U12 Lányok: Sokak első „kalandja” Tamásiban

Leány U12 csapatunk a négy hetes augusztusi felkészülését a Tamási edzőtáborral koronázta meg. A tavalyi létszám majdnem háromszorosára ugrott, ezúttal 16 fővel tudtunk elutazni és dolgozni. A lányok közül nagyon sokan első táborozók voltak, ennek ellenére mindenki nagyon ügyesen végig tudta csinálni az ott töltött időt és a 10 edzést.

 

Az első másfél napot máris 5 edzéssel zártuk, amelyeken nagyon eredményes munkát tudtunk végezni. Szerdán nagy örömünkre elfogadta a meghívásunkat a Szekszárd azonos korosztályú csapata, akikkel egy nagyon tanulságos mérkőzést játszhattunk. Ezúttal is köszönöm Nekik a részvételt! A meccs után a kemény augusztusi felkészülést, azaz a hátuk mögött tudott 35 edzést a helyi termálfürdőben pihenték ki a lányok, ahol mindenki kellően ki tudta pancsolni magát a következő táborig. Este egy remek hangulatú buli következett, amelyen az U14-U16-os csoporttal együtt vegyes csapatokban mérkőztek meg egymással a játékosok viccesebbnél viccesebb feladatokban.

 

A hét második felében folytattuk a kemény munkát, tovább tanultunk és fejlődtünk. Csütörtök este nem maradhatott el a filmezés sem, a popcorn illat egész Tamásit belengte (köszönjük Lócinak a projektort és Kingának a hangfalat, melyeknek köszönhetően igazi moziélményt tudtunk varázsolni a kollégiumba). Pénteken a táborzáró edzést követően kicsit szomorú hangulatban pakoltak össze a lányok, és egy finom ebéd után elindultunk haza Óbudára.

 

Összességében nagyon büszke vagyok, hogy két fő híján az egész csapat eljött a táborba és mindenki a legjobb tudása szerint dolgozott. Azt gondolom, hogy idén egy nagyon eredményes augusztust tudhatunk magunk mögött, hiszen rengeteget tudtunk tanulni és fejlődni – ehhez a magas számú edzéslátogatottságok is hozzájárultak. Kíváncsian és nagyon motiváltan várom, hogy mit tartogat számunkra a szezon – mi a lányokkal mindent megteszünk, hogy a lehető legjobb eredményt tudjuk elérni. Így tovább lányok, hajrá Kaszások!

Hasonló tartalmak

  • Szombaton játszotta a záró fordulóját a Kaszás Boys csapata. A Kenguru korosztályos játékosokból álló csapatunk, két magabiztos győzelemmel zárta a szezont az idősebbek között. 

    Alapvetően mindig érdem az idősebbek között nyerni. Örülök hogy 5-5 ellen is kialakult egy megfelelő vázú játékkép, illetve örülök hogy ugyanez védő oldalon…

  • Igaz, hogy mást szerettünk volna gyakorolni és játszani, de nem bánom, hogy kicsit extra elemekkel kellett küzdenünk, mert legalább felkavarta bennünk a híg langyos vizet! A kezdetleges bénázás…

    Bajnokság: Regionális Kadett Bajnokság

    Időpont: 2025-04-29 Kezdés: 17:15

  • Magabiztos sikerrel, és helyenként közönségszórakoztató játékkal zártuk tehát a hazai szereplésünket. GRATULÁLOK a srácoknak! 2 meccsünk maradt hátra, legközelebb a Menyecske utcában játszunk az eddig veretlen MAFC/D csapatával.

    Bajnokság: Serdülő/B Bajnokság [Bp]

    Időpont: 2025-04-26 Kezdés: 15:15


  • Összességében elégedettek lehetünk, bár az elhúzott mézesmadzag inkább bosszúságot keltett bennünk. A legegyszerűbb hibáktól lehetne indulni, pl. a gyatra mezőnykísérleteink, a 19/5 büntető, vagy a 27 eladott labda…

    Bajnokság: OKB Országos Főtábla

    Időpont: 2025-04-27 Kezdés: 14:00