Leány U10: Hasznos hétvége

Ezen a hétvégén rengeteg betegünk és hiányzónk volt. A kisebbek segítségével játszottuk le a mérkőzéseinket, akik nagyon ügyesen helyt álltak. Jó védekezéssel rengeteg labdát szereztek, még sokszor próbálták saját maguk megoldani a támadást, kevés passzal játszottak, ezért a labdaszerzéseik után, a tömegbe vezetve rendre el is veszítették a labdát. Az időkéréseknél ezt átbeszéltük, megértették és sok passzal, jó helyzetbe hozták csapattársaikat. Korosztályos játékosaink félénkebben, visszafogottan kezdtek, de ritmusba kerülve, felvállalták az ütközéseket, elszakadásaik egyre pontosabbak lettek, labda vezetés közben megőrizték a labdát, ziccerrel fejezték be támadásaikat. Lepattanóban, reakció gyorsaságban és a labda megőrzésében, két kezességben kell fejlődnünk.

1 győzelemmel és 1 vereséggel maradunk a csoportunkban, várjuk a következő fordulót.

 

Köszönjük ellenfeleinknek a játékot, a szülőknek a sportszerű szurkolást!

 

Hajrá KaszáSok!

 

2024.02.18. 5. forduló, Camugo

Kaszás KisBoszik – KLKS Benkő  38 – 31

(4-8, 18-8, 4-10, 12-5)

Árvai Nóra (4), Borsos Alíz (3), Rózsa Luca (4), Vida Mia (2), Kanyó Imola (1), Visontai Sára (3), Varjasi Petra (4), Hajdu Írisz (10), Pomozi Flóra (7), Szabó-Szondi Lili,   

 

TF JAK Oroszlánok – Kaszás KisBoszik   31 – 27

(9-6, 16-6, 4-8, 2-7)

Árvai Nóra (5), Borsos Alíz, Rózsa Luca (3), Vida Mia (5), Kanyó Imola (3), Visontai Sára (3), Varjasi Petra (1), Hajdu Írisz, Pomozi Flóra (3), Szabó-Szondi Lili (5)  






Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

     

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

     

     

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

     

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

     

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…