Fiú U13: Pedig jobbak voltunk!

Pedig jobbak voltunk!

A meccs arról döntött, az alsóházi csoportból ki jut tovább a III. illetve IV. helyen, melyik helyről vághatunk neki a keresztjátéknak, ami a főtáblára jutást jelentheti!
Sokat ledolgoztunk már a hátrányunkból, igazán közel kerültünk a „jobbakhoz”. Izgalmas mérkőzésnek ígérkezett és az is lett!
Óriási lelkesedéssel, kezdéssel: – szép játékkal és jó védekezéssel – viszonylag nagy előnyhöz jutottunk. A második negyedben kicsit akadozva, de még mindig mi voltunk jobbak, azonban az utolsó 2 percben ki kellett szállnia egy kulcsjátékosunknak. Sajnos itt visszakapaszkodott ellenfelünk, szerintem itt valamelyest fordult is a kocka.
A nagyszünetet követően a legerősebbek ellen is folytattuk a jó játékot, a negyedik negyed elejére befáradtunk és 6 percig szinte nem is szedtünk lepattanót. Mivel a dobásaink nagy része lepattant, ebből sok indítást kaptunk puszta erőből, plussz sok büntetőt hagytunk ki. Fordult is a kocka. Bár a végjátékra még visszajöttünk és izgalmas percek kerekedtek a zárásra, de nem tudtuk megnyerni a „derbyt”.
Ma jobbak voltunk! Sajnos ezt nem sikerült győzelemre váltani, de büszkék lehetünk és azok is vagyunk! Dolgozunk tovább és még jobbak leszünk!

Budapesti Honvéd/B – ÓBUDAI KASZÁSOK/B 74:72 (15:24; 20:17; 16:14; 23:17)
Kaszások: KONECSNYI BERTIN 11, Dobler-Szeleczky Bence 4, Czirkos Ákos 7, Nagy Noé 2, Balpataki Bence 1, Fintics-Virág Csaba, GYŐR SZILÁRD 10, OSZTOVITS IMRE 8, Jones Aidan 4, SZABADOS MÁTYÁS 10, Wanjau Kachubi Jamal, DÓCS JÁNOS 15/3






Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

     

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

     

     

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

     

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

     

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…