Fiú U11/Mini: Bemutatkoztunk!

Újabb csapatunk mutatkozott be a Kenguru Kupában

 

 

Kaszás Mink néven egy újabb egységünk csatlakozott be a Kenguru Kupa küzdelmeibe. Ebben a csapatunkban főleg a legifjabbak, a 2013-as születésű játékosaink fognak pályára lépni, valamint azok a kenguruink, akiknek szükségük van a plusz játéklehetőségre.

Érdekességként két, a Kiss Lenke Kosársuli kötelékbe tartozó csapattal kezdtünk. A dunaalmásiakon érződött, hogy most kezdik elsajátítani ennek a sportágnak az alapjait, így nem állítottak minket nehéz feladat elé. A fiúk élvezték a játékot, ez abban is megnyilvánult, hogy mindenki szerzett pontot.

Jóval nagyobb ellenállásra számítottunk a második meccsen, de olyan lendületben voltunk, hogy második ellenfelünk sem tudott megállítani minket. Legalábbis az első negyedben… . 28-3 után, a második negyedtől kezdve azonban kiegyenlített lett a játék, a Kiss Lenkések remekül küzdve feljebb tudtak ránk jönni. Az utolsó negyedet meg inkább felejtsük el!

Jó rutinszerzési lehetőség volt játékosaink számára, azért sok tanulsággal is szolgált ez a két győztes meccs!

 

Első mérkőzés

Kaszás Minik – KLKS Dunaalmás 68-10  ( 14-0, 12-3, B:6-2, 14-0, 22-5 )

Debreczeni 3, DIGRUBER 5, DÖRFLER 10, KIRÁLY-KÁRPÁTI 12, Korfanti 2, Kovács 1, MÉHES 15,  Sussmann 5, SZŐKE 6, VIRÁG 7, Volkai 2

Második mérkőzés

Kaszás Mink – KLKS Szomód  50-37 (28-3, 4-8, B: 4-4, 12-10, 2-12)

Debreczeni, Digruber 5, Dörfler, KIRÁLY-KÁRPÁTI 12, Korfanti 5, Kovács 1, Méhes 11, SUSSMANN 10, Szőke 2, Virág, Volkai 4






Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

     

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

     

     

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

     

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

     

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…