SIMA, DE HASZNOS MECCS!

U15 Fiú

Helyszín: Németh Imre Ált. Isk.

Játékvezetők: Gere Kálmán Richárd, Kiss Bálint

Nézők száma: 0

Mérkőzés időpontja: 2021-11-24 18:15:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
Zuglói Sasok Herman 13 12 14 11 50
Óbudai Kaszások U15 13 15 11 22 61

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

HORVÁTH 11, RÓNAI 6, KRAJCSI 10, LUGOSSY 22, KOVÁCS 2.
Cs: JARKAS 3, LOVAS 7/3.

1. félidő

Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk a Sasok fészkében. Láttuk az eredményeket és a zuglói csapat komoly erőpróbának ígérkezett. Pláne úgy, hogy igencsak megfogyatkozva, betegségektől súlytva, mindössze 7 játékosunk volt képes játékra jelentkezni és pályára lépni. Jól kezdtük a találkozót, többször is sikerült egy kisebb előnyt kiépítenünk, de a hazaiak rendre ledolgozták a hátrányt és visszajöttek a meccsbe. Sok lehetőségünk nem volt, de a rendelkezésre álló játékosainkat igyekeztünk rotálni és agresszívan, mégis szabályos védekezéssel sikerült 3 pontos vezetéssel zárni az első félidőt.

2. félidő

Úgy folytatódott, mint valami rémálom… 6 percig nem dobtunk kosarat, ellenfelünk átvette a vezetést és 8 ponttal meglépett tőlünk. Úgy tűnt, hogy elmegy a meccs, hogy megtörnek minket és ki fog ütközni, hogy kevesen vagyunk. Az első kosarunk azonban hatalmas fordulatot hozott. A harmadik negyed végére, 4 perc alatt ledolgoztuk a hátrányunkat. Elképesztő energiákat mozgósítva, teljesen átvettük a meccs irányítását. A negyedik negyed eleje kiegyensúlyozott és izgalmas küzdelmet hozott, amihez az is hozzájárult, hogy Bencének és Kornélnak is 4 személyivel a padon kellett ülnie. De ez sem tört meg minket! Sőt! 1 pontos vezetésnél, 4 perccel a vége előtt Kristóf egy kegyetlen triplával fektette két vállra ellenfelünket. Innen már nem volt megállás, a vége egy szinte simának mondható 11 pontos győzelem lett…

Összegzés

Mindenképpen egyike a legkedvesebb győzelmeinknek! A srácok először játszottak zóna ellen, mindezt egy olyan csapat ellen, ahol minden poszton magassági hátrányban voltunk, ráadásul a sorozatos megbetegedéseknek köszönhetően csak 7-en voltunk kénytelenek kiállni. Hihetetlen nagyot küzdöttünk és szinte mindent sikerült megvalósítani, amit kértem. Nagyon büszke vagyok a csapatra, Dávid 22 pontjával és a festékben nyújtott hihetetlen munkájával igazi vezére volt a csapatnak! De nem véletlenül soroltuk fel minden játékos nevét csupa nagy betűvel. Mindenki hozzátette a magáét! Maximálisan megérdemelt, szívet melengető győzelem volt. Vasárnap, hazai pályán, már folytatódik is a bajnokság. Szeretettel várunk minden szurkolót! Hajrá Kaszások ????

Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

     

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

     

     

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

     

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

     

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…