Fiú U11/B: Bemutatkoztunk a Kenguru Kupában

Vasárnap kora reggel Kőbányán lépett pályára az U11-es B csapatunk a Kőbányai Darazsak / B és a Zuglói Sasok csapata ellen. Céljaink között szerepelt a meccsrutin szerzés, illetve a mérkőzésen gyakorolt gyors tempó gyakorlása.

Sajnos nem kezdtük jól a mérkőzést a kőbányai fiatalok ellen, kifejezetten állmoskás volt a játék, mindig 1 ütemmel le voltunk maradva az eseményekről, ráadásul az agresszivitás is hiányzott a játékunkból. Szerencsére a második negyedtől sokat javultunk a játék minden elemében, és 3 egál negyedünk is lett innentől kezdve.

A Zuglói Sasok csapata ránézésre is jóval rutinosabb gyerekekből állt, de célunk volt, hogy az első mérkőzés lendületét próbáljuk átvinni ellenük is. A papírforma kijött a végeredményben a két csapat között, azonban többször is tudatosabban sikerült helyzeteket kialakítanunk, ráadásul a besegítéseink is egyre jobbak voltak csapat szintet.

A két mérkőzés nagyszerű tanulási lehetőség volt számunkra (mint minden meccs), úgy érzem mindenki jobb kosaras lett a nap végére. Egyénileg és csapat szinten is sok mindennel szembesültünk ami hiányosság, igyekszünk novemberre ezeken csiszolni.

Csapat szinten külön kiemelendő Ati versenyző hozzáállása, Sagrado Dani támadójátéka, illetve a fiatalok közül Máték harciassága.

 

Zsíros Tibor Kosárlabda Csarnok (1103 Budapest, Kada utca 27-29.)

 

2024.10.20.

09:00 Kőbányai Darazsak/B – Óbudai Kaszások/B 58 – 40 (19-4, 6-7, b: 5-6, 20-8, 8-15)

SAGRADO 14/3, Igar D 6, Fehér M 5, Takács R 1, Breznay D 1, Lukács B 3,  BARTIS A 5, Sárosi K 2, Temesi Á 2,  Schletter B 1,

12:00 Óbudai Kaszások/B – Zuglói Sasok 22 – 60 ( 2-12, 4-17, b: 4-6, 4-15, 8-10)

SAGRADO 11, Igar D, Fehér M 2, Takács R, Breznay D 3, Lukács B 2,  Bartis A 2, Sárosi K, Temesi Á 1,  Schletter B 1,






Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

     

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

     

     

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

     

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

     

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…