A végére csak felálltunk

Gyermek I. (ffi)

Helyszín: Tüske csarnok – 1. terem

Játékvezetők: Horváth Kinga, Bárány Levente

Nézők száma: 60

Mérkőzés időpontja: 2018-12-09 10:30:00

Csapatok 1 2 Félidei büntető 3 4 Végeredmény
Honvéd-SzSE 17 3 7 16 8 51
Gyermek I. (ffi) 8 9 4 25 12 58

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Óbudai Kaszások: NÉMETH 8, Seres 3, Horváth 3, Neszmélyi, SÁRVÁRY 9, KŐSZEGHY 7, Szabó 5, Herbák 2, Jarkas 6, Krajcsi 5, Goór 8, Gergely 2.

1. félidő

A Honvédos srácokkal ősszel játszottunk egy izgalmas felkészülési derbit, most élesben sem számíthattunk könnyebb ütközetre. Szinte elfogadhatatlan hozzáállással kezdtük a mérkőzést, mintha pályán sem lettünk volna. 2:12-re lépett meg az ellenfelünk, nem igazán mutattunk ellenállást. Közel voltunk ahhoz, hogy már elején bedobjuk a törölközőt. A második negyedben arra számítottam, hogy végre megembereljük magunkat és eltüntetjük a különbséget, de majdnem hat percig itt sem történt változás. Valamivel több energiával játszottunk, de a helyzetkiválasztásunk és kihasználásunk pocsék volt. Javuló védekezésünknek köszönhettük, hogy a szünetre lőtávolba kerültünk.

2. félidő

Reménykedtem, hogy az a minimális pozitív energia, amit a felzárkózás jelentett hoz egy jó büntetőzést. 8-10 találat helyett gyenge néggyel zártunk. A harmadik negyed kezdetéig 33 kísérletünk volt a vonal mögül, mindössze 11 hullott a gyűrűbe. Ez is mutatja, hogy messze nem voltunk ott fejben. Hat pontos hátrányban kezdtük a második félidőt, ami pillanatok alatt 9-re ugrott. Ekkor végre sebességet váltottunk. Elkezdtünk harcolni és bátran, lendületesen játszani. Két perc alatt összehoztunk egy 10:2-es rohamot, amivel már csak egy pont volt oda. A következő percekben felváltva estek a kosarak, de a negyed vége nekünk sikerült jobban, így a gólzáporos negyed (16:25) végén már nálunk volt az előny (43:46). Az utolsó nyolc percre maradt tehát a döntés. Nem ment igazán jól a játék, sokat dobtunk mellé, de fontos pillanatokban mindig találtunk egy-egy kosarat. Hiába igyekezett ellenfelünk, az előnyt nem adtuk ki a kezünkből, s végül összejött a győzelem.

Összegzés

Nagy fordítás volt, az első negyed képe alapján gyakorlatilag vert helyzetből jöttünk vissza. Ehhez gratulálok, fiúk! De mindenkinek meg kell értenie, hogy nem lehet feladni, nem lehet elhagyni magunkat. Küzdeni kell a feldobástól a lefújásig. Az első perctől az utolsóig. Vezérekre van szükségünk, akik előre lovagolnak a harcban, példával járva a többiek előtt. Mind a tizenkét játékosnak küzdenie kell, ezzel tartozunk önmagunknak, a csapattársaknak, az edzőknek és az értünk szurkolóknak egyaránt. Megállás nélkül, végig. Ha ez megvalósul, az eredmény másodlagossá válik. Ehhez továbbra is az edzések szolgálnak elsődleges gyakorlótérként. A mai napon megmutatkoztak a hiányosságaink, amiken dolgozni fogunk, de nagyobb lelkesedéssel ezeken jobban ellensúlyozhattuk volna a mai napon.

Hasonló tartalmak

  • Idén a kadett csapattal elsődleges célunknak az országos főtáblára való került tűztük ki. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű dolgunk, hisz a csapat nagy részben átalalkult. Első meccsünket a Csata DSE fiatalabb tehetséges csapatával játszottuk. Igazi első meccs volt, sok izgulással és pontatlanággal. Az első félidőben meghatározó volt…

  • Bár innen is a továbbjutás és a 32-es főtáblára kerülés volt a célunk, meg kell jegyeznünk, hogy a legnehezebb csoportba kerültünk a sorsoláskor. Elenfeleink az előző szezonban „A” döntőben szereplő csapatok voltak, mi mégis hittünk benne, hogy tovább tudunk jutni. Volt olyan mérkőzés, ahol a tisztes helytállás…

  • Serdülő csapatunk jelentősebb változáson ment keresztül a tavalyi évhez képest, sok fiatal játékos csatlakozott és többen távoztak csapatunkból. Ennek fényében kezdtük meg az augusztus felkészülést. A célunk a selejtezőig egy olyan egységes harcias csapat kialakítása, ahol egy csapatként küzdve sikerrel vehetjük az első „akadályt” és be tudunk…

  • Nagyon fiatal junior csapatunkkal szerettük volna azt a célt elérni, hogy bejussunk az országos főtáblára, de erre még jelenleg nem álltunk készen. Három mérkőzést játszhattunk ezen a hétvégén, ahol az erőviszonyokat ismerve tudtuk, hogy az első szombathely elleni mérkőzésen nagy esélyünk van győzni. Sajnos a mérkőzésen rengeteg…