Serdülő lányaink sem tétlenkednek augusztusban

Augusztus 5.-én kezdtük meg a felkészülést serdülő lány csapatunkkal. Az első két hétben a Kaszás Csarnokban készültünk, a harmadik héten pedig az U12-es lányokkal együtt Tamási felé vettük az irányt.

 

Hétfő reggel indultunk; külön öröm volt a lányok számára, hogy a nagy Kaszás csapatbusszal utaztunk. Miután elfoglaltuk a szállást, két edzésünk volt. A délutáni edzés egy könnyed átmozgatás volt, este pedig egy dobóedzéssel zártunk.

 

Kedden három edzéssel folytattuk a munkát, egész nap fáradtak voltunk fejben és lábon is. Ezen a napon nem haladtunk jól a tervezett munkával.

 

Szerdán két edzés következett, reggeli és esti beosztásban. A kettő között meglátogattuk a Tamási Termálfürdőt. Nagyjából 5 órát töltöttünk el a komplexumban, ahol mindenki aktívan ki tudott kapcsolódni. Az esti edzés után közösen megnéztük az „Emlékezz a Titánokra” című filmet.

 

A csütörtöki napra egy edzés és egy edzőmeccs volt betervezve. Délután a szekszárdi serdülő lányok jöttek játszani. Ellenfelünk többsége 2006-os születésű volt, míg nálunk a többség 2007-es, így fizikálisan, illetve játékrutinban is előnyt élveztek. Az első félidőben kialakult a húsz pontos különbség, a második félidőben bontott ötösökkel játszottak a szekszárdiak, mi pedig sokat rotálva.  A végeredmény 50-69-es vendégsikert hozott. Köszönjük ellenfelünknek a játékot, egy nagyon szimpatikus, jó kosárlabdát játszó csapatot ismertünk meg! Sok sikert kívánunk a szezonra! Este még egy activity-t játszottunk lefekvés előtt.

 

Pénteken már a csomagoláson volt a hangsúly, egy edzés után indultunk haza, és zökkenőmentesen hazaérkeztünk Óbudára. Köszönet mindenkinek, aki dolgozott-tett érte, hogy egy hetet itt lehessünk.  Nagyon élveztük az itt eltöltött időt, a helyszín és a körülmények kiválóak voltak. A tervezett munka nagy részét pedig megvalósítottuk, így szakmailag is tudtunk előrelépni! Hajrá Kaszások!!!

 

 

Hasonló tartalmak

  • Szombaton játszotta a záró fordulóját a Kaszás Boys csapata. A Kenguru korosztályos játékosokból álló csapatunk, két magabiztos győzelemmel zárta a szezont az idősebbek között. 

    Alapvetően mindig érdem az idősebbek között nyerni. Örülök hogy 5-5 ellen is kialakult egy megfelelő vázú játékkép, illetve örülök hogy ugyanez védő oldalon…

  • Igaz, hogy mást szerettünk volna gyakorolni és játszani, de nem bánom, hogy kicsit extra elemekkel kellett küzdenünk, mert legalább felkavarta bennünk a híg langyos vizet! A kezdetleges bénázás…

    Bajnokság: Regionális Kadett Bajnokság

    Időpont: 2025-04-29 Kezdés: 17:15

  • Magabiztos sikerrel, és helyenként közönségszórakoztató játékkal zártuk tehát a hazai szereplésünket. GRATULÁLOK a srácoknak! 2 meccsünk maradt hátra, legközelebb a Menyecske utcában játszunk az eddig veretlen MAFC/D csapatával.

    Bajnokság: Serdülő/B Bajnokság [Bp]

    Időpont: 2025-04-26 Kezdés: 15:15


  • Összességében elégedettek lehetünk, bár az elhúzott mézesmadzag inkább bosszúságot keltett bennünk. A legegyszerűbb hibáktól lehetne indulni, pl. a gyatra mezőnykísérleteink, a 19/5 büntető, vagy a 27 eladott labda…

    Bajnokság: OKB Országos Főtábla

    Időpont: 2025-04-27 Kezdés: 14:00