Szépen javítottunk

Helyszín: Zrínyi Gimnázium 1108 Budapest, Mádi u. 173.

Játékvezetők: Szabó István, Mészáros Nándor Lajos

Nézők száma: 40

Mérkőzés időpontja: 2019-10-20 11:00:00

Csapatok 1 2 Félidei büntető 3 4 Végeredmény
Józsefvárosi KC – Molnár 5 6 4 4 4 23
U11 Kaszás Boys 14 9 5 9 11 48

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Kaszás Boys: BÁNDI 14, LUKÁCS 9, HIDVÉGI 6, Kiszely 6, TEREMI 5, Ravasz 5, SZTOJKA 4, Földes 1, Lengyel 1, Marosán -, Vikár -.

1. félidő

Másodszor a Józsefvárosi KC csapatával mérhettük össze tudásunkat. Az előző meccs második félidejében jól bevált 4-essel kezdtünk, akik ezúttal is jól muzsikáltak együtt! Kornél és Matyi indította be a pontgyártást, a negyed végén pedig Balu is csatlakozott hozzájuk. A védekezésünk rendben volt támadásban pedig gyors akciókból tudtunk eredményesek lenni, ahogy azt a mérkőzés előtt kértük is. A második alakulat védekezésben már nem tudta ilyen határozottan megállítani az ellenfelet, de tartották az előnyt, sőt Barni, Peti és Kristóf kosarai révén még növelni is tudtuk azt!

2. félidő

A félidei büntetőknél öten céloztak pontosan a vonalról, lehetett volna több is, de ezzel is hozzá tudtunk tenni az eddig kiharcolt vezetéshez. A harmadik negyed az első forgatókönyve szerint alakult, a Kori-Balu-Matyi trió termelte a pontokat, a többiek pedig az előkészítésben és védekezésben jeleskedtek. AZ utolsó játékrészben az eddigi pontszerzők mellé feliratkozott Regő is, 4-en is eredményesek voltak a negyedben, ez azt igazolja, hogy a meccs előre haladtával egyre jobban járt a labda, ami a győzelem ízét még édesebbé teszi.

Összegzés

Bár ahogyan azt az öltözőben is megbeszéltük, nem az eredmény a legfontosabb, de mégis örültem, hogy a megbeszéltek végrehajtásán túl a győzelmet is sikerült megszerezni. Sokkal szebben játszottunk, mint az elsőn, első sorban a védekezésünk javult fel, ami hatékonyabb támadójátékot eredményezett. Persze, egy gyengébb csapattal játszottunk, mint első alkalommal, de először itt kell bizonyítani, hogy később az erősebb ellenfelek ellen is képesek legyünk ilyen játékra. Hajrá Kaszások!

Hasonló tartalmak

  • Viki is bevethető volt, ami nagy erősítést jelentett a csapat számára. Kezdünk hozzászokni a korai indulásokhoz, így már sokkal gördülékenyebben indul a napunk. Az első mérkőzés végre más kimenetellel zárult, ami hatalmas lendületet adott nekünk. Mindhárom meccsen elképesztő akarattal és hatalmas szívvel küzdöttünk, ami meg is hozta…

  • Ismét EYBL részvételre kapott lehetőséget U19-es csapatunk! Az előző lehetőség rengeteg fejlődési és gyakorlási lehetőséget biztosított, így csütörtökön bele is vetettük magunkat a nemzetközi torna sűrűjébe!

    Első ellenfelünk a Holy Trinity School volt, angol kihívóink ellen a mérkőzés egy nappal előbb került megrendezésre, vendégcsapat kérésére, így az…

  • A támadójátékunk végre gyorsult, hamarabb kerül fel a labda a támadó harmadba erre lehet építeni! A helyzetkihasználás lehetett volna pontosabb is, de ez most nem osztott nem szorzott.…

    Bajnokság: Serdülő/B Bajnokság [Bp]

    Időpont: 2025-02-09 Kezdés: 10:00


  • A kitűzött 50 ponthatár feléig jutott a másik csapat, minden negyedben 10 pont alatt tudtuk tartni őket. Örülök, hogy túl tudtunk lendülni a múlt meccsen, ezt az önbizalmat…

    Bajnokság: Országos Serdülő Bajnokság

    Időpont: 2025-02-08 Kezdés: 13:00