Leány U12: Nehézkes győzelmek

Kellemes vasárnap délutáni időpontba játszottuk a 6. fordulót, ráadásul messzire se kellett mennünk, Újpesten rendezték meg a csoport a G csoport küzdelmeit. Minden adott volt egy jó fordulóra de mi olyanok voltunk, mint akik egy délutáni matinéra érkeztek. Első ellenfelünk az MTK csapata volt, akik ellen még nem játszottunk korábban. Jól kezdtük a mérkőzést, Anna vezetésével agresszívan védekeztünk-támadtunk. Az egész mérkőzésen ezt a negyedet tudom pozitívan értékelni a többiben tulajdonképpen szenvedtünk és erőlködtünk. Végig szorosan alakult a mérkőzés, védekezésünk nem volt kellően agresszív így kevés szerzett labdánk volt. Támadásunk is nagyon pontatlan volt, amiből sok leindítást kaptunk.

Második meccsünkön egy házi rangadó várt ránk, U11-es fiúk ellen. Nem mondhatjuk, hogy szemkápráztató támadójátékkal örvendeztette meg a két csapat a kilátogató szülőközönséget. 17 pontot kaptunk, de ennek ellenére csapnivaló volt a védekezésünk, inkább a fiúk dobták mellé, mint mi védekeztünk ki. Rengetegszer vertek meg minket 1 az 1 ellen, rengetegszer nem találtuk az emberünket…

A két győzelem ellenére nem vagyok elégedett, mert szerintem ennél sokkal többre vagyunk képesek. Egyénileg is és csapatként is többet tudunk ennél, ahhoz, hogy ez kijöjjön edzésen megfelelően kellene dolgoznunk. Ha ebben sikerül változtatunk akkor a következő fordulóig hiába van csak 2 hetünk, sokat tudunk előre lépni. 

Első mérkőzés

Óbudai Kaszások Girls – MTK Budapest  45:41 (16:6; 10:11; [1:4] 8:8; 10:12)

Kaszások: CEGLÉDI 18,  Kutrovácz, Demeter-Nyitrai 2,  Zsuffa 2, Kozák, Sárközy 2,  Berke 2, Csoknyay 1, Peredy , Viszolajszky 2, Sterbenz 10, Szalay 6

 

Második mérkőzés

Óbudai Kaszások Boys – Óbudai Kaszások Girls 17:27 (4:5; 2:8 [5:4] 3:2; 3:8)

Kaszások: Ceglédi 8, Kutrovácz, Demeter-Nyitrai 1,  Zsuffa 5, Kozák 1,  Sárközy 2,  Berke 3, Csoknyay 3, Peredy, Viszolajszky, Sterbenz 4, Szalay






Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

     

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

     

     

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

     

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

     

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…