Fiú U12/B: Végre!

Hosszú idő után újra teljes kerettel tudtunk kiállni a B csapatunkkal is, ehhez azért kellett egy kis segítség az első számú csapatunk játékosaitól és az U11-esektől is. Az első meccsen a duplázó TFSE/B-vel csaptunk össze, akik szemmel láthatóan elfáradtak az előttünk lejátszott szoros végjátékban. A mérkőzés elején még tartották magukat egy darabig, aztán viszont teljesen kifújtak a nálunk többnyire fizikálisan és korban is kisebb tf-esek. Nekünk ez önbizalomszerzés szempontjából jól jött, mindenki tudott sikerélményt szerezni és egy jó hangulatú meccset játszani, ami nagyon ránk fért már. Viszont ennek hatására kicsit elkényelmesedtünk, ezért a Vasas Bolhák rendesen megleptek minket az első negyedben, meg is nyerték azt a nálunk egy évvel fiatalabb kislányok. Az ezt követő három negyedben rendeztük az erőviszonyokat, de tény, hogy egyáltalán nem volt könnyű dolgunk a vasasos kis amazonok ellen, ami úgy gondolom szintén jót tett nekünk, és kicsit ki kellett lépnünk a komfort zónánkból, hogy megnyerjük a mérkőzést, ami hosszútávon mindig előremutató dolog.

Gratulálok a csapatnak a régóra várt két győzelemhez és a mutatott játékhoz is! Szépen játszottunk együtt csapatként, és ezen kívül egyénileg is mindenkinek sikerült sikerélménnyel hazatérnie. Remélem a ma szereztt tapasztalatok és élmények kamatozni fognak a jövőben! Ellenfeleinknek gratulálunk a tisztes helytálláshoz! Hajrá Kaszások!

Első mérkőzés:

2024. március 15. 15:00 – CAMUGO Sportlab

TFSE/B – ÓBUDAI KASZÁSOK/B 28:91  (10:20; 4+5 : 23+6; 4:20; 5:22)

Kaszások: Kozák 5, Nagy 3, FEKETE 11, MIKLÓS 7, JAKAB 10, BALÁZS 16, Helfer 7, KULIN 8, Dörfler 6, Vecseri 9, Digruber, MERKL 7,

Második mérkőzés:

2024. március 15. 16:30 – CAMUGO Sportlab

ÓBUDAI KASZÁSOK/B – Vasas Bolhák 75:45  (7:9; 19+6 : 9+5; 18:16; 25:6)

Kaszások: Kozák 3, NAGY 7, FEKETE 13, MIKLÓS 5, JAKAB 7, BALÁZS 10, HELFER 16, KULIN 8, Dörfler, Vecseri 4, Digruber 2,






Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

     

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

     

     

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

     

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

     

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…