Fiú U14/B: Sikerrel vettük az előselejtezőt!
Az Óbudai Kaszások Kosárlabda Akadémia utánpótlás-nevelési programjának alapelve, hogy a tehetséggondozás mellett minden korosztályban. Olvass tovább
Az Óbudai Kaszások Kosárlabda Akadémia utánpótlás-nevelési programjának alapelve, hogy a tehetséggondozás mellett minden korosztályban. Olvass tovább

Az utolsó fordulóban változott a csapatok sorrendje. Az előző fordulóban mindkét meccset megnyerve (!), most az első helyről, elsőként kezdhettünk. Ilyen az egész szezonban nem volt, hogy pihenten kezdjünk a Beac-cal szemben. Nagy riválisunk ellen először akadozva majd Cilinek köszönhetően egyre értékelhetőbben kezdtünk játszani. Az egész első…

A bajnokságot a C csoportban, a 11. helyen fejeztük be, gratulálok a lányoknak az egész éves munkájukért, a mérkőzéseken való részvételért.
A szombati első meccsünk a KLKS ellen sajnos túl simán, vereséggel zárult. Visszafogottak voltunk, nem haratunk, a védekezésünk szellős volt, a Kölökös lányok átszaladgáltak rajtunk. Győzelmük…
Elérkezett a szezonbeli utolsó U-12-es forduló. Azonban az első találkozón, a TFSE ellen nem tudtunk U-12-es színvonalon játszani. Sem támadásban, sem védekezésben egyszerűen nem voltunk elég jók. Védekezésben nem voltunk elég agresszívek, nem ütköztünk eleget, nem ütöttünk elég faultot ahhoz, hogy megállítsuk a TF jó felépítésű, magas,…

Vasárnap játszotta a korosztályos versengés záró alapszakasz fordulóját az U12-es fiú csapatunk. Meggyőző és lendületes játékkal egy vereséggel és egy győzelemmel zárták a szereplést az A csoportban.
Büszke vagyok a csapatomra, mert a mai teljesítményükkel megmutatták hogy a főváros legjobbjai közé tartozunk.Mindent viszont láttam tőlük abból amit…

A mérkőzés egészében látszott a fejlődés: nem állt meg a labda, kerestük az extra passzt, és egyre többször találtukmeg a tiszta dobóhelyzeteket. Ez különösen fontos visszajelzés számunkra, mert…
Bajnokság: Regionális Kadett Bajnokság
Időpont: 2026-04-26 Kezdés: 14:00
Ez a mérkőzés jó visszajelzés volt abból a szempontból, hogy egy szoros, fizikális meccsen is tudunk alkalmazkodniés fejlődni játék közben. Voltak hibák, főleg a ritmus megtartásában és a…
Bajnokság: Regionális Kadett Bajnokság
Időpont: 2026-04-24 Kezdés: 18:00

Játékosaim sok mindenben hibáztak és pontatlanok voltak, mindeközben rettentően „büntettek” bennünket. Arra büszke vagyok, hogy a srácok ezúttal nem ültek fel erre a hullámra és a játékra próbáltak…
Bajnokság: OKB Országos Főtábla
Időpont: 2026-04-21 Kezdés: 15:45

Minden mutatóban kikaptunk, még az erősségeinkben is alul maradtunk! A 32 eladott labda pedig önmagáért beszél. Annak ellenére, hogy nem mindent erre a győzelemre tettünk fel, nem erre…
Bajnokság: OKB Országos Főtábla
Időpont: 2026-04-18 Kezdés: 15:00
A mérkőzést nehezen indítottuk, a védekezésünk nem volt elég határozott, a támadásokban pedig sokszor egyéni akciókra támaszkodtunk. Ahogy telt az idő, fokozatosan összeszedettebbé vált a játékunk. Később már…
Bajnokság: OKB Országos Főtábla
Időpont: 2026-04-17 Kezdés: 15:30