Fiú U11/R: Felállunk és megyünk tovább!

A Kenguru Bajnokság 6. forduló első mérkőzését a Budafoki Békék ellen játszottuk. Velük még nem találkoztunk ebben a szezonban, de tudtuk, hogy ügyesek. Mi elég lassan érkeztünk meg a mérkőzésbe mind a két oldalon. Sok helyzetünk kimaradt, és védekezésben nem voltunk elég kemények. A második negyedben is hasonló volt a játék kép, támadásban pontatlanok voltunk, védekezésben meg lazák. Igaz az eredményen nem látszott, mert dobtunk 32 pontot, de lehetett volna sokkal több és lehetett volna sokkal kevesebb az ellenfélnek. A 3 negyedben nem sikerült változtatni még mindig, így a kimaradt helyzetek és a laza védekezés jellemezte ezt a negyedet. Az utolsó negyedre végre megérkeztünk, és sikerült elkapni a fonalat és azt a játékot mutatni amilyenek mi igazából vagyunk. Kemény, közeli védekezés, gyors támadás. Meg is lett az eredménye sikerült ebben a negyedben 24 pontot dobnunk, míg az ellenfelünknek 10 pontot engedtünk. A végeredmény így 77-55 lett a javunkra.

Az első perctől meg kell érkezni a mérkőzésbe. Már a bemelegítésnél kezdődik minden. Nem lehet 3 negyedet csak úgy végig játszani és a végére megérkezni. Szerencsére ez most jól jött ki nekünk, de nem mindig lesz ilyen szerencsénk.

 

A második mérkőzésünket a BEAC Vizslák ellen játszottuk. Tudtok, hogy milyen gyorsak, kemények a lányok. Az első párharcunkat mi nyertük meg, de ennek tudatában természetesen nem feltett kézzel mentünk a pályára. Az első negyedben nem jöttek össze a dolgok. Sokszor még dobásig se jutottunk el, lépéshiba vagy borítás miatt. Védekezésben se voltunk élesek, és rengeteg második esélyt adtunk a lányoknak, amiket ők pontokra váltottak. A második negyedben viszont olyat csináltak a srácok amire nagyon büszke vagyok. KÜZDÖTTEK!!! Egyébként a küzdésre nem volt egy szavam se egész mérkőzésen. Sikerült folyamatosan faragnunk a hátrányunkon. Támadásban kezdtünk egyre pontosabbak lenni, és védekezésben is egyre okosabban védekeztünk és egyre keményebben, aminek meg is lett az eredménye: rengeteg szerzett labda. Sikerült a 12 pontos hátrányt 3 pontra csökkenteni.

A második félidőt 1 pontos előnyből kezdhettük. Sajnos a hibák itt is megmaradtak amiért az ellenfelünk meg is büntetett. Egyre figyelmetlenebbek voltunk mind a két oldalon. Támadásban megvoltak a helyzeteink, de sok közeli dobást hagytunk ki, és a lepattanókat se mi szedtük le. Védekezésben nem értünk vissza, üres embereket hagytunk a pályán. A kimaradt helyzetink miatt nem tudtunk már sajnos közelebb kerülni, így a végeredmény 47-41 lett a BEAC javára.

Minden vereségből rengeteget lehet tanulni mind játékos és edzőnek is. Hiszem, hogy a srácok hétfőtől még keményebben fognak dolgozni. Nehéz minden mérkőzésen a legjobb formát nyújtani. De ha az akarat a küzdés megvan, akkor már valamilyen szinten győztesek vagyunk. Persze a végén legjobb győzni, de van, hogy kell egy vereség ahhoz, hogy jövőben motiváltabban edzünk és készüljünk a következő fordulóra. Én hiszek a játékosaimban, mert tudom, hogy mindenünk a kosárlabda. De a sport erről szól. Győzelem és vereség, de nem mindegy, hogy egy vereség után hogyan folytatjuk tovább a munkát. Még 4 mérkőzésünk van ebben a szezonban. Az utolsó fordulóra még vissza tudunk jutni az A csoportba.

Hajrá fiúk!!! Hajrá Kaszások!!!

 

 

 

2024.02.09. szombat

DARÁZSFÉSZEK KOSÁRLABDA CSARNOK

Játékvezetők: VARGA DÁNIEL GÉZA, TÓTH OLIVÉR

Római Kaszások – Budafoki Békék 77-55 (16-12,16-11[8-7]13-15,24-10)

FARKAS 19, ONCZAY 10, Nemes 9, Smohai 9, Ciráki 6, Mózes 6, MADACSAY 5, Győre 5, Kozák 4, Gerhardt 3, Fülöp 1, Digruber 0

 

BEAC Vizslák – Római Kaszások 47-41 (17-5, 7-16[3-7]7-5,13-8)

Farkas 13, Smohai 6, Madacsay 6, Gerhardt 4, Nemes 4, Onczay 3, Mózes 2, Fülöp 1, Kulcsár 1, Ciráki 1, Kozák 0, Győre 0






Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

     

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

     

     

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

     

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

     

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…