Fiú U11/Dűlő: Gyanúsan jó játékkal a B-csoportba!

1. mérkőzés  Vasárnap újra megkísérelhettük a B-csoportba jutást a Darázsfészekben, ezúttal két olyan csapat ellen aki ellen még nem játszottunk a szezonban. Elsőként a jó erőkből álló Csata lánycsapata ellen kellett megmutatnunk miben fejlődtünk az elmúlt időszakban. Az első negyed elsöprő játéka (16-2 ide) annak köszönhető, hogy a legügyesebb játékosukat sikerült semlegesíteni, így mindössze egy kosarat kaptunk, míg mi szép ellentámadásokkal, és indításokkal szeretünk könnyű kosarakat. A második negyed kicsit döcögősebben alakult, de tartottuk az előnyt, és a büntetődobásokkal sem tudott zárkózni az ellenfél. (félidő 28-15 ide) Keveselltem a dobott pontok számát, ezért több passzt, és koncentráltabb befejezéseket kértem a srácoktól a 2. játékrészre. Ezt leginkább Madacsay Mór „vette magára” aki egymaga szerzett zsinórban 14 pontot(!) ezzel gyakorlatilag eldöntve a találkozót. Ez aztán olyannyira felszabadította a csapatot, hogy innentől fogva minden sikerült, és a legtöbb pályára lépő játékos pontot szerzett. Külön öröm, hogy többen is tudtak mérkőzésen belül fejlődni, váltani a kezdeti bizonytalanság után.

 

 

 

2. mérkőzés  A délben kezdődött második találkozón egy fáradtabb ellenféllel találkoztunk, és mi remek hozzáállással ott folytattuk ahol abbahagytuk az előző meccsen!  Határozott védekezés, és labdaszerzések után rengeteg ziccert tudtunk dobni közelről, és már az első negyed végére jelentős különbség alakult ki. (32-9 ide) A félidőig erre rátettünk még egy lapáttal, így nem maradt kérdés a győztes kilétét illetően. A srácok komolyan vették végig a találkozót, egy pillanatra sem lassítottak!  A mentálisan is megtört ellenfél ellen könnyen lehetett kosarakat szerezni egyéni akciókból, ám mi mégis sokszor szép passzokkal, jó csapatjátékkal oldottuk meg a támadásokat aminek sokszor nagy taps volt a jutalma a nézőtérről. Számtalan jó, és még jobb egyéni teljesítmény volt, le a kalappal a srácok előtt! A második félidőben már csak a különbség volt kérdés, de ők azért célnak tűzték ki a mágikus 100 pontot, ami szintén meglett. Nagyon örülök, hogy a sok munka, és gyakorlás egy ilyen szép „előadásban” csúcsosodott ki!

 

 

Összegzés: Bár nekünk edzőknek is sok munkánk van ebben, de a srácok is megdolgoztak azért, hogy egy ilyen szép vasárnappal ajándékozzák meg a szülőket, és hozzátartozókat. Ma minden összejött, és egy olyan összefogó mentális erőt éreztem amit ritkán tapasztal az ember. Ilyen játékkal, és eltökéltséggel, azt hiszem ma nem sok csapat tudott volna minket legyőzni a mezőnyben. A sok jó mellett azért láttunk hiányosságokat, és olyan játékelemeket amik egyelőre gyengébben mennek, de még van két forduló, hogy fejlődjünk ezekben is. Ezt fogjuk tenni. GRATULÁLOK MÉG EGYSZER AZ EGÉSZ CSAPATNAK!

 

 

 

 

 

Időpont: 2024.03.10 – Vasárnap

 

Rendező: MKOSZ

Helyszín:  Darázsfészek Kosárlabda Csarnok

Első mérkőzés:  09:00

Csata Garfield – DŰLŐI KASZÁSOK    36:79 (2-16, 8-6(büntetők:5-6), 8-29,13-22)

Kaszások: MÓZES SOMA 15,  SMOHAI MÁTÉ 18, MADACSAY MÓR 23, Lakatos-Zvada Vince 3, Jankovits Vince 4, Dorka Domonkos 1, Korfanti Márk 2, Gacsályi Boldizsár 10, Lengyel Mátyás 3. Szobota Áron

 

Második mérkőzés:  12:00

DŰLŐI KASZÁSOK – Kéksárga Zsiráfok   117-49  (32-9,26-14 (büntetők:6-5),   26-16, 27-5)

Kaszások: SMOHAI MÁTÉ 32, MADACSAY MÓR 20, MÓZES SOMA 19, Gacsályi Boldizsár 6, Dorka Domonkos 5, Lakatos-Zvada Vince 6, Jankovits Vince 14, Lengyel Mátyás 3, Korfanti Márk 6, Szobota Áron 6

 

 






Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

     

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

     

     

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

     

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

     

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…