U16-os selejtezők: 8 mérkőzést játszottunk a hétvé

A kadett korosztály számára is elkezdődött a versenyszezon. Hölgyeink a tavalyi B-döntős szereplés után szeretnének idén is hasonló eredményt elérni, ennek reményében vágtak neki az első selejtező körnek. Süle Krisztina csapata két szoros mérkőzésen győzelmet ünnepelhetett. A fiúknál három csapatunk is érdekelt a bajnokságban, Farkas Bence és Maurer Csaba legényei mellett Paulik Tamás és Reiter Bence is meccselt a hétvégén.

 

Leány Kadett selejtező 1. – A csoport

2 győzelem – 1 vereség

 

Kadett korosztályban és ebben az összeállításban először léptünk pályára az évad során. Első mérkőzésünket a Szombathely csapatával játszottuk. A lányok megilletődve és izgulva kezdtek, melynek eredményeképp az első negyed közepén ellenfelünk 10 ponttal is vezetett. Ebből a kedvezőtlen lélektanilag nehéz helyzetből kellett felébresztenünk a lányokat és végül a félidőre már magabiztosabb előnyt kiharcoltunk. A második félidőben tartottuk az előnyünket, magabiztosan nyertünk, de a játékunk képe nem volt igazán meggyőző.
Másnap az első meccsen a Zalaegerszeg csapatával csaptunk össze. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, egyik csapat sem tudott nagyobb előnyt kiharcolni. A harmadik negyedben mélyebb gödörbe is kerültünk mentálisan, melyből sikerült végül kimásznunk és Kinga vezetésével győzelmet könyvelhettünk el. A harmadik meccset a Vasas A csapata ellen játszottuk, ahol leginkább a csapat összetartására, mentális erejére lett volna szükség, hogy tovább versenyben maradhassunk ellenfelünkkel. Ebben még sokat kell fejlődnünk és a lányoknak igenis el kell hinniük, hogy most van itt az ő idejük és helyük a bizonyitásra. Ezen sokat fogunk dolgozni, mert nagy erő van bennük és képesek erre. A selejtezőt végül 2 győzelemmel és 1 vereséggel zártuk, igy a Vasas csapata lépett fel a főtáblára, ránk vár a selejtező 2. fordulója. Másodikként továbblépve elvileg kedvező helyzetből.

2022. szeptember 10-11. – Budapest, Vasas Pasaréti Sportcentrum

Első mérkőzés

Óbudai Kaszások – Szombathelyi Sportiskola U16L 62-48 (12-18, 22-6, 15-14, 13-10)

Kaszások: BABAY-BOGNÁR 27/3, Csocsán 7/3, Bene 4, STERBENZ 6, KERÉKGYÁRTÓ 10,
Cs: Krajcsovich 8, Mahmoud, Paulicska, Nádasdy, Csóli,

 

Második mérkőzés

Óbudai Kaszások – Zalaegerszegi KTE 59-49 (10-9, 18-14, 15-18, 16-8)

Kaszások: BABAY-BOGNÁR 37, Csocsán, Bene, Sterbenz 7, Kerékgyártó 7,
Cs: Krajcsovich 8, Mahmoud, Paulicska, Nádasdy, Réthy

 

Harmadik mérkőzés

Vasas Akadémia A – Óbudai Kaszások 84-31 (19-10, 26-7, 23-6, 16-8)

Kaszások: Babay-Bognár 12, Csocsán 5/3, Bene, Sterbenz 1, Kerékgyártó 4,
Cs: Krajcsovich 3, Mahmoud 4, Paulicska 2, Nádasdy, Réthy

 

 

Torna győzelem, de mindenképpen javulnunk kell!

 

Torna győzelem és továbbjutás volt a cél. Az első meccsünket ennek megfelelően, magabiztosan hoztuk is. Szépen és ritmusosan támadtunk, agresszívan védekeztünk. Talán túl jól is sikerült az első meccsünk, hiszen nem sokkal később, szinte teljesen ellenkező oldalát mutatta meg a csapatunk. Rövidnek mondható, kétórás pihenő után ismét pályára léptünk, ezúttal a rendező Bikák ellenfeleként. A hazaiak rendkívül motiváltan léptek pályára és bizony nagyon megleptek minket. Mire felocsúdtunk, már egy kőkemény küzdelem kellős közepén találtuk magunkat. Döntetlen állással vágtunk neki az utolsó negyednek és bizony nagyon kellett, hogy a végjátékban ne remegjünk meg. Nehéz, de rendkívül fontos győzelem lett a vége, de a folytatásban ennél sokkal több kell majd a csapattól…

 

2022. szeptember 11., Budapest III., British School

Első mérkőzés

Óbudai Kaszások/A – BKG Prima Akadémia U16F 97:22 (26:2; 25:5; 25:10; 21:5)

Kaszások: HORVÁTH 19/3, RÓNAI 10/3, GOÓR 20, HIDVÉGI 12/6, Herbák 4.

Cs: Krajcsi 8, Lugossy 8, Jarkas 8/6, Léczfalvi 8, Kardos 0.

 

Második mérkőzés

Budapesti Bikák u16/A – Óbudai Kaszások/A 51:56 (15:10; 14:20; 12:11; 10:15)

Kaszások: HORVÁTH 10, Rónai 7, Goór 5, Hidvégi 8, Herbák 6.

Cs: Krajcsi 7, LUGOSSY 13, Jarkas 0, Léczfalvi 0, Kardos 0.

 

Hasznos torna, két jó meccs!

 

Nagyon fiatal csapattal érkeztünk a tornára, ahol az első éves kadettjeink mellett, három serdülő játékosunk is lehetőséget kapott. Főleg ennek tudatában volt dicséretes, ahogyan az első meccsünket meg tudtuk nyerni. Végig domináltuk és kontrolláltuk a találkozót, így nem is volt váratlan, hogy a vége kifejezetten sima lett. Több mint 40 ponttal nyertünk, jó hangulatban várhattuk a folytatást. Sajnos ott már kevesebb babér termett számunkra. Ellenfelünk sokkal fizikálisabb volt nálunk és a legfontosabb kérdések már az elején eldőltek. A folytatásban azonban több jó periódust is tudtunk nyújtani, a harmadik negyed például kiegyenlített küzdelmet hozott. Az egész tornára elmondható, de még a második meccs tekintetében is kijelenthetjük, hogy fiatal játékosaink képesek voltak fejlődni, a torna tehát maximálisan elérte a célját.

 

2022. szeptember 11., Gödöllő

Első mérkőzés

Pilis Basket– Óbudai Kaszások/B 32:78 (9:18; 7:24; 12:21; 4:15)

Kaszások: Mihályi 4, Halász 5, Herczeg 5/3, Raj 7/3, DARÓCZI 18.

Cs: Lovas 9, TÓTH 10, GRÓSZ 11/3, Paár 5/3, Zádor 4.

Második mérkőzés

Kiss Lenke KA/A– Óbudai Kaszások/B 102:35 (31:6; 25:5; 26:17; 20:7)

Kaszások: Mihályi 1, Halász 3, Herczeg 6, Raj 0, Daróczi 6.

Cs: Tóth 6 Grósz 6/3, Paár 2, Zádor 5/3.

 

Kadett/C: Nem sikerült továbbjutni

 

Az Óbudai Kaszások Kadet C csapatának az idei célkitűzései azok, hogy az idősebbek beleerősödjenek a Kadet mezőnybe, a serdülő korú játékosok pedig tapasztalatot gyűjtsenek, és azt hasznosítsák a saját korosztályukban. Bár minden meccsen a győzelem a cél, az előbb említett dolgok előrébb valók mint a számszerű végeredmény. Bátor, és határozott játékot kértünk a csapattól, hogy tegyék ki szívüket-lelküket a pályára, és ha esetleg hibáznak ne foglalkozzanak vele, hanem minél előbb javítsák ki.

Az ellenfél magassági fölényben volt, de a 40 perc alatt semmi olyan rendkívülit nem mutattak amitől hanyatt estem volna. Ennek fényében az 59 pontos vereség több, mint elgondolkodtató… Az edzésen tanultak nagyjából 10%-át láttam viszont a mérkőzésen. Védekezésben nagyon kevés volt a kommunikáció, és rettenetesen puhák voltunk. Az ellenfél elszántságban, gyorsaságban, akaraterőben, stb messze felülmúlt minket. Amíg ők vetődtek a labdáért, mi lehajoltunk, amíg ők sprinteltek, mi futottunk, amíg ők felugrottak a lepattanóért, addig mi állva néztük. A meccs képe nagyjából az első perctől az utolsóig ugyanaz volt. Az agresszív védekezésük ellen szinte semmilyen ellenszert nem találtunk, az indításokra rendre nem értünk vissza. Amikor pedig kihagyták a ziccereket, az első, és a második lepattanó is az övék volt, így második és harmadik esélyből is rengeteg kosarat szereztek. Minden egyes olyan hiba visszaköszönt amire augusztus 1.-e óta számtalanszor felhívtuk a figyelmüket!  Besegítés hiánya, rossz helyezkedések, egykezes dobások, nem kellően agresszív védekezés, kizárás hiánya, elkapkodott büntetők, és bedobások. Őszintén mondom nem emlékszem, hogy valaha láttam volna ennyi eladott labdát egy csapattól négy negyed alatt. Ez pedig koncentráció hiány, és a nem megfelelő edzésmunka eredménye. Minimum 10, de inkább 15 eladott labdánk volt alap vagy oldalvonali bedobásból. Ez megengedhetetlen, és elfogadhatatlan… Hogy pozitívumot is említsek a serdülő korú RAJ ZALÁN kiválóan játszott, bátran 1-1-ezett és vállalkozott, igyekezett húzni a csapatot, ez minden megmozdulásán látszott. Az én szememben ő lett a MÉRKŐZÉS EMBERE!  Farkas Boti jól szervezte a játékot sokszor tudta megbontani az ellenfél védekezését, az már nem az ő hibája, hogy nem tudtuk kosárra váltani a passzait. HIDVÉGI DONÁT pedig első Kadet mérkőzésén 8 pontot szorgoskodott össze (BAL kézzel is!) és mellette voltak lepattanó labdái is, összességében szép bemutatkozás volt!

Amennyiben sikerült változtatni a mentalitásunkon sokkal szorosabb, és jobb eredményeket fogunk tudni elérni, ha nem, akkor ennél többre nem leszünk képesek.

 

Időpont: 2022. szeptember 11. – Vasárnap

 

Rendező: SZPA-HSE

Helyszín: Hit Park – LABDACSARNOK (1103 Budapest, Gyömrői út 69.)

 

Első mérkőzés:

Radobasket/B – Óbudai Kaszások/C   107:48 (33:10; 19:16; 23:9; 32:13)

Kaszások: RAJ ZALÁN 15; FARKAS BOTOND 9; HIDVÉGI DONÁT 8; Konta Magor 4; Ács Péter 4; Wéber István 2; Helmeczi Dániel 2; Samu Gergő 2; Yang Zile 2; Takács Ábel; Kocsis Erik; Ács Vince






Hasonló tartalmak

  • Hosszú hétvége van mögöttünk, amelyet egy szerdai Kőbánya elleni rangadó és egy hétvégi Országos forduló követ. Mindenkire nagy szükség lesz, hiszen 8 nap alatt 5 meccset játszunk, amely…

    Bajnokság: Serdülő/B Bajnokság [Bp]

    Időpont: 2024-02-25 Kezdés: 11:00

  • Ellenfelünknek gratulálok a kemény játékhoz, de magunknak is győzelemhez. Tanulásgos lesz remélem a mérkőzés fegyelem és figyelem szempontjából. Szülőknek köszönjük a szurkolást!

    Bajnokság: Serdülő/B Bajnokság [Bp]

    Időpont: 2024-02-24 Kezdés: 16:30

  • Lassan kezdtünk, de sikerült felpörögni, melegítésünket komolyabban kell vennünk, a védő teljesítmény azonban megsüvegelendő!

    Bajnokság: Regionális Junior Bajnokság

    Időpont: 2024-02-24 Kezdés: 12:00