Fiú U11: 1 vereség, 1 győzelem

A Gyermek Bajnokság 6. fordulójában az első mérkőzésünket a BLF csapata ellen játszottuk. Nem sikerült kellő képen felpörögni a kezdésre, de így sem kezdtünk rosszul. Támadásban szépen alakítottuk ki a helyzeteinket, sok gyors indításunk is volt viszont azokból nem mindig voltunk eredményesek. Védekezésben sok buta faultot ütöttünk oda, amikből ellenfelünk könnyű kosarakat tudtak szerezni. A 2. és 3. negyedben sikerült védekezésben változtatunk, keményítettünk, és nem engedtünk sok kosarat a BLF csapatának. Sajnos viszont támadásban mi sem tudtunk sok pontot szerezni, pedig a helyzeteink megvoltak, de egyszerűen nem tudtuk bedobni azokat. Az utolsó negyedre úgy érzem elfáradtunk. Pontatlanul szakadtunk el, és rengeteg eladott labdánk volt ezekből. Voltak jó részei ennek a mérkőzésnek. Láttam olyan dolgokat is megvalósulni, amit rég óta gyakorlunk és amit nem olyan rég. Védekezésben is tudtunk előlrelépni, de a lepattanókra sokkal jobban oda kell figyelnünk a jövőben. Nekünk ez egy tanuló bajnokság, de minden mérkőzésen bebizonyítják a srácok, hogy kemény ellenfél vagyunk mindenki számára.

Gyermek Bajnokság 6. forduló G csoport

Időpont: 2024.02.24. szombat

Helyszín: Lázár Ervin Általános Iskola (1041 Budapest Erzsébet utca 31.)

Játékvezetők: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Kovács Gedeon, Földesi Zsófia

Kaszás Boys – BLF SE U12 34-50 (8-14, 8-9 [4-5] 8-8, 6-14)

MADACSAY 8, GULYÁS 5, Onczay 5, Smohai 4, Gacsályi 4, Korfanti 2, Kozák 2, Jankovits 2, Lakatos-Zvada 2, Mózes 0, Győre 0,

Óbudai Kaszások/B – Kaszás Boys 30-45 (6-8, 10-6 [5-5] 2-16, 7-10)

MADACSAY 14, Jankovits 7, Mózes 7, Smohai 5, Onczay 4, Ciráki 3, Gulyás 3, Győre 1, Kozák 1, Gacsályi 0, Lakatos-Zvada 0

Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…