Sima győzelem idegenben!

U15 Fiú

Helyszín: Batthyány Kázmér Gimnázium

Játékvezetők: GYURKA TAMÁS, MAGYARI VIKTOR

Nézők száma: 12

Mérkőzés időpontja: 2022-03-05 10:00:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
BKG Prima Akadémia U16F 9 6 18 18 51
Óbudai Kaszások U15 19 14 30 11 74

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

RÓNAI 10/6, Lugossy 2, HORVÁTH 21/3, KRAJCSI 12, HIDVÉGI 14/3.
Cs: KOVÁCS 7/3, Orosházi, Neszmélyi 4, Léczfalvi 4, Jarkas.

1. félidő

Erős kezdő ötössel léptünk pályára és jól is kezdtük a mérkőzést. Bár támadásban akadt pár kihagyott helyzet, szigorú védekezésünknek köszönhetően folyamatosan nőtt a két csapat közti különbség, így 9 pontos vezetéssel zártuk a nyitó negyedet. Szerencsére, ezt még mindig tudtuk fokozni. A második 10 percben, mindössze 6 pontot kaptunk. Nem is csoda, hogy tovább tudtuk hizlalni előnyünket és megnyugtató 18 pontos vezetéssel várhattuk a folytatást.

2. félidő

Sajnos a nagyszünet után érezhető volt, hogy kissé lazábbra vettük a védekezésünket. Bár a 3. negyedet is megnyertük 12 ponttal, sajnos több kosarat kaptunk 10 perc alatt, mint az egész első félidőben. Ennek ellenére is harminc pontra tudtuk növelni előnyünket úgy, hogy a második félidőben a legfőbb szempontunk az volt, hogy megfelelően szétosszuk a pályán töltött perceket a játékosok között. Talán ennek is köszönhető, hogy a lezárás nem is sikerült túl szépre. Az utolsó negyedet elvesztettük, de a sima győzelem így sem forgott veszélyben.

Összegzés

Pár hiányzóval ugyan, de erős kerettel látogattunk Szigetszentmiklósra. A hazaiak sajnos igencsak hiányos kerettel láttak minket vendégül, azonban fontos volt, hogy ezt már rögtön az elején kizárjuk és a lehető legkoncentráltabban, megfelelő hozzáállással és intenzitással vessük bele magunkat a mérkőzésbe. Kifejezetten szépen járt a labda támadásban és a védekezésünk is kellően kemény volt. A lényegi dolgok hamar eldőltek. Hasznos és jó meccsen vagyunk túl, amihez a BKG csapata is kellett. Köszönjük a szurkolást! Hajrá Kaszások ????

Hasonló tartalmak

  • Őszintén nagyon sajnálom, hogy nem tudtuk kiharcolni a keresztjáték jogot, és számunkra itt lett vége az U21-es bajnokságnak. Összeségben azt gondolom, hogy alapszakasz során sok jó meccset játszottunk,…

    Bajnokság: NB1/B Piros csoport, Fiú U21

    Időpont: 2026-04-04 Kezdés: 15:15

  • A negyedik fordulót Debrecenben rendezték meg. Szombaton leutaztunk Debrecenbe, ahol az első mérkőzést a Nyíregyházi Sportcentrum csapata ellen játszottuk. Ezzel az ellenféllel még nem találkoztunk, ezért izgatottan vártuk, hogy milyen erőfelmérőnek bizonyul ez számunkra. Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, mind védekezésben, mind támadásban. Jó energiákkal játszottunk, szépen…