reggeli edzések után ebéddel, társasozással és filmezéssel töltődtünk fel a délutáni foglalkozásra, amelyre szükség volt, hiszen az eddigi heti edzésmunkát, most egy nap kellett ledolgozniuk a gyerekeknek.

 

Le a kalappal mindenki előtt, aki végig csinálta az edzőtábort, komoly sport teljesítmény ez minden résztvevőtől. Gratulálunk!

 

Szeptembertől újra találkozunk, hiszen mindhárom U11 es területi csapatunk megkezdi a felkészülést a 2019/2020-as bajnoki évadra. Újdonságként hathat majd, hogy már heti három alkalommal lesz csapatedzés a gyerekek számára.

 

A jól sikerült egy hét után mind bizakodóan tekintünk az előttünk álló szezonra és már nagyon várjuk, hogy újra együtt lépjünk pályára.

 

Hajrá Kaszások!

Hasonló tartalmak

  • Szombaton játszotta a záró fordulóját a Kaszás Boys csapata. A Kenguru korosztályos játékosokból álló csapatunk, két magabiztos győzelemmel zárta a szezont az idősebbek között. 

    Alapvetően mindig érdem az idősebbek között nyerni. Örülök hogy 5-5 ellen is kialakult egy megfelelő vázú játékkép, illetve örülök hogy ugyanez védő oldalon…

  • Igaz, hogy mást szerettünk volna gyakorolni és játszani, de nem bánom, hogy kicsit extra elemekkel kellett küzdenünk, mert legalább felkavarta bennünk a híg langyos vizet! A kezdetleges bénázás…

    Bajnokság: Regionális Kadett Bajnokság

    Időpont: 2025-04-29 Kezdés: 17:15

  • Magabiztos sikerrel, és helyenként közönségszórakoztató játékkal zártuk tehát a hazai szereplésünket. GRATULÁLOK a srácoknak! 2 meccsünk maradt hátra, legközelebb a Menyecske utcában játszunk az eddig veretlen MAFC/D csapatával.

    Bajnokság: Serdülő/B Bajnokság [Bp]

    Időpont: 2025-04-26 Kezdés: 15:15


  • Összességében elégedettek lehetünk, bár az elhúzott mézesmadzag inkább bosszúságot keltett bennünk. A legegyszerűbb hibáktól lehetne indulni, pl. a gyatra mezőnykísérleteink, a 19/5 büntető, vagy a 27 eladott labda…

    Bajnokság: OKB Országos Főtábla

    Időpont: 2025-04-27 Kezdés: 14:00