Vereség az első meccsen

Helyszín: r. Pósta Sándor Sportcsarnok (6500 Baja Szegedi ut

Játékvezetők: Csallóközi Gábor, Pálfi Ágnes, vb elnök: Kunvári J

Nézők száma: 0

Mérkőzés időpontja: 2021-03-13 11:00:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
Darazsak Sportakadémia 19 17 22 24 82
Óbudai Kaszások U14 Leány 10 9 0 14 33

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Óbudai Kaszások: Babay-B. 7, Horváth, Mahomud 6, Csicsvári 5, Csocsán , Horváth H., Rompos 2, Bobvos, Bene 2, STERBENZ 7, Kerékgyártó, Czirkos 6

1. félidő

Az első főtábla fordulóban nem kaptunk könnyű sorsolást, de itt már nem is nagyon lehetett könnyű ellenfelekre számítani. Előzetesen úgy számoltunk, hogy ebben a körben benne lehet akár két győzelem is, de akár 3 vereség is.

Első ellenfelünk a Sopron csapata volt, akik ha az aktuális erősorrendet nézzük, az első helyen állnak. Tudtuk, hogy ezen a mérkőzésen leginkább a gyakorlás és az utóbbi időkben előjövő hibák kicsiszolása lett volna a cél.

Az első félidőben szépen küzdöttünk, és habár látszott, hogy a Sopron a jobb csapat, nem teljesen voltunk alárendelt szerepben. Rengeteg helyzetet puskáztunk el, ami egy ilyen szintű ellenfél ellen már nem fér bele, ha szorosabb meccset akarunk játszani.

2. félidő

A harmadik negyedben nem sok babér termett nekünk, támadásban 0 pontot hoztunk, ami idén még nem fordult elő, egyszerűen semmi nem jött össze. Védekezésben pedig ellenfelünk szervezett támadásait nem tudtuk limitálni. A záró játékrészbe támadásunk feljavult, de védekezésben továbbra se tudtunk kellő ellenállást kifejteni.

Összegzés

Nem ez volt az a meccs a hétvégén, amit mindenféleképpen meg akartunk nyerni, így bő rotációt használva, kulcs játékosainknak kicsi terhelést adva játszottuk le a meccset. Az első félidő játékára tudunk majd építeni, ott azért nem rohantak át rajtunk a sárga-zöld mezesek, akik megmutatták ma is, hogy nem véletlen ők a fő esélyesek idén a bajnoki címre. Délutáni csendes pihenővel készültünk az esti Kecskemét elleni derbire.

Hasonló tartalmak

  • U18 Leány
  • Ez a mérkőzés több szempontból is tanulságos volt. Megmutatta, hogy vannak még területek, ahol fejlődnünk kell – elsősorban a higgadtság és a fókusz megtartásában –, ugyanakkor azt is,…

    Bajnokság: Országos Junior Bajnokság

    Időpont: 2026-01-29 Kezdés: 19:15

  • U18 Leány
  • Fokozatosan vettük fel a mérkőzés ritmusát, és ahogy haladt előre a meccs, egyre stabilabb teljesítményt nyújtottunk. A védekezésünk végig meghatározó volt, sok labdaszerzésből tudtunk gyors, jól felépített támadásokat…

    Bajnokság: Országos Junior Bajnokság

    Időpont: 2026-02-01 Kezdés: 16:00

  • U14 Főtábla Selejtező I.
    ELTE Sporttelep, BEAC, Bp.
    2026. 01. 31- 02. 01.

     

    Óbudai Kaszások/A – Karcagi SE 54-62
    (12-11,14-23,15-15,13-13)
    Szoó-Kovács V., MAGYAR D. 8, Matuszka M. 5, KOZÁK SZ. 13, SÁRKÖZY G. 10, Nagy E. F. 2, Kovács L. D. 4/3,…

  • Természetesen amellett, hogy nagyon örülök a győzelemnek, annak is örülök, hogy kemény munkával, nagy akaraterővel visszajöttünk a meccsbe és minden nehézségek, hibák ellenére sikerült megnyerni ezt a meccset…

    Bajnokság: NB1/B Piros csoport, Fiú U21

    Időpont: 2026-01-31 Kezdés: 19:15