Leány U14: Két szoros vereség

Szombaton leány serdülő csapatunk Gödre utazott, a szezon hátralévő részében pedig a bajnokság 21-24. helyéért játszhatunk. Ebben a fordulóban két olyan alakulattal találkoztunk, akikkel a korábbiakban még nem volt szerencsénk. Az első mérkőzésen a Gödi Kiscicák csapata ellen mérkőztünk meg, ahol az utolsó pillanatokban még büntetőt dobhattunk az egyenlítésért, ám végül nagyon szoros, 1 pontos vereséget szenvedtünk. A mérkőzést mi kezdtük jobban, a félidőben 17 pontos előnynek örülhettünk. A második félidőben keményebben védekezett ellenfelünk, amire mi viszont nem tudtunk érdemben reagálni, így a félidei előnyünk a 3 negyed végére leolvadni látszott. Összességében nézve a mérkőzést hiányzott az agresszivitás a játékunkból, mind védő, mind pedig támadó oldalon, amin elsősorban az edzéseken kell változtassunk.

A második mérkőzésen a BEAC- Újbuda B csapatával játszottunk. Az első félidőben két teljesen ellentétes negyedet láthattunk. Míg az első negyedben a BEAC gárdájának sikerült egy 16 pontos előnyre szert tennie, addig a másodikban nekünk sikerült 1 pontra visszajönnünk a félidőre. A második félidő szinte teljes egészében úgy alakult, mint az első. A harmadik negyedet 15 ponttal a BEAC, az utolsót pedig 10 ponttal mi nyertük, aminek köszönhetően 6 pontos vereséget szenvedtünk a találkozón. Amit pozitívumként könyvelhetünk el a mérkőzés után az az, hogy több jó egyéni teljesítménynek is örülhettünk. Krajcsovich Jázmin és Csóli Viki is 16-16 ponttal vették ki a részüket a meccsből, míg Fey Elza 10 ponttal segítette a csapatot támadásban.

A két vereség ellenére is tanulságos hétvégét zártunk, mert egyértelműen kirajzolódott, hogy jobban meg kell követeljük a lányoktól az agresszív védekezést és támadást az edzéseken. Úgy gondolom, hogy egyik mérkőzésen sem sikerült megmutatnunk azt, ami egyébként benne van a csapatunkban, így nem jó játékkal szenvedtünk el 2 igen szoros vereséget. Bízom benne, hogy az elkövetkezendő hetekben sikerül kijavítani a hibáinkat, hogy az áprilisi hazai fordulón már győzelmeket ünnepelhessünk.

 

Első mérkőzés

ÓBUDAI KASZÁSOK – GÖDI KISCICÁK 57:58 (29-13, 12-14, 5-20, 11-11)

Kaszások: KRAJCSOVICH 35, Horváth, Reizmüller, Fey 8, Csóli, Cs: Berecz-Erdei 4, Sterbenz 4, Réthy 2, Ceglédi 4, Michel, Polik, Márfai.

 

Második mérkőzés

ÓBUDAI KASZÁSOK – BEAC – ÚJBUDA KOSÁRLABDA AKADÉMIA/B 67:73 (7-23, 31-16, 12-27, 17-7)

Kaszások: Ceglédi 3, Sterbenz 3, Reizmüller, Réthy 3, Berecz-Erdei 8, Cs: KRAJCSOVICH 16, Horváth 6, FEY 10, CSÓLI 16, Michel, Polik 2, Márfai.






Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

     

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

     

     

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

     

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

     

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…