Leány U12/KB: Izgalmas fordulónk volt

A Boszorkák hétvégéje nagyon izgalmas és fordulatos mérkőzéseket hozott. Szombaton az A csoportban izgulhattunk, vasárnap a KisBosziknál a D csoportban.

Első meccsen a Vasas kenguru csapatától szenvedtünk kézilabda meccseken szereplő eredményű vereséget, sajnos nem láttunk jól a pályán, nem mozogtunk eleget, lassúak és pontatlanok voltunk. Alapvonali bedobásból még mindig sok labdát adunk el, amiből könnyű kosarakat kapunk. A második mérkőzésre ugyan hulla fáradtak lettünk, lemaradtunk védekezésben, ezért sok faultot ütöttünk. A dekoncentráltságnak köszönhetően elkapkodtunk nehezen kialakított helyzeteket, dobásokat és olyan mozdulataink voltak, amiket egyébként nem tennénk.

Betegséggel kűzdött az egész csapat a héten, nem is tudtunk teljes létszámban edzeni és megjelenni a meccseken, a megjelentek is lerobbant állapotban ideig-óráig bírták. A második mérkőzésünket végül 8-an fejeztük be, a lányok kitartásának és kűzdőszellemének köszönhetően 2 pontos győzelmet arattunk.
Örülök, hogy vége a decemberi fordulóknak, nagyon fáradtak és nagyon betegesek a gyerekek ezekben a napokban. Megérdemeljük a pihenést, sokat dolgoztunk az utóbbi hetekben.
Ezzel a győzelemmel maradtunk a D csoportban.
Köszönjük a szülőknek a szurkolást!
Hajrá KaszáSok!

 

Vasas Bolhák – Kaszás KisBoszik 28 – 22
(5-6, 7-4, 6-10, 10-2)
Koska Annamária (12), Konecsnyi Lolli (4), Sztrapek Adél, Lente Laura, Hartvich Panna, Szabó
Iza, Rácz Léna, Igar Anna (4), Osztovits Rózi, Xin Ruohan Elsa (2), Novoszádi Frida,

 

Kaszás KisBoszik – ICT Pilots Farkasrét 37 – 35
(10-11, 11-2, 9-18, 7-4)
Sztrapek Adél (5), Lente Laura (11), Koska Panni (13), Hartvich Panna (4), Szabó Iza, Rácz
Léna, Igar Anna, Konecsnyi Lolli (2), Xin Ruohan Elsa, Novoszádi Frida (2)






Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

     

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

     

     

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

     

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

     

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…